NB I

José Gomes bejelentette távozását

A portugál edzőnek még egy plusz egy éves szerződése van, de elmondta, hogy nyáron biztosan távozik.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal tavaszi időszakának egyik legvitatottabb témája a Videoton vesszőfutása és José Gomes vezetőedző személye. A fehérváriak előbb kiestek az Európa Liga selejtezőjéből, majd egész jó őszt produkáltak idehaza, hiszen olykor a tabella élén is álltak, s ők lettek a 2013-as naptári év legjobbjai. A téli szünetet követően még esélyesnek tűntek a bajnoki címre, de a mutatott játékuknál csak az eredményeik voltak rosszabbak. A portugál tréner rendre a játékvezetőkel hibáztatta, a szurkolók viszont őt, ezért elpártoltak a csapattól és tüntettek ellene, vagyis a távozásáért. Többször faképnél hagyta a tévériportert élő adásban, egyszer pedig önmagából kikelve kiabált a sajtótájékoztatón. A legutóbbi hetek hírei szerint a klubvezetés úgy döntött, hogy nyáron elköszönnek az edzőtől, aki a szombati, Puskás Akadémia elleni 3-1-es siker után vasárnap este a Harmadik félidő című műsorban, a Sport Televízióban vendégeskedett.

José Gomes elmondta, hogy három héttel ezelőtt egyeztettek a klubvezetőkkel, és már akkor jelezte, hogy további egy plusz egy évig érvényes szerződése ellenére idén nyáron biztosan távozik posztjáról.

– Nyártól is ön lesz a Videoton vezetőedzője?
– Nagyon szeretek Magyarországon élni, azt hiszem, a magyar nép nem tűnik nagyon barátinak elsőre, de engem teljes szívével, jól fogadott. Ételeik, italaik, különösen a borok fantasztikusak! Mondhatom, hogy úgy viselkedtek velem, mintha otthon volnék, és otthon is érzem magam – kezdte José Gomes. – Az a gond a Vidivel, hogy ez nem csak egy fehérvári projekt önmagában, ez egy olyan terv, amelyet Magyarországnak is fel kell építenie. Egy magyar klub projektjét látom egy olyan Magyarországon, amely a futballban egy újabb nagyhatalmi körre fordul. Ha a magyar bajnokságon keresztül az európai élvonalba kerül, és tényleg ott marad, ahhoz vannak már fiatal, tehetséges játékosok, jó stadionok, és azt szeretném, ha a Videoton olyan volna, amely katapultálná a magyar focit európai szinten. Indirekt módon természetesen ez a magyar válogatottra is igaz. Tehát a Videoton-projekt nem csak önmagában egy klubról, vagy José Gomes edző pályafutásáról szól. A rossz eredmények ciklusáról leültünk beszélni a Videoton felelős vezetőivel három héttel ezelőtt. A kritika agresszív volt, és ellenem irányult. Még egy plusz egy évig él a szerződésem, de azt mondtam, hogy nem akarom ezt a pénzt, és a szezon végeztével véget ér a munkám. Addig a legjobbat próbáljuk meg kihozni magunkból, hiszen ez nem csak az egyéni jó szándékainktól és terveinktől függ, ez egész Magyarország projektje, ezért is nagyobb tiszteletet parancsolnánk ennek a projektnek. Komoly ember vagyok, nem is tudtam volna másként eljárni, mint tiszta vizet önteni a pohárba. Nincs szükségem a pénzre a lelépéskor. Csak a legjobbakat kívánom a Videotonnak. Vannak más egyéb lehetőségek, hogy kiválasszák, ehhez a projekthez ki a legmegfelelőbb edző, és megtalálni azt a csapatot, amely a legjobb lehet a jövőben. A foci a legegyszerűbb dolog a világon! Szemtől-szembe, mindenféle problémázás nélkül ki kell mondanunk, ami a szívünket nyomja. Most szerveznie kell magát a Videotonnak, és én mindent megteszek, azért, mert tisztelem azt, amit mondtak, tisztelem ezt az országot, tisztelem a magyar népet, csodálom és tisztelem ezt a projektet, amelyben továbbra is hiszek. Ezért a lehető legjobbat próbálom nyújtani, a szívemet, a huszonnégy óráig tartó odaadásomat, minden egyes pillanatért.

