Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Az olimpiai bajnok, Európa Kupa-győztes, világbajnoki ezüstérmes labdarúgó pályafutásáról az mlsz.hu készített összeállítást:
Az életrajzi adatok néha szárazak, de fontosak. Illendő feljegyezni, hogy Buzánszky Jenő 1925. május 4-én Újdombóváron született, a Dombóvári Vasutas (1938–46), a Pécsi VSK (1946–47), majd a Dorogi AC (Dorogi Tárna, Dorogi Bányász (1947–59) játékosa volt. Részese volt az Aranycsapat időszakában minden nagy sikernek, olimpiai bajnok (1952), Európa Kupa-győztes (1953), világbajnoki ezüstérmes (1954). 1950. november 12. és 1956. július 15. között 49-szer játszott a magyar válogatottban. Ő volt az Aranycsapat alaptizenegyének egyetlen, vidéki klubból beválogatott tagja, sőt világszerte az egyik leghíresebb magyar futballista, ha azt vesszük, hányan fújták (s talán a fiatalok közül is még hányan fújják) kívülről: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor.
Buzánszky Jenő, sokunknak immár Jenő bácsi, pályafutása azonban ennél is sokkal hosszabb passzus a magyar futballtörténelemben. Azt mondják, az internet terjedelme korlátlan – bár képzavar, de még annak a „befogadóképessége” is kevés lenne annak összegyűjtésére, hány remek történet, hány színes adoma kering a magyar futballéletben róla, vagy tőle. Egyetlen gólt sem lőtt a válogatottban – pedig nagyon értett ahhoz is, katonai szolgálata alatt a Budapest Őrzászlóalj együttesében a Rákosi Kupának nevezett hadsereg bajnokság mérkőzésein csatárként rendszeresen 6-8 gólt lőtt meccsenként (1949–52). Nem csoda, a negyvenes években a pécsi vasutasklubban még centert játszott, az MTK egykori legendás balszélsője, az akkoriban hosszú kalandozás után hazavetődött Szabó „Petár” kezei alatt. A mester faragott a kiváló középcsatárból még kiválóbb jobbhátvédet. Szabó Péter aztán elment Dorogra edzőnek, de ott sem feledkezett meg egyik kedvenc, s feltétlenül legtehetségesebb játékosáról. Az ő hívására lett Buzánszky Jenő dorogi játékos. S aztán már az is maradt, egész pályafutása során. (Szabó egyébként, aki Dorogról a Mateoszhoz kerülve Grosics Gyula és Zakariás József edzője is volt, még egyszer, 1954–ben visszatért a bányászvárosba, s újra Buzánszky Jenő klubedzője lett.)
Az Aranycsapat legendás jobbhátvédje, mint fentebb megjegyeztük attól kezdve soha nem váltott klubot – de nem jelenti ez azt, hogy ne viselte volna más klub mezét. A Fradi, immár újra zöld-fehérben, 1956 decemberében jugoszláviai túrára ment. Újvidéken, Belgrádban, Titográdban és Szarajevóban is játszott, felemás mérleggel. Győzelmek és vereségek felváltva követték egymást. Három dorogi, Ilku, Varga és Buzánszky Jenő (és a diósgyőri Szigeti) kölcsönjátékosként vett részt a túrán, az Aranycsapat jobbhátvédjének négy Fradi-mérkőzés is gazdagítja parádés pályafutását.
A visszavonulása után 1961 és 1972 között edzőként dolgozott, a Dorog mellett irányította az Esztergomi Vasas és a Fősped Szállítók csapatát is. Aktívan építette az Aranycsapat legendáját, élménybeszámolókra, filmvetítésekre járt és szerencsére jár. 1985–1993 között a Komáromi illetve Komárom-Esztergom megyei Labdarúgó-szövetség elnökhelyettese, 1993-97 között elnök. 1993-tól kezdve az MLSZ elnökségi tagja volt, az utánpótlás bizottság elnökhelyettese. A Debreceni Egyetemen a kétezres évek eleje óta rendeznek a tiszteletére labdarúgókupát, Pécsett pedig a Leőwey Klára Gimnáziumban 2013-ban már hatodszor volt sikere az Aranycsapat korábbi játékosáról elnevezett kupának az iskola végzősei között. 2011 óta minden évben megmérkőznek a trófeáért Pécs meghívott középiskolái is. Ezeken az eseményeken Buzánszky Jenő is rendszeresen részt vesz. A dorogi stadion 2010 májusa óta a nevét viseli.
Dorogon töltötte pályafutása legnagyobb részét – mégsem bányász. Erről is mesélt Sándor Mihály róla szóló életrajzi könyvében: „Engem mindenki bányásznak könyvelt el, holott eredendően vasutas vagyok. Szerepet játszik ebben a sztereotípiában Puskás Öcsi legendává vált beszólása is. Egyszer rossz helyre íveltem a bőrlabdát, nem arra pontra, ahol ő éppen tartózkodott. Kivörösödött arccal kezdte cibálni magán a trikót, majd rám ordított: „Jenő, … a bányász nénikédet! Milyen színű mez van rajtam?”
