NB I

Mi lesz Rudolf Gergely sorsa?

Vajon mi kellene ahhoz, hogy az átadólistára tett játékos karrierje újra felfelé íveljen? Egy kérdés, négy válasz!

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mint ismert, a Diósgyőr a múlt héten átadólistára tette Rudolf Gergelyt, aki azóta külön edz a csapattól. Korábban a válogatott csatár fogalmazta meg, hogy nem érzi jól magát a klubnál, és távozni szeretne. A játékos egy évvel ezelőtt igazolt Miskolcra, sokáig sérülések hátráltatták, de később sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A borsodiak részéről Kovács Zoltán sportigazgató egy vasárnap esti tévéműsorban, a játékos pedig a Facebookon ismertette álláspontját, a Rangadó.hu viszont fociberkekben jól ismert embereket, egy jelenlegi és egy korábbi játékost, illetve egy edzőt és egy menedzsert kérdezett meg: szerintük mi vezetett idáig, és vajon mi kellene ahhoz, hogy Rudolf Gergely újra a régi fényében tündökölhessen a pályán.

Legyen őszinte saját magával szemben

– Nehéz lenne állást foglalni, hiszen úgy gondolom, ez a DVTK belügye – kezdte Pajkos János, a Debrecen korábbi vezetőedzője. – Nem is szeretnék senkit elmarasztalni, mivel ez a játékosra és a klubra tartozik. Azt gondolom, mindenkinek megvan a maga felelőssége, hiszen közösen jutottak el idáig. Szerintem előbb saját magával kellene tisztáznia Rudolfnak, mik azok a problémák, amelyeken neki változtatnia kell. Biztosan voltak ilyenek, hiszen azzal a múlttal, amivel ő rendelkezik, meg kell mondani őszintén, hogy jóval alul teljesített Diósgyőrben. Ebben ő is vastagon benne van, és először neki kell levonnia a következtetéseket. Ha ezt megfelelően megteszi, akkor újra az a játékos lehet, aki volt. Ehhez őszintének kell lennie saját magával szemben, hogy milyen hibákat követett el. Ha nem a sebeit fogja nyalogatni, hanem tényleg tenni akar azért, hogy újra régi önmaga legyen, akkor még nagy karriert futhat be. Azonban ha azt gondolja, hogy jóval magasabb szintű futballra ítéltetett, mint a magyar, és azt majd, hogy valaki ezt ilyen teljesítmény után is látja benne, akkor nagyot hibázik. Neki kell megtennie az első lépéseket, és újra meg kell mutatnia magát.

Érezze jól magát

– Szerintem csak az tudja az igazságot, aki ebben benne van, tehát a játékos és a vezetők – vélekedett a kilencszeres magyar válogatott csatár, Ferenczi István. – Az alapján, amit a kívülállók olvashatnak, az látszik, hogy a játékos is mást állít, és a klub is mást mond. Az igazság nyilván valahol a kettő között van. Az tény, hogy biztosan többet vártak tőle most és az előző szezonban is. Rengeteg sérülés hátráltatta, ami miatt nem tudott a csapat hasznára lenni. Úgy gondolom, ha Rudolf Gergely egészséges, akkor nem csak a DVTK-ban, hanem a válogatottban is hasznos játékos tud lenni. Ahhoz, hogy előre tudjon lépni, az kell, hogy ezek a sérülések elkerüljék. Illetve azt lehetett olvasni, hogy nem érzi jól magát Diósgyőrben. Bármelyik futballista csak azon a helyen tud jól teljesíteni, ahol jól érzi magát. Mindenképp az kell neki is, hogy olyan helyre kerüljön, ahol folyamatosan játszik, és jól érzi magát, és akkor biztos vagyok benne, hogy nagyon rövid időn belül eléri azt a formáját, amiben legutoljára a válogatottban is volt.

Nehéz lesz felállnia a mélypontról

– Csak úgy tudok véleményt alkotni, hogy nem tudom, mi zajlik a háttérben. Én azt látom, hogy Rudolf Gergely egy különösen tehetséges játékos, aki a magyar labdarúgás egyik nagy értéke – szögezte le az egykori kiváló kapus, Hajdu Attila. – Volt néhány olyan válogatott meccse, ami után azt gondoltam, a magyar labdarúgás nagy értéke lehet hosszú távon. A megfelelő tehetsége mellett egy jó értelemben vett konok magatartása van, ami a sportban jó dolog. Nem hagyja magát eltiporni típusú futballista, aki egy időben a hátán vitte a nemzeti együttest is. Nagyon tehetséges fiú, és örültem, hogy ismét van egy ilyen játékosa a magyar labdarúgásnak. Nem igazán értettem, miért igazolt haza. Valami gubancnak kellett lennie, hogy valaki egy ilyen komoly helyről hazajöjjön. Én a sérülésben meg is találtam az okot, hiszen gyakorlatilag sérülten igazolt Diósgyőrbe. Számomra a történet innentől kezdve úgy nézne ki, hogy összeszedi magát, formába lendül, és erőssége lesz a csapatának illetve a válogatottnak is. Ehhez képest az történt, hogy nem sikerült hoznia azt, amit vártak tőle, ezért átadólistára tették. Nem egy jó ajánlólevél, hogy valahol valakit összeférhetetlenségi okok miatt elküldenek. Remélem, hozza azt, amire képes, de azt gondolom, mélyebbről indul, mint amikor hazaigazolt. Úgy érzem, nehéz most az indulópozíciója, hendikeppel kezd, bárhova is igazol. Nem tudom, hol köthet ki. Ha ez a fiú egészséges, az lényeges momentum lehet bárhol. A tehetsége alapján kiköthet akármelyik neves bajnokság profi csapatának kezdőjében. Ha ez nem történik meg, akkor az azért van, mert nem százszázalékos, vagy az emberi tulajdonságai miatt.

A nyugalom szigete kerestetik

– Első blikkre azt mondanám, hogy nem volt arányban a játékos által nyújtott teljesítmény és a játékoshoz fűzött elvárások – magyarázta a CenterSport menedzseriroda vezetője, Paunoch Péter. – Mindenféleképpen ez vezetett idáig, gondolom túlzott elvárásokat fogalmaztak meg a szurkolók és a klubvezetés is a játékos teljesítményére vonatkozóan, lehet, hogy ez az anyagiakban is tükröződött. A játékos pedig nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a kialakult konfliktus alapja mindenképp ez. Amikor egy évvel ezelőtt Diósgyőrbe igazolt, az egy abszolút jó döntésnek tűnt, hiszen akkor lefelé tendált a karrierje, sokáig csapat nélkül volt. Azt gondolta az ember, hogy a DVTK-nál, ilyen támogatottsággal, egy jó csapatban Rudolf ismét elindulhat felfelé. Ez nem történt meg, és ez biztosan befolyásolni fogja a jövőjét. Nehéz kérdés, ha itthon sem tudott bizonyítani, akkor merre tovább. Véleményem szerint olyan helyre kéne igazolnia, ahol nyomás nélkül játszhatnak, és újra felépíthetné magát. Azonban ez nehéz lesz számára, hiszen olyan anyagi elképzelései vannak, ami miatt komoly elvárások vannak vele szemben, és így nem tud nyomás nélkül futballozni. Szerintem egy nyugalom szigete típusú klub lenne a megfelelő számára, ahol újra megtalálhatná önmagát, hogy aztán újra visszakapaszkodhasson a legmagasabb szintre. Véleményem szerint ez lenne számára a járható út.

Olvasói sztorik