NB I

„Csalódás volt, de már lezártam”

A mostani szezont a Pápa kispadján kezdte, de a DVTK csapata mellett fejezi be ifj. Bene Ferenc, éppen a Pápa ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A gyenge szezonkezdet miatt az ötödik bajnoki forduló után elváltak a Lombard Pápa és Bene Ferenc vezetőedző útjai. A bakonyiak feltámadása Zsivóczky Gyula, majd Kovács László irányításával is elmaradt, ezért az utolsó fordulóban már Tóth Bálint próbálja elősegíteni a bennmaradást. A tét nem kicsi: ha nem nyernek, és a Siófok legyőzi az Újpestet, kénytelenek búcsút inteni az első osztálynak.

Eközben Bene Ferenc már a DVTK kispadján ül, és a miskolciak sikeréért dolgozik. Előbb Szentes Lázár munkáját segítette, most pedig Kovac Zoltán mellett tevékenykedik. De vajon Tomiszlav Szivics nyári érkezése után is marad a klubnál? És mit érezne, ha a Pápa kiesne az NB I-ből? A Rangadó.hu megkérdezte!

– Személyes okok miatt pikáns lesz a vasárnapi meccs?
– Körülbelül egy évet töltöttem Pápán. Azok után, hogy a tavaszi szezon eredményei alapján stabil középcsapattá hoztam fel az együttest, csalódás volt, hogy a mostani bajnokságban csak öt forduló esélyt adtak nekem, abban is élcsapatokkal játszottunk. Talán az eltávolításom utáni két-három hét győzelmei is bizonyíthatják, hogy egy működő csapatot hagytam hátra, de nem bíztak bennem tovább, ilyen az élet. Azóta is több váltás történt Pápán, de ez legyen az ottani vezetés dolga. És tudomásul vettem, és minden tudásommal a Diósgyőr sikeréért dolgozom – mondta ifj. Bene Ferenc.

– Sajnálná, ha kiesne a Lombard az élvonalból?
– Örömmel dolgoztam Pápán, tisztességes a kapcsolatom azóta is a játékosokkal, és vezetőkkel, de már lezártam magamban azt az időszakot. Számomra most az a legfontosabb, hogy sikerrel megvívjuk az utolsó mérkőzésünket, a rosszul sikerült szezon után tisztességgel és jó eredménnyel búcsúzzunk el a hazai közönségünktől, és két spanyol légiósunktól.

– Milyen emléket őriz meg Luquéról és Fernandóról?
– Maximálisan csak a legjobbakat tudom mondani róluk, a pályán belüli és kívüli életüket, viselkedésüket illetően egyaránt. Sokat beszélgettem mindkettejükkel, és mondhatom, az ő szerepük példamutató. Én is sokat tanultam tőlük arról, milyen egy profi labdarúgó viselkedése.

– Tomiszlav Szivics érkezésével is marad a Diósgyőr másodedzője?
– Annak idején a DVTK, mint klub másfél évre szerződtetett pályaedzői státuszba. Alázattal és maximális hozzáállással azért vagyok, hogy segítsek a klubnak. Mivel jövő nyárig szól a szerződésem, nagy kihívással várom az új edző érkezését, aki mindenben számíthat rám.

címlapkép: vidi.hu

Olvasói sztorik