– Sokszor olyasmiben kereste a hibát, a felelőst, ami nem feltétlenül fedte a valóságot. Mintha az önkritika hiányzott volna a nehéz időszakban a nyilatkozataiból.
– Már egészen fiatalon rájöttem, ha az ember rámutat valakire, hogy ő a hibás, akkor van három olyan ujjunk, amellyel magunkra mutatunk. Az első kritika, amit mondok, éppen ezért mindig magam ellen szól. Az eredmények minden felelősségét mindig is vállaltam. Én Európa déli részéről származom, és ha Magyarországon be kell illeszkednem, akkor igazodom a körülményekhez. De mi sokkal robbanékonyabbak, lobbanékonyabbak vagyunk alkatilag. Azzal a nagy érzelemmel és vérvörös arccal nyilvánvalóan olyan dolgot mondunk a mikrofonba, amit másnap már nem mondanánk. Ha lehiggadunk, megnyugszunk egy picit, akkor mást nyilatkozunk, de még egyszer mondom, hogy mindig az enyém a felelősség.

– Hogy érzi, ön miben hibázott?
– Azt hiszem, alapvetően abban a dimenzióban, amelyben a csapat összetétele kialakult. Nem egy nagy csapat játékosállományával számolhattam végig. Egy nagy csapatnak úgy kell játszania, hogy mindig tisztelje a focit és a nézőket.

– A magyar játékosok részéről ezt nem érezte ezt a tiszteletet? Mert sokan kikerültek a kezdőcsapatból, például Kovács István…
– A magyar játékosok, és a spanyolok, a portugálok, vagy az afrikaiak számomra mindannyian az én fiaim, azonos mércével mérem mindannyiukat, és amikor összehívom őket, nem kérem el az útlevelüket, amikor cserélni akarok, ugyancsak nem nézem meg, kinek honnan való a vízuma. Mindegy, hogy magyar, portugál vagy spanyol, vagy bármely nemzetbeli az a játékos, aki éppen pályára lép.

– Kovács István az elmúlt időszakban mégis kikerült a kezdőcsapatból…
– A kiindulópontja rossz. Abból indul ki, hogy én bármely játékost háttérbe szorítottam volna. Nem! Mi minden nap edzünk. Öt vagy tízperceket játszanak, vagy egész meccseket játszanak. Többen vagyunk ott edzők, akik a játékosok adatait, teljesítményét, helyzetét értékeljük. De térjünk vissza arra, hogy hova irányul az a három önkritikus ujj. Nagy csapat vagyunk, ezért azt hiszem, minden ellenfelünket, amellyel játszunk, le kell támadnunk. Meg kell próbálnunk labdatartással látványos, minőségi, jó meccseket játszanunk, hogy jöjjenek az emberek újra a magyar stadionokba. Talán nem kiegyensúlyozottak a viszonyok. Azt hiszem, egy nagy csapat focija és játékosállománya között sajnos nincs megfelelő összhang, és ebben én is hibáztam.

– Mennyire foglalkozik a negatív szurkolói reakciókkal?
– Néha nehéz megállni. Például az embereknek ha nem tetszik egy csere, vagy vannak olyan játékosok, akiket szeret a néző, de nem játszanak, ezek a reakciók lehetnek igazságtalan nézőpontból megfogalmazottak. Viszont nekünk, edzőknek muszáj szembenéznünk ezzel, nem szabad, hogy a szurkolók negatív hozzáállása befolyásoljon minket, ugyanazzal a motivációval kell tovább dolgoznunk, és át kell adnunk ezt az energiánkat a játékosoknak. Erre törekszem én is. Vannak napok, amikor ez könnyebb, és van, amikor nehezebb, de sok lehetőségünk van még jó meccseket nyerni a szezon végéig, ezért a jó dolgok kell koncentrálnunk, erőt kell merítenünk, hogy pozitív energiával tudjuk az esetleges külső, negatív erőkel kiküszöbölni.

– Szeretne azon változtatni, hogy az ön megítélése a szurkolók szemében pozitívabb legyen? Van rá lehetőség, hogy esetleg találkozzon velük?
– Minden egyes klub szurkolója egyet akar, azt, hogy nyerjen a csapata. Hogy keresnek-e engem a szurkolók, vagy nem? A Videotonnak kell elérnie a céljait, erre kell koncentrálnunk, nem biztos, hogy a szurkolói találkozókra.

