Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Állítólag a nyugat-magyarországi rangadó után dől el Kenesei Krisztián sorsa. A Haladás NB II-es keretébe száműzött csatárral a meccs után tárgyal a szombathelyi klubvezetőség. A győrieknél is várható némi mozgás a téli szünetben, az Izraelből hazatérő Lencse László például állítólag már tárgyalt is az elöljárókkal.
A hazaiak közül Kulcsár Kornél, Simon Ádám, Rajos Gábor és Tóth Péter, a vendégektől Lazar Sztanisics hiányzott sérülés miatt. Ahogy sejteni lehetett, lendületesen, jó iramban, gólra törően kezdődött a meccs, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. A nyolcadik percben Schimmer Szabolcs beadását Guzmics Richárd az ötösről az égbe lőtte, két perccel később pedig Svec buktatta Radó Andrást a tizenhatoson belül, de a jogos tizenegyes elmaradt! A huszadik percben egy szabadrúgás után Takács Ákos remek fejesét Rózsa Dániel kiütötte a léc alól. Fél perccel később a kapus is tehetetlen volt, mert Varga Roland beívelése egyedül találta Trajkovicsot, aki nem hibázott (0-1).
Négy perc elteltével Koltai Tamás bombázott az oldalhálóba, a másik oldalon pedig Iszlai Bence gyenge közép-távoli próbálkozása gurult el mintegy fél méterrel a kapufa mellett. A szombathelyiek egyenlítéséhez a szerencse is kellett: a 28. percben Ugrai Roland ment el a bal oldalon az elcsúszó Takács Ákos mellett. Szépen visszagurított az alapvonaltól, és mivel középen is elcsúszott egy győri játékos, az őrizetlenül érkező Kalász Milán 14 méterről a hálóba gurított (1-1). A 38. percben Sztevanovicsnak kellett kirobbannia a kapujából, hogy elrúgja Ugrai elől Svec rossz hazaadását. A folytatásban előbb Koltai, majd Radó próbálkozott, de a szünet előtt több gól már nem esett.
Az újrakezdést követően Rózsa Dánielnek kellett kifutva mentenie Varga Roland elől. A 49. percben Kamber beadásáról középen hárman is lemaradtak, de mindhárman csupán egy-két centivel, úgyhogy ez is nagy helyzet volt! Eztán némileg alábbhagytak az izgalmak, de a 71. percben Ugrai Roland lőtt 16 méterről, alig-alig a kapu fölé. Sok volt a birkózó- és cselgáncsjelenet, a közelharc, és kevesebb a foci, mint az első felvonásban. A hajrában vihar előtti csend honolt a pályán, de a vihar, vagyis az újabb gól elmaradt, pedig a 85. percben Radó András az ötös vonaláról lőhetett, de a kapu fölé bombázott, és a másik kapu előtt Dudás Ádám is közvetlen közelről hibázott. A 91. percben a győri Kronaveter utánrúgásért piros lapot kapott, de ez már nem osztott, nem szorzott. Maradt az 1-1.
– A nagyon rossz talaj ellenére nagyon jó mérkőzést játszott a két csapat, és igazságos döntetlen született – kezdte elemzését a Rangadó.hu állandó szakértője, Őze Tibor, az MLSZ Grassroots-menedzsere. – Az alapfelállás nagyjából azonos volt mindkét oldalon, támadó felfogásban játszottak a csapatok, háromcsatáros szerkezetben, de más stílusban. A győri támadók többet változtatták a helyüket, a három középpályás pedig háromszögben helyezkedett el: két védekező és Trajkovics, akinek a szervezés volt a feladata, mögöttük pedig a négy védő. A Haladásnál Halmosi és Kalász cserélgette a helyét. Mostanság slágertéma, hogy saját nevelésű játékosokkal, vagy idegenből érkezettekkel lehet inkább elérni a célokat. Én ilyen szemüvegen keresztül néztem ezt a találkozót.
A Kispest-Honvéd, a Kaposvár, a Nyíregyháza és a Diósgyőr egykori vezetőedzője szerint akkor jó egy klub, ha a filozófiája látszik az első csapaton.
– A Haladás egyértelműen a magyar játékosokra, elsősorban a saját nevelésűekre épít – folytatta Őze Tibor. – Ez az edzőválasztásuknál is kitűnik, hiszen Artner Tamás hosszú-hosszú ideig a helyi utánpótlásban dolgozott. Kevesen tudják, hogy a gyermekfutballjuk is nagyon fejlett. A Győri ETO egy időben a magyar Chelsea volt. Mostani sikerük oka, hogy egy kicsit váltottak, és egészséges arányban keverednek a magyar, valamint a külföldi játékosok. Ha komoly célokat akarsz elérni, Magyarországon, de a világon bárhol nagyon nehéz csak a saját nevelésre támaszkodni. Győrben is komoly filozófia van, ráadásul az ETO-nál a játékrendszerhez igazolnak! Megoldatlan a középcsatár kérdése, ezért szemelték ki Lencse Lászlót és Priskin Tamást. Két eltérő iskola összecsapása volt ez a meccs, de ezt a kérdést persze az anyagiak is meghatározzák. A Haladás bizonyította, hogy nem csak a pénz a döntő. Számomra mindkét klub nagyszerűen felépített, ezért örültem az döntetlennek, Győrben minőségibb a játékosállomány, ezért harcolnak a bajnoki címért, de a Haladás óriási lelkesedéssel kiegyenlítette az árnyalatnyi tudásbeli különbséget, világossá téve, hogy ennek a csapatnak nem a kiesés ellen kell küzdenie, hanem a középmezőnyben a helye!