NB I

A lendületes rajt sokat számíthat

Vojtekovszki Csaba szeretné, ha az újonc hevesiek stabil középcsapattá válnának az NB I-ben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Korábban az Eger, majd a Vác színeiben játszott Vojtekovszki Csaba. Játékos-karrierének befejezése után sem szakadt el a sportágtól, sőt több szerepkörben is sikeresen dolgozott a másodosztályban. Jövőre pedig már az élvonalban tűnik fel az Egri FC kispadján. A Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, remekül kijön korábbi csapattársával, Simon Antallal.

– Korábban a Mezőkövesd ügyvezetőjeként ért el sikereket, majd az elmúlt szezonban másodedzőként segítette az élvonalba jutáshoz az Egert. Mennyire lehet összehasonlítani a két feladatkört?
– Teljesen más a két szerepkör. Mezőkövesden egy építkezési fázisban voltunk, a csapat és a stadion szempontjából is. Nagyon örülök, hogy a végére ott is sikerült jó eredményt elérnünk. Egerben pedig a szakmai tapasztalataimat kellett kamatoztatnom, úgy érzem, ez utóbbi is sikeresen működött – mondta Vojtekovszki Csaba.

– Az Egernél a korábbi csapattárs, Simon Antal segítőjeként dolgozik. Könnyítette a közös munkát ez az ismeretség?
– Simon Antival már az Eger utánpótláscsapataiban is együtt játszottunk, mivel mindössze egy év a korkülönbség kettőnk között. Később aztán a felnőtt gárdánál, és Vácott is csapattársak voltunk. Úgy érzem, edzőként is jól kijövünk egymással, nyugodtan mondhatom, hogy baráti a viszony.

– Sokak meglepetésére feljutott az Eger az élvonalba. Mik lehetnek a csapat célkitűzései az NB I-ben?
– Szeretnénk lendületes rajtot venni, ez nagyon sokat számít. A keretünket még meg kell erősítenünk, de bízom benne, hogy az első osztályban stabil középcsapat tudunk lenni. Június 18-án kezdjük a felkészülést, igyekszünk kellően felpörögni a rajtra.

– Mivel tölti szabadidejét? Jut egy kis idő a kikapcsolódásra, esetleg nyaralásra?
– Jelenleg éppen egy wellness-szállodában vagyok a feleségemmel, itt próbálunk feltöltődni. Az én nagy hobbim a horgászat. Ha tehetem, fogom a pecabotot, és megyek horgászni. Ez az, ami teljesen kikapcsol engem.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik