NB I

Teszik a dolgukat

A stadion-kérdés egyelőre nem zavarta meg a játékosokat a felkészülésben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Egerben is a fizikai alapozáson van a hangsúly, egyelőre főleg erőnléti edzésekkel készül a csapat az NB1-es visszatérésre. Simon Antal, az egriek vezetőedzője a Rangadónak elmondta, játékosait a stadion-mizéria sem zavarta meg, elszántan készülnek az első osztályú küzdelmekre.

– A felkészülésről én is csak azt tudom elmondani, mint a kollégáim többsége – kezdte az Eger vezetőedzője. – Három hete kezdtük el a közös munkát, ebben az időszakban a fizikai dolgok kerültek előtérbe, az állóképességet, erőnlétet fejlesztjük leginkább. A játékosaink elvégezték az eddig kiadott feladatokat. Sajnos a nagy meleg miatt nem mindig tudtunk kellő intenzitással dolgozni, sokszor 34–38 fokban kellett edzenünk, ez pedig sokat kivett a csapatból. Ennek ellenére mindenki becsülettel, megfelelő motivációval dolgozott az edzéseken.

Az egri játékosok kedvét az sem szegte, hogy időközben az MLSZ úgy határozott, hazai mérkőzéseit Debrecenben kell lejátszania a csapatnak.

– Már a munka közepén voltunk, mikor ez a döntés született. Az edzőtáborozás alatt a nyomtatott, illetve elektronikus sajtóból értek el hozzánk a hírek. Szerencsére profi játékosokról van szó, ezek a zavaró körülmények nem befolyásolták az edzéseken való hozzáállásukat. Nekünk az a feladatunk, hogy a játékra koncentráljunk.

Simon Antal honlapunknak elmondta, szeretné, ha tovább erősödne az egriek kerete. Ennek érdekében folyamatosan tárgyalásokat folytatnak a kiszemeltjeikkel.

– Bár ez az ügyvezető asztala, azt elmondhatom, hogy folyamatosan egyeztetünk a kiszemelt játékosokkal. Én úgy tudom, nagyon előrehaladott tárgyalásokat folytatunk Albert Ádámmal és Németh Norberttel. A két játékossal nagyon közel vannak az álláspontjaink, nagy valószínűséggel nálunk folytatják pályafutásukat.

A vezetőedző a nemrég elkészült bajnoki sorsolást kissé furcsállja, hiszen az elmúlt években az újonc csapatok rendre hazai pályán kezdhették bajnoki szereplésüket.

– Kicsit furcsállottam, hogy idegenben kezdünk, hiszen az elmúlt években bevett szokás volt, hogy az újonc csapat hazai pályán kezdi a szezont. Előbb-utóbb mindenkivel játszunk majd a bajnokságban, így nagy jelentősége nincs annak, hogy idegenben vagy otthon kezdünk. A Haladást többször láttam már játszani, egy dinamikus, gyors, összeszokott gárdáról van szó, akiket sok néző buzdít hazai környezetben. Nem lesz könnyű dolgunk – zárta szavait Simon Antal.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik