NB I

Rudolf Gergely és Seydi lett az áldozat

Két meghatározó játékosát szabadlistára tette a klub, tehát megfelelő ajánlat esetén távozhatnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A DVTK mindhárom idei mérkőzésén a kezdőcsapat tagja volt Rudolf Gergely és Seydi, de előfordulhat, hogy ez a szám már nem növekszik.

– Rudolf Gergely és Seydi szabadlistára került, azaz megfelelő ajánlat esetén nem gördítünk akadályt távozásuk elé. Mindkét játékos élő szerződése ellenére szabadon tárgyalhat, a DVTK pedig várja az ajánlatokat – közölte a klub honlapján Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója.

A sportigazgató azt is elmondta, Rudolf Gergely esetében nem új keletű dologról van szó, a játékos már három héttel ezelőtt is kérte, hogy engedje el a DVTK.

– A Győri ETO elleni mérkőzést követően azzal keresett meg Rudolf Gergely, hogy nem érzi jól magát Diósgyőrben, ezért távozni szeretne. Úgy gondolom, ilyen körülmények között nem tudja teljes tudásával szolgálni a DVTK-t, ezért elengedjük. Megfelelő ellentételezés fejében távozhat a válogatott csatár.

Seydi esete némiképp más, a francia-szenegáli támadóval Tomiszlav Szivics vezetőedző közölte, hogy a továbbiakban nem számít rá, ezért keressen magának másik csapatot, amely hajlandó élő szerződéséből kivásárolni.

A DVTK játékoskeretét érintő esetleges változásokról először a Debrecen elleni, vasárnapi, 4-0-s vereség után lehetett olvasni.

Olvasói sztorik