Hírek

Útjára indul az Aranycsapat-mozdony

Különleges ajándékkal tiszteleg a legendás Aranycsapat előtt a nemzeti vasúttársaság.

[p]A MÁV Csoport a londoni Wembley Stadionban aratott történelmi 6-3-as siker 58. évfordulójának alkalmából a tizenegy labdarúgót ábrázoló, teljes felületet betöltő grafikát helyezett el az egyik modern mozdonyán – tudósít az MTI.[/p]

[p]A szerelvényt pénteken, a Magyar Labdarúgás Napján, ünnepélyes keretek között mutatták be a fővárosi Nyugati pályaudvaron, ahol elhangzott, hogy a közel 86 tonnás, mintegy húsz méter hosszú vonatjármű felmatricázásához több mint száz négyzetméternyi fóliát használtak fel a dekoratőrök. A MÁV Trakció Taurus mozdonyán az Aranycsapat futballistáinak az arcképe látható, a sajátját ellátta a kézjegyével az ünnepségen részt vevő Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az együttes két, még élő tagja, valamint az akkor a válogatott keretéhez tartozott Várhidi Pál és Tóth József is.[/p]

[p]Az impozáns mozdony a történelmi összecsapás egykori rádiós közvetítésének hangjai mellett gördült be a peronra, a zenei aláfestést pedig Havasi Balázs világhírű zongoraművész Vihar című szerzeménye szolgáltatta.[/p]

[p]– Azért vagyok nagyon büszke a magyar csapat azon időszakára, mert világhírű válogatottakat győzött le – nyilatkozta Grosics Gyula. – Az angolok a kettő-egyes chilei sikerünk után a következő világbajnokságon például diadalmaskodtak. Ötvennyolc évvel ezelőtt játszott a magyar válogatott Londonban, és manapság a világ minden táján, ha Magyarországról van szó, az Aranycsapat egészen biztosan említésre kerül, erre legyünk büszkék. A mai napig kapunk simogatásokat általunk ismeretlenektől, főként az idősebb korosztályhoz tartozó hölgyektől.[/p]

[p]– Ezek a fiatalságunk képei, ennyi idő távlatából az ember szíve megdobban – mondta Buzánszky Jenő. – Édesapám a MÁV-nál dolgozott, én is ott kezdtem el az életemet, de végül a futball mellett kötöttem ki. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a mozdony beszáguldja az országot.[/p]

[p]Az Aranycsapat-mozdony este fél kilenckor tér majd vissza Budapestre, a Keleti pályaudvarra, ahol az érdeklődök megtekinthetik a járművet. A mozdonnyal nemzetközi járatokon is találkozhatnak majd az utasok, a külföldi utak közül kiemelkedik a csíksomlyói búcsúra vezető kirándulás.[/p]

Olvasói sztorik