Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Rendkívüli érdekességeket hozott a brazíliai világbajnokság, amely végül a németek sikerével zárult. Az ősz mutatja majd meg, hogy a tornának milyen hatása volt a világfutball trendjeire. A DigiSport televízió kedd reggeli műsorának vendége volt a magyar válogatottat a legutóbbi selejtezősorozatban irányító Egervári Sándor, aki szakmai benyomásairól és arról is beszélt, hogy rövidtávon miképp lehetne eredményesebb a nemzeti együttesünk.
– Tetszett a világbajnokság? Hozott szakmai újdonságokat?
– Rendkívül érdekes világbajnokság volt, nyilván ehhez hozzájárult az is, hogy a futball egyik őshazája és legmeghatározóbb futballkultúrája fogadta a résztvevőket. Brazíliában a telt házas stadionokban garantálva volt, hogy érdekes mérkőzéseket fogunk látni. Sok meglepetést is hozott a torna, talán kevésbé tartozik a meglepetések közé, hogy a dél-amerikai csapatok az elején nagyon jól szerepeltek. A trend, az európai csapatok meghatározó szerepe a későbbiek folyamán azért előjött, elsősorban a német és a holland válogatott jóvoltából – kezdte Egervári Sándor.
– Edzőként melyik csapat játéka tetszett a legjobban?
– Összességében az egész világbajnokságon a legjobban és legkiegyensúlyozottabban szereplő csapat nyerte meg a tornát. A németek voltak a legfelkészültebbek, ők játszottak a legjobb meccseket még akkor is, ha a döntőben már nem voltak annyira meghatározóak. Joggal került a világbajnoki cím a német válogatotthoz.
– A nagy sztárokon túl voltak kedvenc játékosai?
– Nagyon sok feltörekvő, számunkra kevésbé ismert futballista is megjelent a tornán. Elsősorban azokból a futballkultúrákból, ahol a játszó futball dominál, akik kis területen nagyon jól tudtak cselezni. Nagyon meghatározó volt ezeknek a kultúráknak a védekezésben való agresszivitása, ami azt mutatta, hogy nem csak cselezni tanultak meg, hanem védekezni is. Rendkívül érdekes és jó mérkőzéseket hoztak a futballt játszó játékosokból álló csapatok.
– Ön számára a védekezésről vagy inkább a támadásról szólt ez a világbajnokság?
– Véleményem szerint a támadójáték sokkal inkább megjelent. Az óvatos meccsek már a selejtezők során is kis számban fordultak elő. Sokkal inkább a nyílt, vállalkozó, őszinte futballt vállaló csapatok mérkőzéseit láthattuk, és ez élvezetessé tette a tornát a szurkolók számára.
– Az Egervári-féle válogatott rendszere melyik vébén látott csapat rendszeréhez hasonlított leginkább?
– Soha nem voltam a rendszereknek a híve, én mindig feladatokban gondolkodtam, hogy egy csapatrész mennyire tudja megoldani a feladatát az adott területen. Természetesen az alapfelállások megjelentek különböző formákban is, de nem ezen dőltek el a mérkőzések. Sokkal inkább a meghatározó, csúcsjátékosok száma döntötte el a meccseket, és itt elsősorban a képzettségről van szó. A technikailag és fizikálisan jól felkészített játékosok döntötték el a mérkőzéseket.
– Ön azt vallja, hogy kevesebb dolgot kell szabályozni a pályán, és sokat rábíz a játékosaira. A másik út pedig egy tervezett, szabályozott csapatjátékot jelent. Melyik irányt vélte felfedezni a világbajnokságon?
– A futball egy rendkívül kreatív játék. Egy adott századmásodpercben kell eldöntenie a játékosnak – miközben a társai és az ellenfelek is mozognak –, hogy mit csináljon. Erre előre felkészíteni nem nagyon lehet. Vannak dolgok, amire fel kell készíteni a játékosokat, de az adott másodpercbe nem feltétlenül szükséges beleszólnia egy edzőnek. A korábbi tizenkét-tizennégy évében kell felkészíteni egy játékost, hogy egy ilyen tornán megfelelően tudjon versenyezni.
– Ha túlságosan szabályozzák egy csapat játékát, akkor az kiöli a kreativitást?
– A szabályokat természetesen meg kell fogalmazni, és gyakorolni is kell. Természetesen védekezésben lényegesen többet, én a támadó harmadban való túlszabályozást értelmetlennek tartom. A precíz német válogatott képes volt az elmúlt tizenöt évben felnevelni ezt a generációt, és szakmai stílusváltást követett el, ami abszolút működött. Ehhez azonban kellett az a tizenöt év, amely mentén folyamatosan végigmentek a futballkultúrájuk változtatása kapcsán. Ki merem jelenteni, hogy szervezésben és szakmailag is a legfejlettebb bajnokság manapság a Bundesliga, és nem véletlenül került a szisztematikus munka eredményeképpen a világbajnoki cím a német válogatotthoz.
– A németek a brazilokat nagyon megverték. Ha azt a mérkőzést még ötször lejátsszák, akkor is előfordult volna ilyen különbségű győzelem?
