Hírek

Létezik még betyárbecsület

Bardi Gábor tavaly gólkirályként és csapatkapitányként távozott Egerből.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal kapujába ért az NB II Keleti-csoportjában listavezető Egri FC, amellyel kapcsolatban érdekesség, hogy több mint két éve veretlen odahaza. A csapat legutóbb 2010. március 20-án kapott ki hazai pályán, bajnoki meccsen! Akkor a Hevesi LSC tudott győzni 1-0-ra a megyeszékhelyen, az NB III Mátra-csoportjának 16. fordulójában, de azóta legfeljebb egy ponttal távoztak a vendégek Egerből.

Azt, az immár sporttörténelmi találkozót (is) végigjátszotta Bardi Gábor, aki a rákövetkező (tehát mai szemmel nézve a legutóbbi) idényben gólkirály lett, hiszen 26 mérkőzésen 23 találata volt a harmadosztályban. A Nyíregyháza, a Balassagyarmat, a Vasas, a Szolnok, a Paks, illetve a Bőcs korábbi támadója 2010 telén igazolt a csapathoz, de tavaly nyáron csapatkapitány létére távozott. A mostani szezonban a megyei első osztályú Jászapáti VSE-t erősíti, és olyan csapattársai vannak, mint Dragóner Attila, Kiskapusi Balázs, Vén Gábor, illetve az edzői feladatokat is ellátó Kotula László. Nem csoda, hogy az együttes toronymagasan vezeti csoportját, Bardi pedig ismét ott van a góllövőlista élmezőnyében.

A harmincéves csatár a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, 2011 nyarán nem a klub körül kialakult bizonytalanság miatt távozott Egerből.

– Mivel annak idején én is Urbán Miklóssal és Farkas Jánossal, vagyis az URFA Kft-vel érkeztem Egerbe, amikor ők elköszöntek, kötelességemnek éreztem távozni – jelezte a Rangadó megkeresésére Bardi Gábor, hogy még a magyar labdarúgásban is létezik betyárbecsület. – Valamilyen szinten büszke vagyok rá, hogy megye egyben is bajnok lettem, de természetesen figyelem előző klubom szereplését. Tudom, hogy legutóbb ezerötszáz néző előtt játszott a csapat, ami nagy szó, és ősztől minden bizonnyal NB I-es meccseket láthat a közönség. A tíz meccsből tíz győzelem nem semmi, örömmel látom, hogy amit felépítettünk, azt sikerült továbbvinni. Tényleg nagyon örülök, hogy így alakult, mert ennek tulajdonképpen mi tettük le az alapjait. Biztos vagyok benne, és ezt minden nagyképűség nélkül állítom, hogy a mi NB III-as bajnokcsapatunk is hasonlóképpen szerepelne

Nos, a jelek szerint az Egerben megkezdett építkezéshez hasonló folyamat játszódik le mostanság Jászapátiban, hiszen a megyei első osztály megnyerése után jövőre az NB III-as arany lehet az együttes célja.

– Nem volt egyszerű a kezdet, hiszen mi öten-hatan, akik tavaly nyáron idejöttünk, még nem, vagy meglehetősen régen játszottunk megye egyben. De ennek is eljön az ideje – vélekedett Bardi Gábor. – Nem volt könnyű az egri profi körülmények után átállni az amatőrizmusra. Kotula Lászlóval megpróbáltunk a lehetőségekhez képest profi szemléletet meghonosítani, megnyertük a bajnokságot, jó közösséget, jó csapatot alakítottunk ki. A tulajdonosok és az önkormányzat tárgyalásaitól függően a következő szezonban az NB III Alföld-csoportjában is egyből a bajnoki cím lenne a cél. Van egy-két játékos, akivel már megállapodtunk, de szeretnénk még kettőt-hármat szerződtetni. Bízom benne, hogy a tárgyalások jól sikerülnek! Urbán Miklósnak az a hitvallása, hogy ha bajnok akar lenni, akkor az is lesz. Ahol eddig szerepet vállalt, mindenhol bajnokcsapatot csinált.

Romhányi súlyos sérülése

Azon a bizonyos két évvel ezelőtti, Heves elleni meccsen Romhányi Tamás is ott volt az Eger csapatában, de ő a mai napig is a megyeszékhely együttesét erősíti. A tavaszi nagy menetelésből is kivette a részét, egészen a legutóbbi, Szeged elleni mérkőzésig, amelyen azonban súlyosan megsérült, elülső keresztszalag-szakadást szenvedett. A 28 éves középpályás felépülése négy-hat hónapig tart.

Olvasói sztorik