NB I

Az ifiben rúgott utoljára négyet

Lázár Bence úgy érzi, Nebojsa Vignjevics az a vezetőedző, akire a lila-fehéreknek szükségük van.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A harmadosztályú Baja otthonában lépett pályára az Újpest csapata szerda délután a Magyar Kupa negyedik fordulójában. Több első osztályú gárdával ellentétben a lila-fehérek simán, 6-0-ra legyőzték alacsonyabb osztályú ellenfelüket. A találkozón kezdőként lépett pályára Lázár Bence, aki négy gólt szerzett. A 22 éves csatár a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, nagyon fontos volt, hogy már az első percben megszerezték a vezetést.

– Láthatjuk, hogy több élvonalbeli gárda is eléggé megszenvedett az alsóbb osztályú csapatok ellen. Ez a kupa sajátossága itt Magyarországon is, hiszen nehéz meccset játszani olyan pályákon, olyan körülmények között, amelyekhez nincsenek hozzászokva a csapatok – kezdte Lázár Bence. – Azt hiszem nagyon fontos volt, hogy rögtön az első percben betaláltunk, és ez felborította az egész haditervét, védekezését az ellenfélnek. Próbáltak beállt védekezéssel nem gólt kapni. Úgy gondolom, azt az utasítást kapták, hogy az első negyedórában ne kapjanak gólt. Ennek ellenére az első percben már vezettünk, úgyhogy mondhatjuk, hogy ott el is dőlt a mérkőzés. Onnantól kezdve taktikusan játszottunk, sokat tartottuk a labdát. Amit kért tőlünk a mester, azt szerintem teljesítettük. A góljaink is olyan akciókból születtek, amiket nagyon sokat gyakoroltunk az utóbbi időben, amióta új edzőnk van.

A 22 éves támadó négyszer is eredményes volt a szerdai kupameccsen, és elárulta, hogy felnőtt tétmérkőzésen még sosem sikerült ennyiszer az ellenfél kapujába találnia.

– Örülök a négy gólomnak, hiszen fontos volt nekem is, hogy betaláljak. A lényeg azonban, hogy nyertünk, hiszen mindenképp tovább kellett jutnunk. Felnőtt tétmeccsen még nem voltam négyszer eredményes, utoljára az ifjúságiak között rúgtam négyet a Vasasnak, arra emlékszem vissza. Azt hiszem, pont az Újpestnek is rúgtam négy gólt egy teremtornán, ezekre emlékszem a fontosabbak közül.

Az Újpest háza táján a múlt héten edzőcsere történt, a Marc Leliévre, Kozma István párost a szerb Nebojsa Vignjevics váltotta. A korábbi utánpótlás-válogatott csatár szerint az új tréner pont az a személy, akire a liláknak szükségük van.

– Látszik, hogy nagyon felkészült az új tréner. A futball az élete, az egész napját a pályán tölti, és nagyon sokat dolgozik már most a csapat sikereiért – mesélte Lázár. – Úgy érzem, teljesen más személyiség, engedi a csapatot játszani, engedi a saját egyéniségeket kibontakozni. Nem veszekszik, nem szid le, inkább a jó dolgokra próbál rávezetni, és azokat próbálja erősíteni a játékosokban. Úgy gondolom, nagyon jól látja a csapat jelenlegi helyzetét, és egyelőre úgy érzem, hogy ő az a vezetőedző, akire szüksége van ennek az együttesnek.

A korábbi edzőpárostól Lázár többnyire csereként kapott lehetőséget, de biztos benne, hogy az új trénertől kap esélyt a bizonyításra.

– Remélem, neki is meg tudtam mutatni magam, hiszen most látott először, ezen a kupameccsen. Természetesen bízom benne, hogy több lehetőséget kapok, és próbálok élni vele. Bő a keretünk, bár most megint rengeteg a sérültünk, nyolc-kilenc játékos is kiesett. Úgy gondolom, mindenképpen lesz esélyem a bizonyításra, onnantól kezdve pedig csak rajtam múlik, hogy élni tudok vele, vagy sem.

Az Újpest a hétvégén a Debrecent fogadja a bajnokság 13. fordulójában. Lázár Bence elárulta, jelen helyzetben a döntetlent is kudarcnak élné meg.

– A Loki legutóbb pontokat veszített az utolsó percekben kettő-nullás állásról, és úgy érzem, hazai pályán talán most megfoghatjuk őket. Jó hangulatú, remek mérkőzésre számítok. Úgy gondolom, nagy csata lesz, és bízom benne, hogy mi jövünk ki belőle győztesen a végén. Most a döntetlent is kudarcnak élném meg, nagyon-nagyon szeretnénk nyerni ezen az összecsapáson, és az első perctől így fogunk felmenni a pályára – mondta Lázár Bence.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik