NB I

Egyenlő erők csatája vár a Győrre

Sousa által alaposan felforgatott Maccabi Tel-Aviv vár a magyarokra a BL selejtezőben. Völgyi Dániel interjú.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Múlt hét hétfőn kezdte meg a felkészülést a következő idényre a bajnok Győri ETO együttese. A Rába-partiaknak az OTP Bank Liga küzdelmei mellett a Bajnokok Ligája selejtezőkre is edzeniük kell, ahol az egyik legnehezebb ellenfelet, az izraeli Maccabi Tel-Aviv csapatát kapták az első körben. A Rangadó.hu megkereste a gárda bal oldali védőjét, Völgyi Dánielt, aki elárulta, hogy minden rendben zajlik, kemény edzésekkel készülnek az előttük álló feladatokra.

– Zökkenőmentesen történnek a dolgok, minden úgy zajlik, ahogy a stáb eltervezte – kezdte a 26 éves remek rúgótechnikával rendelkező bal lábas hátvéd. – Az első héten is két edzéssel készültünk minden nap, ez így van most a második héten is. Edzőmeccsek is tarkítják már a programot, játszottunk szerdán, illetve csütörtökön és szombaton is felkészülési mérkőzés vár ránk. Igazából kicsit könnyebb ellenfelekkel mérkőzünk, de így legalább tudjuk azt gyakorolni, amit az edzéseken elterveztünk, és ezeket megpróbáljuk végrehajtani az edzőmeccseken.

A kisalföldiek szerdán lejátszották az első felkészülési mérkőzésüket is, amelyen 6-0-ra verték a szlovák negyedosztályú Vel’ky Meder alakulatát.

– Úgy gondolom, hogy azért megvolt a többosztálynyi különbség a két gárda között, hiszen egy megye I-es csapat ellen játszottunk. Hiába nyerünk, vagy kikapunk, ilyenkor igazából nem is az eredmény számít. Azt gondolom, hogy kicsit fáradt volt a társaság, de ez annak is betudható, hogy mindennap kettőt edzünk, és eléggé megkapjuk a terhelést. Azt gondolom, hogy meg tudtuk valósítani azt, amit a mester elvárt tőlünk. Kisebb hibák természetesen becsúsztak, de mindenki becsülettel tette a dolgát.

Völgyi Dániel a Bajnokok Ligája ellenfelükre, a Maccabi Tel-Aviv csapatára is kitért.

– A maximumra fogunk törekedni – szögezte le Völgyi. – A trénerünk már nézi a videókat, elemzi az ellenfelet. Mondhatom, hogy ötven-ötven százalék, hogy ki jut tovább, bármi megtörténhet. Egy nehéz, erős ellenféllel fogunk találkozni. Minden erőfeszítésünkkel azon kell, hogy legyünk, hogy a két meccsből mi jussunk győztesen, és mi jussunk tovább a második körbe.

Külön pikantériája a párharcnak, hogy az izraeliek új edzője az a Paulo Sousa, aki korábban a Videoton csapatát irányította.
– Sousa érkezésével biztosan ki fog cserélődni a csapatuk. Azt hallottam, hogy már érkeztek is új játékosok, és gondolom távozni is fognak labdarúgók. Lehet, hogy a Sousa felfogásával kicsit más lesz a taktikai dolguk. Abból kiindulva, amit a Videoton játszott vele, inkább kicsit védekezőbb futballra számítok. Az új edzővel biztosan megváltozik a taktikai hadrendjük, de ettől függetlenül a Sousa is feltud belőlünk készülni, hiszen úgy gondolom, hogy elég jól ismeri az együttesünket. Meglátjuk, hogy mit hoz majd ez a két összecsapás.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik