NB I

Győr–Diósgyőr rangadóval kezdődik

Az MLSZ-ben kisorsolták az élvonal menetrendjét.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ellentétes sorsolást kapott a Videoton a Puskás Akadémiával, a Debrecen a Mezőkövesddel, illetve a Ferencváros az Újpesttel.

A sorsolás előtt elhangzott, hogy a klubok különböző kéréseit többségében figyelembe tudták venni az illetékesek.

Az időpont-módosításokkal kapcsolatban továbbra is szigorú lesz a szövetség, három kivétellel: az egyik az időjárási vis maior, a másik a nemzetközi kupakötelezettség, a harmadik pedig a pályafelújítások esete.

Az eddigiektől eltérően az utolsó forduló mérkőzéseit egymással párhuzamosan, tehát azonos időpontban rendezik.

Az NB I július 26-án, pénteken rajtol. Ha a magyar válogatott kijut a 2014-es világbajnokságra, akkor már május 11-én befejeződik a bajnokság. Ha nem lesz vébérésztvevő a magyar csapat, a szezon június elsején zárul. Az őszi szezon december 8-án fejeződik be, addig 17 fordulót rendeznek meg.

Tavasszal 13 forduló lesz, ha kijutunk a világbajnokságra, már a február 14-16. hétvégén indul a tavaszi szezon, ha nem lesz kijutás, akkor két héttel később, február végén, március elején lesz az első tavaszi forduló.

A versenykiírás alapján biztossá vált, hogy a 2014–2015-ös szezonban is 16 csapatos lesz az NB I, tehát egyelőre nem lesz 12-re szűkítés.

Az NB I-es klubok kötelesek részt venni felnőtt csapattal a Ligakupában, tartalékcsapat szerepeltetése viszont nem kötelező. A tartalékok az NB III-ban vagy a megyei első osztályban indulhatnak. Az NB I-es kluboknak kötelező U21-es csapatot indítaniuk, az U19-es bajnokság viszont megszűnik.

Az NB II-es szezon augusztus 17-én rajtol, és június elsején ér véget.

A sorsolás után Studnicky Ferenc elmondta: a fordulók pontos óra-perc beosztását a televíziós társaságokkal való egyeztetések után, július 5-ig alakítják ki.

Az OTP Bank Liga első fordulójának programja

Pécsi MFC – Ferencváros

Videoton – Haladás

Győri ETO – Diósgyőr

Kecskemét – Honvéd

Debrecen – Kaposvár

MTK – Mezőkövesd

Lombard Pápa – Puskás Akadémia

Újpest – Paks

2. forduló (augusztus 2-4.)

Ferencváros–Videoton

Haladás–Győri ETO

Diósgyőr–MTK

Mezőkövesd–Debrecen

Kaposvár–Kecskemét

Bp. Honvéd–Lombard Pápa

Puskás Akadémia–Újpest

Paks–Pécs

3. forduló (augusztus 9-11.)

Újpest–Bp. Honvéd

Lombard Pápa–Kaposvár

Kecskemét–Mezőkövesd

Debrecen–Diósgyőr

MTK–Haladás

Győri ETO–Ferencváros

Videoton–Pécs

Paks–Puskás Akadémia

4. forduló (augusztus 16-18.)

Videoton–Paks

Pécs–Győri ETO

Ferencváros–MTK

Haladás–Debrecen

Diósgyőr–Kecskemét

Mezőkövesd–Lombard Pápa

Kaposvár–Újpest

Bp. Honvéd–Puskás Akadémia

5. forduló (augusztus 23-25.)

Újpest–Mezőkövesd

Lombard Pápa–Diósgyőr

Kecskemét–Haladás

Debrecen–Ferencváros

MTK–Pécs

Győri ETO–Videoton

Puskás Akadémia–Kaposvár

Paks–Bp. Honvéd

6. forduló (augusztus 30. – szeptember 1.)

Győri ETO–Paks

Videoton–MTK

Pécs–Debrecen

Ferencváros–Kecskemét

Haladás–Lombard Pápa

Diósgyőr–Újpest

Mezőkövesd–Puskás Akadémia

Kaposvár–Bp. Honvéd

7. forduló (szeptember 13-15.)

Újpest–Haladás

Lombard Pápa–Ferencváros

Kecskemét–Pécs

Debrecen–Videoton

MTK–Győri ETO

Bp. Honvéd–Mezőkövesd

Puskás Akadémia–Diósgyőr

Paks–Kaposvár

8. forduló (szeptember 20-22.)

MTK–Paks

Győri ETO–Debrecen

Videoton–Kecskemét

Pécs–Lombard Pápa

Ferencváros–Újpest

Haladás–Puskás Akadémia

Diósgyőr–Bp. Honvéd

Mezőkövesd–Kaposvár

9. forduló (szeptember 27-29.)

Újpest–Pécs

Lombard Pápa–Videoton

Kecskemét–Győri ETO

Debrecen–MTK

Kaposvár–Diósgyőr

Bp. Honvéd–Haladás

Puskás Akadémia–Ferencváros

Paks–Mezőkövesd

10. forduló (október 4-6.)

Debrecen–Paks

MTK–Kecskemét

Győri ETO–Lombard Pápa

Videoton–Újpest

Pécs–Puskás Akadémia

Ferencváros–Bp. Honvéd

Haladás–Kaposvár
Diósgyőr–Mezőkövesd

11. forduló (október 18-20.)

Újpest–Győri ETO

Lombard Pápa–MTK

Kecskemét–Debrecen

Mezőkövesd–Haladás

Kaposvár–Ferencváros

Bp. Honvéd–Pécs

Puskás Akadémia–Videoton

Paks–Diósgyőr

12. forduló (október 25-27.)

Kecskemét–Paks

Debrecen–Lombard Pápa

MTK–Újpest

Győri ETO–Puskás Akadémia

Videoton–Bp. Honvéd

Pécs–Kaposvár

Ferencváros–Mezőkövesd

Haladás–Diósgyőr

13. forduló (november 1-3.)

Újpest–Debrecen

Lombard Pápa–Kecskemét

Diósgyőr–Ferencváros

Mezőkövesd–Pécs

Kaposvár–Videoton

Bp. Honvéd–Győri ETO

Puskás Akadémia–MTK

Paks–Haladás

14. forduló (november 8-10.)

Lombard Pápa–Paks

Kecskemét–Újpest

Debrecen–Puskás Akadémia

MTK–Bp. Honvéd

Győri ETO–Kaposvár

Videoton–Mezőkövesd

PMFc–Diósgyőr

Ferencváros–Haladás

15. forduló (november 22-24.)

Újpest–Lombard Pápa

Haladás–Pécs

Diósgyőr–Videoton

Mezőkövesd–Győri ETO

Kaposvár–MTK

Bp. Honvéd–Debrecen

Puskás Akadémia–Kecskemét

Paks–Ferencváros

16. forduló (november 29. – december 1.)

Paks–Újpest

Puskás Akadémia–Lombard Pápa

Bp. Honvéd–Kecskemét

Kaposvár–Debrecen

Mezőkövesd–MTK

Diósgyőr–Győri ETO

Haladás–Videoton

Ferencváros–Pécs

17. forduló (december 6-8.)

Videoton–Ferencváros

Győri ETO–Haladás

MTK–Diósgyőr

Debrecen–Mezőkövesd

Kecskemét–Kaposvár

Lombard Pápa–Bp. Honvéd

Újpest–Puskás Akadémia

Pécs–Paks

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik