NB I

Nem verhetjük a mellünket

A korosztályos edző veretlen válogatott-őszt remél, de a fiatalok helyzetét nem tartja könnyűnek itthon.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mészöly Géza, az U19-es válogatott szövetségi edzője a SportKlub televízió keddi, Dodzsem című műsorában beszélt a magyar válogatott Európa-bajnoki selejtezőiről, az általa irányított korosztályos csapat játékosainak esélyiről és a nyári, hazai tornáról. A tréner optimista a válogatottal kapcsolatban, a fiatalok helyzetét ellenben nem látja túl rózsásnak, mert egyelőre itthon sem tudnak a nagycsapatok közelébe kerülni, miközben külföldi riválisaik ennyi idősen rangos nyugati klubokhoz szerződnek. A beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják az alábbiakban.

– Érdekes, hogy első hazai válogatottságomat annak idején én is Észak-Írország ellen ünnepeltem egy selejtezőben, a Népstadionban – emlékezett Mészöly Géza. – Kínkeservesen nyertünk egy-nullra Vincze Pilu hajrában lőtt góljával. Már akkor sem volt könnyű legyőzni az észak-íreket. Nagyon kemény mérkőzés volt, nem lehet lebecsülni őket, érzésem szerint most is meg kell majd dolgozni a sikerért, de bízom benne, hogy hazai pályán, a jó hangulatú, jó akusztikájú új Fradi-stadionban sikerrel kezdünk.

– Az észak-írek közül többen a Premier League-ben játszanak, a magyarok közül most senki. Miben lehetnek jobbak a magyar bajnokságban játszó labdarúgók?
– Vannak köztük jó formában lévő játékosok, igaz, ez a magyar bajnokságot jelenti. Azért úgy érzem, a közönségtől kicsit bepörgetve, magyaros virtussal lehet ez egy jó mérkőzés számunkra.

– Van azért olyan magyar labdarúgó, aki nem itthon játszik, hanem egy komoly külföldi ligában… Szalai Ádámot ön behívta volna a kapitány helyében?
– Nehéz kérdés. Pintér Attila azt mondta, később még nyitva áll a kapu előtte, most még nem. Annak idején Pintér elsőként szólalt fel a hazai edzők közül, hogy tiltakozzon Szalai szavai miatt. Volt is benne igazság meg nem is, szerintem hagyjuk a témát.

– Miért? Ön a személyében bántva érezte magát Szalai szavaitól?
– Nem feltétlenül bántott, de szerintem nem lát ő annyira a dolgok mögé. Részigazságai voltak, de neki azzal kellene foglalkoznia, hogy a pályán jól játsszon. Hallottam, Dzsudzsák Balázs is hiányolta őt a csapatból, szerintem előbb-utóbb lesz neki hely a keretben.

– Utánpótlás-edzőként hogy látja, egyáltalán miért lenne fontos egy felnőtt selejtező eredménye az egész magyar futballnak?
– A magyar futballnak minden pici részsiker fontos. Az Európa-bajnokságra kijutás pedig nem akármilyen részsiker lenne. Nagyon bízom benne, hogy ezt az évet veretlenül le tudjuk hozni a sorozatban – ugyan Romániába megyünk a második fordulóban, ahol tényleg kiegyeznék egy döntetlennel is. A három hazai meccset pedig nyerjük meg!

– Beszéljünk a fiatalokról. Az U19-es válogatott a hazai Európa-bajnokságon teljesítette a célt, mert kijutott az új-zélandi vébére, de beleszaladt csúnya pofonokba az osztrákok és a portugálok ellen. Látni kellene már bennük a jövő sztárjait, miközben egyelőre a magyar klubjaikba se férnek be?
– A célt valóban elértük, de nem verhetjük a mellünket. Játékban nem tudtuk megmutatni azt, ami szerintem benne van ezekben a srácokban, különböző tényezők miatt. Majdhogynem értékelhetetlen volt az osztrákok és a portugálok elleni teljesítmény, voltak hiányzóink is, például a házi gólkirály Mervó Bence, és hiába bíztam abban, hogy a hazai közönség előtt fel tudunk zárkózni a két rivális mellé. De azt bravúrnak tartom, hogy a két vereség után fel tudott állni a csapat és kivívta a vébé-részvételt.

– Az osztrák, portugál vagy éppen a délszláv fiatalok mitől jobbak abban, ahogy elviselik a nyomást? Hol rontjuk el? A magyar fiatalok már addig sem igazán profik, amíg elkezdődik a meccs, onnantól meg végképp nem azok. Önök, edzők, a vezetők, a szülők, vagy ki a felelős?
– Sajnos a magyar játékosok először láttak annyi nézőt egy meccsen, ahányan a Szusza Ferenc Stadionban voltak az első meccsen, ettől begörcsöltek. Hiába próbáltuk felkészíteni őket. Tulajdonképpen a harmadik meccsükre sikerült ezt levetkőzni. De bízom benne, hogy ez a csapat meg tudja mutatni, hogy képes arra, amit beharangoztak vele kapcsolatban.

– A nagy kérdés, hogy ezek a játékosok lesznek-e legalább közepesen erős európai klubok játékosai valaha.
– Úgy fogalmaztunk annak idején, hogy az Izrael elleni győzelemmel a srácok elindultak a férfivá válás útján. Most az a kérdés, hogy az ősz folyamán hányan tudják beverekedni magukat a klubjaiknál a nagyok közé. Egyelőre sajnos nagyon kevesen vannak ott.

– Miközben mondjuk egy szerb vagy horvát fiatal a „férfivá válás” során már millió eurókért szerződik nyugati klubokhoz…
– Ezt már sok játékosügynök, többek között Vladan Filipovics is hangsúlyozta, mintegy számonkérően, hogy például a szerb fiatalokat sokkal könnyebb menedzselni. Nálunk a tizennyolc-tizenkilenc éves fiatalt úgymond gyereknek tartják, ezért nehezebb őket felépíteni. Bízom benne, hogy akad majd kivétel a mostani csapatból, ha egyet kellene mondanom, a győri Mervó Bencét említeném, akire Horváth Ferenc is odafigyel. Ő talán be tudja verekedni magát a nagycsapatba az idén.

Olvasói sztorik