– Nem, én hiszem, hogy minden mérkőzés másról szól. Én elmondhatom, hogy benne van egy ilyen nagy gólarányú győzelem vagy vereség, aminek sajnos az utóbbi kapcsán részesei voltunk. A spanyolok is egy félidő alatt képesek voltak öt gólt kapni a hollandoktól, tehát ez benne van a futballban. Vannak ennek győztesei és vesztesei.
– Látta a világbajnokságon a különböző térségek, tradíciók érvényesülését?
– Az európai futball azért a szervezettebb csapatjátékot jeleníti meg, ez megmaradt. A dél-amerikai csapatoknak a felkészültségük és egyéni kreativitásuk volt az, ami eljuttatta őket a legjobbak közé. Ez a megosztottság megmaradt a két földrész futballkultúrája között.
– Mit gondol, mennyire globalizálódik a világfutball?
– Ha úgy vesszük, hogy mennyire vált kiegyensúlyozottá a világ futballja, akkor természetesen globalizálódott. Egyre inkább ez a tendencia folytatódik, úgyhogy nagyon nehéz lesz Chilét vagy éppen Macedóniát elverniük a németeknek. Egyre közelebb kerülnek azok a futballkultúrák, amelyek szisztematikusan egy program mellett kiállnak, és azt végigviszik. Nem két-háromévente cserélik le, hanem tíz-tizenöt éven keresztül, ahogy például a svájciak példája is mutatja. Ezek a csapatok tartós eredményeket fognak elérni, de akik sűrűn változtatnak, azok sajnos nem fognak tartós eredményeket elérni.
– Hol marad az ázsiai és afrikai csapatok évek óta beharangozott előretörése? Miért nem születik meg ez az áttörés?
– Az egyik nagy csalódás az ázsiai futball visszaesése, hiszen a korábbi világbajnokságon meghatározóbb szerepet töltöttek be. Az afrikai futball a szervezetlensége kapcsán még mindig nem éri el, hogy a legjobb négy, vagy a legjobb nyolc között megjelenjen valamelyik csapat. Ez nem véletlen, ott meghatározó az a fajta szubkultúra, ami körbeveszi őket.
– Ha sikerült volna a második helyen végezni a csoportban, és a pótselejtezőn legyőzni a görögöket, akkor a C-csoportban Kolumbia, Japán és Elefántcsontpart lett volna az ellenfél. Milyen esélyeink lettek volna például Costa Rica ellen nyolcaddöntőben?
– Nagyon nehéz megmondani. Kétségtelen, hogy az U20-as világbajnokságon mi Costa Ricával találkoztunk a bronzmeccsen, ahol döntetlen után tizenegyesekkel szereztük meg a harmadik helyet. Közel voltunk hozzájuk, tehát azt mondom, hogy ott lehetett volna minimális esélyünk. Agyon nem vertek volna minket, mint a hollandok. Sokkal inkább hittem volna abban, hogy egy ilyen csoportból képesek vagyunk továbbjutni. Nem féltettem volna a magyar válogatottat abban az esetben, ha a legjobb magyar futballisták folyamatosan játéklehetőséget kapnak. Ha azok a játékosok, akikkel korábban nagyszerű eredményeket értünk el a csehek, törökök, svédek ellen, ők hétről-hétre kilencven perceket játszottak volna. Sajnos az utóbbi félévben a legjobb magyar játékosok tíz-húsz perceket játszottak a csapataikban, és nem voltak olyan állapotban, mint a korábbi évek folyamán. El kellene érni, hogy ezek a játékosok olyan csapatokhoz kerüljenek, ahol folyamatosan játsszák a kilencven perceket. Gera Zoltán a Fradiban végigjátssza a meccseket, és sokkal jobb állapotban van ahhoz képest, mintha a WBA-ban tíz perceket játszana.
– Ehhez kellene egy központi akarat, aminek érvényesülnie is kellene…
– Én ezt a javaslatot megtettem leköszönő szövetségi kapitányként is az elnökség számára. Hosszútávú és jó programok futnak a szövetségben, de rövidtávon én abban látom a megoldást, hogy ezeket a csellengő játékosokat – mint például Németh Krisztián vagy Koman Vladimir – haza kéne hozni, és felkészíteni őket egy csapatnál. Én ebben látom a megoldást, mert a magyar csapatok nemzetközi megmérettetése kapcsán lehet látni, hogy ezek a fiatalemberek még nem érik fel a Gera Zoliék szintjét. Ha vissza tudnánk hozni és egy csapatba tudnánk őket tömöríteni, akkor az elkövetkezendő néhány évben nagyobb esélyünk lenne arra, hogy eredményesebb legyen a magyar válogatott, mint jelenleg.
– Milyen általános tanulságokat említene a magyar válogatott kapcsán?
– Mérlegre kell tenni, hogy azokat a játékosokat alkalmazom, akik folyamatosan játszanak, vagy az ország legjobb futballistáit, akik esetleg nincsenek csúcsformában. Ez egy nagyon nehéz választás, hogy a mérleg nyelve melyik oldalra billenjen. Volt szerencsém egy szerencsés időszakban szövetségi kapitánynak lenni, és három éven keresztül az utóbbi huszonöt-harminc év legtöbb pontjait begyűjtő válogatottat irányítani. Az utolsó félévben sajnos minden kicsúszott a kezünkből, mert a játékosok nem voltak kellőképpen felkészülve.