– Lát-e esélyt a második hely megszerzésére?
– Hogyne látnék! Matematikailag lehetséges legalábbis… A Győr most felfelé ívelő időszakban van, de mi is! És amint láttuk a Paks eredményét, itt minden előfordulhat, minden fordulóba lehet még meglepetés, nekünk a saját munkánkra kell koncentrálnunk. A saját meccseinket meg kell nyernünk, utána pedig számolgatni, és meglátjuk, hol végzünk.

– Úgy tűnik, oldódott a görcs a Videoton játékosaiban, az elmúlt két meccsük is erről tanúskodott. Miért alakult így?
– Egy olyan időszak után, amelyről azt mondhatjuk, hogy nem voltunk jó passzban – és erről szóltak az eredményeink is –, amikor nehéz pillanatokon esik át egy csapat, úgy nyerheti vissza az önbizalmát, az a legegyszerűbb módja, ha nem kezd el szenvedni. Újraszerveztük az egész csapatot, elsősorban a hátsó alakzatot hoztuk rendbe, közelebb került a védekezésünk a támadószekcióhoz, és sokkal szerényebbek voltak a játékosaink. Lehetnek egy nagy csapatnak a játékosai, de attól, hogy valaki egy ilyen klub mezét viseli, még nem ejtőernyővel érkezik, egyenesen az égből, tehát szorgalmasnak kell lenni. Őszintének kell lenni minden egyes játékpillanatban, és minden másodpercben oda kell adniuk magukat, testükkel-lelkükkel kell harcolniuk, mégpedig szerényen. Az utóbbi két meccsünkön ez történt velünk: újraszerveztük a hátsó alakzatot, és szerényen játszottunk.

– Mi a véleménye a listavezető Debrecen játékáról?
– Mindig, amikor otthon játszanak, abszolút nyugodtak. A hátsó alakzatuk pedig egészen kitűnő. Ha véletlenül labdát vesztenek, addig, amíg nem oldódik meg a helyzet, nincs egyetlen olyan játékosuk, aki kikapcsolná magát a játékból. Gyorsan reagálnak az elvesztett labdákra. Állandósult ez a fajta mentalitásuk, ami – és persze más is – hozzájárul ahhoz, hogy az első helyen állnak a tabellán.

– A tavaszt nehezen kezdő, de egyre inkább lendületbe kerülő győrieket hogy látja?
– A Győr felszálló-ágba került. Sokat szenvedtek, belső problémáik is voltak, elengedtek meccseket, de most, azt hiszem, egészen pozitívan állt össze a csapatuk, és minden energiájukat arra összpontosítják, hogy kiküszöböljék mindazt, amit idáig rosszul csináltak. Ez most már sokkal könnyebb, hiszen annyi hibát ejtettek, hogy nem annyira nehéz most már a jó irányba haladniuk. Mi csak remélhetjük, hogy tovább nem javulnak, hiszen az egyik vetélytársunkról van szó.

– Márkvárt Dávid neve felvetődött a Videotonnal kapcsolatban az elmúlt hónapokban. Figyeli azokat a mérkőzéseket, amelyeken számos magyar fiatal lép pályára?
– Közelről figyeljük minden fiatal, tehetséges magyar játékos pályafutását. A Videoton kimerítő módon figyeli ezeket a labdarúgókat, és elemzi őket a harmadik osztálytól kezdve az élvonalig. Vannak írott és videóelemzéseink, és a futballpolitikai döntések után ki fog derülni, hogy kikre számíthatunk.

– Tehát Márkvárt akár a Videotonban is kiköthet?
– Ő egy kiváló játékos, aki fiatal, jól mozog, legalább három poszton bevethető és intelligens. Úgy olvassa a játékot, és úgy ad hozzá építő módon, hogy az igazán egy jól fejlődő játékosra jellemző. Az utolsó passzai is kiválóak tudnak lenni, jó döntéseket hoz. Akkor, amikor be kell rúgni a labdát, amikor gólt kell lőni, akkor is nyugodtnak tűnik nekem, úgyhogy nagyon izgalmas, érdekes fiatalembernek tartom.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik