NB I

„Ilyen passzban vagyunk…”

Pap Roland már a Diósgyőr ellen megszakítaná csapata rossz sorozatát.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ismét fontos pontokat hullajtott az MVM Paks csapata. A tolnaiak a legutóbbi két fordulóban a két kiesőjelölt otthonában léptek pályára, és Siófokról, illetve az Egri FC otthonául szolgáló váci stadionból sem tudták hazavinni a három pontot. A két döntetlen azt jelenti, hogy a Paks nem tudott előrelépni a középmezőnyből, továbbra is a kilencedik helyen áll az OTP Bank Ligában. Nem lesz könnyű dolga a folytatásban sem, hiszen pénteken a Diósgyőrt látja vendégül.

Nem volt megelégedve az Eger elleni bravúros pontmentéssel az élete első felnőtt NB I-es gólját szerző Pap Roland sem. A paksi támadó 2-0-s hátránynál lépett pályára, és alig több mint öt perc alatt bevette az ellenfél kapuját, amely után még Éger László is betalált, kialakítva a 2-2-es végeredményt. A 22 éves játékos a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, talán az ő gólja is kellett ahhoz, hogy magukra találjanak. Hozzátette, nincsenek gondok a csapaton belül, egyszerűen most ilyen formában vannak, ezért nem jönnek az eredmények.

– Nehéz jól megfogalmazni, egyszerűen a padról nézve is siralmas volt a játékunk – idézte fel a keddi, Eger elleni összecsapást a Paks szépítőgóljának szerzője, Pap Roland. – Gyengén játszottunk, szinte mindenki tudása alatt teljesített, nem is értettük, mi történt velünk ezen a mérkőzésen.

– Miben lepte meg önöket az egri csapat?
– Nem mondanám, hogy megleptek minket a hazaiak. Tudtuk, hogy jó csapat az Eger, jó játékosai vannak, nem mérvadó a rossz helyezésük a tabellán. Mégis sok hibával játszottunk, a góljaikat is védelmi megingások előzték meg, mi követtünk el olyan hibákat, ami kétgólos vezetéshez juttatta az ellenfelet.

– Beállása után megszerezte első NB I-es gólját, ami a csapatot is felpörgette a hajrára. Ön volt a fordulópont?
– Örülök neki, hogy sikerült betalálnom, ez valóban adhatott egy plusz lökést a csapatnak. Úgy érzem, lelkesen futballoztam, igyekeztem a lehető legjobb játékkal előrukkolni, és talán ebből is ragadt egy kicsi a többiekre, ezért is tudtunk talpra állni. De minden bizonnyal nem csak a beállításom miatt indult meg a csapat. A félidőben nem voltam bent az öltözőben, de biztos vagyok benne, hogy a mester eligazította a többieket az első játékrész után.

– Örülnek ennek a pontnak, vagy bosszantó, hogy a kiesőjelölt ellen buktak két egységet?
– Ha a meccs előtt valaki azt mondja, hogy döntetlent játszunk az Egerrel, valószínűleg senki sem hitte volna el. De így, hogy nulla-kettőről mentettünk pontot, kicsit más szájízzel jöttünk le a pályáról. Azonban elégedettek nem lehetünk, az utolsó előtti helyezett ellen nem tudtunk nyerni, ráadásul legutóbb a Siófok ellen is döntetlent játszottunk, vagyis a két sereghajtó ellen veszítettünk négy pontot. Emiatt elégedettségre nincs okunk.

– Az Újpest kiütése után mintha megtorpantak volna. Miben látják a teljesítményük visszaesésének okát?
– Nem hiszem, hogy ennek különösebb okai lennének. Sajnos sok a sérültünk, a régóta maródi játékosokhoz csatlakozott négy-öt újabb társunk, ez is kihat a teljesítményünkre. Egyszerűen most ilyen passzban vagyunk. Ennek is vége szakad egyszer, remélem, minél hamarabb.

– Akár már péntek este, a Diósgyőr ellen. Ki tudták pihenni a hétközi mérkőzés fáradalmait?
– Így van, remélem, már ellenük megszakítjuk ezt a gyengébb szériát. Kedden játszottunk az Egerrel, szerdán gyakorlatilag csak egy átmozgató, regeneráló edzésünk volt, csütörtökön kaptunk csak komolyabb terhelést. Bírni kell ezt az iramot, három napnak elégnek kell lennie ahhoz, hogy újra teljes erővel tudjunk nekivágni a következő mérkőzésnek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik