NB I

Méltó utódok?

Megnéztük, hogyan teljesítettek eddig az új szezont új edzővel kezdő élvonalbeli csapatok.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Négy csapatnál történt edzőváltás az OTP Bank Ligában a bajnoki rajtot megelőző időszakban. Tomiszlav Szivics, Horváth Ferenc, Bekő Balázs és Kozma István vállaltak szerepet új csapatnál az idény kezdete előtt. A Rangadó.hu legújabb összeállításában azt nézzük meg, hogyan teljesítettek az edzők új csapataiknál, illetve vajon jobb teljesítményre voltak-e képesek az első kilenc bajnokijuk alatt, mint elődeik.

Sziviccsel szárnyra kapott a DVTK

Zsinórban szerzett öt győzelmével a dobogósok közvetlen üldözőjének számít a Diósgyőr. Pedig a csapat nehezen lendült bele, az első négy fordulóban győzni sem tudott. Belső viszályokról is hallani lehetett, azonban az új szakvezető hamar rendet rakott a keretben, és azóta öt meccsen 15 pontot gyűjtött a DVTK. Szivics legkellemetlenebb emléke alighanem a Debrecen elleni 4-0-s vereség, azonban az elmúlt öt kör alatt bőven kárpótolta az együttes a szakvezetést és a szurkolókat, hiszen még gólt sem kapott a találkozóin.

Az előd: Kovac Zoltántól vette át a csapat irányítását az új vezetőedző. Kovac nem kapott kilenc meccset a DVTK kispadján, csupán az utolsó hét fordulóban irányíthatott Miskolcon az előző szezon végén. Nem túl sikeresen, hiszen mindössze hét pontot gyűjtött vele a Diósgyőr.

Csapat Vezetőedző Meccs Gy D V Pont
Diósgyőr Tomiszlav Szivics 9 5 3 1 18
Az előző edző: Kovac Zoltan 7 1 4 2 7

Horváth jobb, mint Szivics

Horváth Ferenc irányítja a Paksot a szezon eleje óta. A Kecskemétről érkező szakember egyből egy Újpest elleni, idegenbeli sikerrel mutatkozott be a kispadon, és a következő két bajnokiján sem veszített pontot az együttes. A Videoton elleni 4-1-es vereség jelentette a megálljt, hiszen azzal megtört a lendület, de még így is 14 ponttal az ötödik helyen állnak.

Az előd: Horváth Ferenc az előbb már említett Tomiszlav Szivics távozása után vette át a kispadot. A korábbi vezetőedző egy pont híján hasonló rajtot produkált az első kilenc paksi mérkőzésén, vele 13 pontot gyűjtött az alakulat.

Csapat Vezetőedző Meccs Gy D V Pont
Paks Horváth Ferenc 9 4 2 3 14
Az előző edző: Tomiszlav Szivics 9 3 4 2 13

Bekő Balázzsal kevésbé lendült bele a KTE

Kilenc forduló után a 11. helyen áll a Kecskemét. Bekő Balázs első idényét tölti az élvonalban, és irányításával eddig 11 pontot gyűjtött a csapata. Két győzelemmel debütált, a Honvédot sikerült 3-1-re verni az első fordulóban, utána pedig a Kaposvárt idegenben 2-1-re győzték le. Az első pofont a harmadik forduló szolgáltatta, amikor az újonc Mezőkövesd 6-2-re diadalmaskodott az alföldiek otthonában. A vereség megtörte a lendületet, zsinórban öt nyeretlen mérkőzés következett, köztük egy 5-2-es hazai vereség a Pécs ellen. Székesfehérváron bravúrosan helytállt a felrázott alakulat, de végül 1-0-ra kikapott, azonban a legutóbbi fordulóban ismét győzelmet ünnepelhetett a kecskeméti közönség: a bajnok Győri ETO-t győzték le 1-0-ra.

Az előd: Bekő Balázs a nyáron távozó Horváth Ferencet váltotta. Elődje valamivel sikeresebb volt az első kilenc bajnokija alkalmával, csupán két vereséget szenvedett, és összesen 15 pontot gyűjtött.

Csapat Vezetőedző Meccs Gy D V Pont
Kecskemét Bekő Balázs 9 3 2 4 11
Az előző edző: Horváth Ferenc 9 4 3 2 15

A másodedző jobban debütált

Az Újpest egykori kiválósága, Kozma István júliustól irányítja régi-új csapatát. Az Újpestnek nem indult jól a szezon, tíz ponttal csak a 13. helyet foglalja el a tabellán. Rögtön az első fordulóban becsúszott az első vereség, a már említett Paks vitte el az utolsó pillanatban a három pontot a Megyeri útról. A folytatás kellemesebbre sikerült, zsinórban négy meccsen maradt veretlen az együttes – igaz, a Honvéd és a Kaposvár ellen is csak döntetlenre volt képes, a Mezőkövesdet viszont 6-1-re verte. Azóta viszont nyeretlen a csapat: vereséget szenvedett Diósgyőrben és a Fradi elleni derbin is, valamint ikszelt a Haladással és a Péccsel.

Az előd: a mostani másodedzőt, Marc Leliévre-t váltotta a kispadon Kozma István. Elődje nem rendelkezik megfelelő edzői papírokkal, ezért is volt szükséges az utód kinevezése. Leliévre tavasszal kapta meg ideiglenes megbízatását, és első kilenc meccsén 13 pontot gyűjtött.

Csapat Vezetőedző Meccs Gy D V Pont
Újpest Kozma István 9 2 4 3 10
Az előző edző: Marc Leliévre 9 4 1 4 13
Olvasói sztorik