buzánszky

Az Aranycsapat Öröksége Alapítvány, az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány és Dorog önkormányzata szombaton emléktáblát avatott annál a dorogi háznál, mely 53 éven át Buzánszky Jenő otthona volt. Molnár Andrea, az Ovi-Foci Alapítvány elnöke köszöntőjében elmondta, Buzánszky Jenő a szervezet alapítójaként hitt abban, hogy a gyerekeké a jövő és az alapítvánnyal gyerekek tízezrei ismerhetik meg a labdarúgást és az Aranycsapat múltját. Az alapítvány mostanáig 140 pályát adott át, az év közepéig 202 ovifoci pálya készül el, több mint 40 ezer gyermekhez jut el az üzenet, melyet Buzánszky Jenő egész életében képviselt – ismertette Molnár Andrea. Emlékeztetett rá: Buzánszky Jenő mindig hitt abban, hogy a magyar labdarúgás újra felemelkedik, újra kijut az Európa-bajnokságra, és újra tele lesznek a lelátók. Az emléktáblát Buzánszky Jenő unokája, Ifjabb Buzánszky Jenő leplezte le, majd hét szervezet helyezte el koszorúit a háznál, mely a tábla felirata szerint 53 évig az Aranycsapat egyetlen vidéki tagjának otthona volt. A 89 éves korában, 2015. január 11-én elhunyt Buzánszky Jenő az Aranycsapat alapembere volt, így játszott az 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban, Londonban, és mind az öt mérkőzésen szóhoz jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, amelyen ezüstérmet szerzett a válogatott. 2011 óta a Nemzet Sportolója volt, 2014 novemberében pedig beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe. Az egykori nagyszerű jobbhátvéd pályafutását a Dombóvári Vasutasnál (1938–1946) kezdte, majd felnőttként a Pécsi VSK-ban (1946–1947), illetve Dorogon (1947–1960) futballozott. 274 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, a válogatottban pedig 49 alkalommal szerepelt, Dorog stadionja az ő nevét viseli.
2016. 05. 07. 18:18
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Magyar Olimpiai Bizottsághoz eljuttatott közleményükben emlékeztek a Nemzet Sportolói a vasárnap 89 éves korában elhunyt Buzánszky Jenőre, az Aranycsapat legendás labdarúgójára. – Mi, a Nemzet Sportolói, mély fájdalommal értesültünk olimpiai bajnok sporttársunk és barátunk, Buzánszky Jenő eltávozásáról. Halála pótolhatatlan veszteség családja, barátai és minden sportszerető magyar ember számára határon innen és túl – áll a levélben, amely emlékeztet arra, hogy a világbajnoki ezüstérmes futballista igazi példaképként elkötelezett volt hazája és nemzete iránt, és azt vallotta, hogy „az élsport, az élsportoló nem önmagáért van, hanem a nemzetért is, egy egész országnak szerezhet örömet, megbecsülést”. – Ennek szellemében fáradhatatlanul járta az országot, és látogatta a határon túl élő magyarságot, hirdetve a sport, az egészséges életmód, valamint a fiatalok sport általi nevelésének fontosságát. Osztozva családja, a labdarúgók és számtalan barátja fájdalmában, örök nyugalmat kívánunk neki, emlékét megőrizzük – olvasható még a levélben, amelyet Balczó András, Bíróné Keleti Ágnes, Földi Imre, Hammerl László, Kárpáti György, Kulcsár Győző, Portisch Lajos, Ságiné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Székely Éva és Weltner Györgyné Ivánkay Mária írt alá. Buzánszky Jenőt 2011-ben választották a Nemzet Sportolói közé. Az utolsó éveiben is igen aktív sportembert a MOB, a Magyar Labdarúgó Szövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Dombóvár is saját halottjának tekinti.
2015. 01. 15. 17:58
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.