NB I

Az Eger szeretné leigazolni Tökölit

Látott egy edzőmeccset, tetszett neki a csapat; MLSZ-ámen a stadionra.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A 2005-ban alakult Egri FC pénteken bemutatkozik az OTP Bank Ligában. Hét év alatt a megyei másodosztályból indulva az élvonalba jutott a csapat. Amikor a Jámbor János, Vancsa Miklós páros 2011 nyarán Egerbe érkezett, és a megszűnés határán lévő NB III-as bajnokcsapatnál NB I-es célokat emlegetett, kevesen gondolták, hogy ez tíz hónap alatt valósággá válik – írja az griasport.hu.

Most vádként fogalmazzák meg, hogy nem készült fel a klub, a város, a stadion az élvonalra. Május 27-én dőlt el a feljutás sorsa, két hónapja. Két nap múlva Szombathelyen pályára lép az újonc. Vancsa Miklós ügyvezető szerint a napokban még erősödhet a játékoskeret.

– Folyamatosan tárgyalunk, szeretnénk megerősíteni a csapatot – nyilatkozta Vancsa. – Úgy gondolom, ha engedik, hogy itthon játsszunk, akkor nem lesznek kiesési gondjaink. Ismerem a mezőnyt, bízom benne, hogy sikerül történelmet írni azzal, hogy nem esik ki a csapat, mint történt ez korábban öt alkalommal is. Tököli Attilát szeretnénk leigazolni a támadósorba. Megnézte az egyik edzőmeccsünket, tetszett neki a csapat. Remélem sikerül megállapodni. Eger egy újabb bástyája lehet a fejlődő magyar labdarúgásnak. Mindent elkövetünk, hogy megfeleljünk az MLSZ előírásainak. Jámbor úrral tudunk csapatot építeni, de stadiont nem lehet egyik napról a másikra felépíteni.

Nos, éppen ebben a kérdésben, az egri stadionügyben vannak pozitív fejlemények! Pótolták a hiányosságokat a létesítményben, ahol az MLSZ és a szakhatóságok illetékesei bejárást tartottak. Engedély még nincs, de a normál fokozatba tartozó mérkőzések rendezésére alkalmassá nyilvánították a stadiont.

Tanq nem Egerben folytatja!
Korábban arról szóltak a hírek, hogy a hevesiek leigazolták a brazil Marcus Tanq Viniciust. Igen ám, de az edzéseken és a meccseken sem volt jelen a közelmúltban, méghozzá azért, mert bár szeretett volna maradni, de a vezetés nem tartott rá igényt, így visszautazott hazájába – írja az egrifoci.hu.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik