Hírek

Volt egyszer egy Aranycsapat

Buzánszky Jenő halálával immáron senki sincs közöttünk közülük – emlékezzünk minden idők legnagyobb magyar együttesére.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az Évszázad mérkőzése, az olaszok római kiütése, egy svédek és egy osztrákok elleni barátságos találkozó. Ez az a négy mérkőzés, amelyen a magyar labdarúgó-válogatott abban az összeállításban szerepelt, amit később Aranycsapatként ismert és emlegetett a világ. Mindössze négy meccs – de a csapat legendája ennél sokkal többet foglal magába.

Az 1950. május 14. és 1954. július 4. között veretlen magyar válogatott Sebes Gusztáv irányításával új alapokra helyezte az egyetemes futballt. Ma is igazodási pont, külön fejezet a sportág evolúciójában ez a válogatott, nincs olyan szakember a világon, aki ne említené meg őket, ha a futball fejlődéséről beszél.

A csapatot, amely mindent megnyert, hogy aztán a legfontosabb meccsét elveszítse. A csapatot, amelyben nem volt gyenge pont, volt ellenben legalább hét világklasszis, köztük négy igazi zseni. A csapatot, amelynek az összeállítását kívülről tudja (tudta?) minden magyar sportbarát. Azt az összeállítást, amelyben 1953 novemberében 6-3-ra legyőzték Angliát a Wembley-ben. A játékosok sorsát később nem csak a sport, a történelem is meghatározta. Volt, aki haza sem tért haláláig Magyarországra, de olyan is, aki állami kitüntetéseket kapott.

Egy csapat, amelyik immáron örökre a futballmesék legendája. Buzánszky Jenő távozott utolsónak közülük, nem sokkal kilencvenedik születésnapja előtt. A Rangadó.hu a klasszikus Aranycsapat-felállás szerint tiszteleg az egykori klasszisok előtt – haláluk sorrendjében sorba állítva a magyar futball halhatatlanjait.

Zakariás József (1924-1971) – a balfedezet. Ő élt a legkevesebbet az Aranycsapat játékosai közül. 47 évesen hunyt el Budapesten. Mindhárom emblematikus mérkőzésen (olimpiai döntő, londoni 6-3, berni vébédöntő) a pályán volt – az egyetlen tagja a csapatnak, aki Bern után nem lett többé válogatott. Harmincötször játszott a nemzeti csapatban.
Bozsik József (1925-1978) – a jobbfedezet. Az Aranycsapat szíve, motorja, zseniális irányító, kora egyik legnagyobb futballistája. 101-szeres válogatott, rajta kívül magyar férfi futballista nem érte el a száz válogatottságot. Puskással közismert volt gyerekkori barátságuk, olykor rivalizálásuk, a grundon felnőve az ösztönös zsenialitás és a tudatos klasszis megoldások ötvöződtek a játékában. A Honvédon kívül nem játszott más csapatban, nevét a kispesti stadion őrzi. Ült szövetségi kapitányként a válogatott kispadján, igaz, csak egyetlen mérkőzésen. Gólt lőtt az Évszázad mérkőzésén. Az 1978-as argentínai világbajnokság első magyar mérkőzése előtt hunyt el, emlékére a házigazda argentinok ellen gyászkarszalaggal futballozott a 12 év után résztvevő magyar válogatott.
Kocsis Sándor (1929-1979) – a jobbösszekötő. Ő is szívszorítóan keveset, ötven évet sem élt. Az Aranycsapat egyik zsenije, a világ valaha volt egyik legjobban fejelő játékosa. Magyar és spanyol bajnok is volt, háromszoros magyar gólkirály. A Barcelonával BEK-döntőben is játszott. Az 1954-es világbajnokság gólkirálya, 11 találattal. A válogatottban is elképesztő a hatékonysága, 68 mérkőzésen 75 gólt szerzett. Néhány hónappal ötvenedik születésnapja előtt kizuhant egy barcelonai kórház negyedik emeletéről, súlyos betegen.

Lóránt Gyula(1923-1981) – a középhátvéd. Vidékről indulva lett a világ egyik legjobb védője, sziklakeménységű, remek rúgótechnikájú klasszis. Harminchétszer húzhatta fel a válogatott mezét. Az Aranycsapat játékosai közül ő lett edzőként az egyik legsikeresebb. Idehaza csak a Honvédot és a Debrecent edzette, Németországban viszont nyolc különböző klub, a többi között a Bayern München vezetőedzője is volt. Legnagyobb sikere és halála is a görög PAOK csapatához kötődik: 1976-ban bajnoki címet nyert velük, 1981-ben pedig a kispadon ülve, szívroham következtében halt meg.

Budai II László (1928-1983) – a jobbszélső. A klasszikus Aranycsapatból ő az egyetlen, aki nem lépett pályára a berni vébédöntőben. Klubcsapatban csak a Ferencvárosban és a Honvédban játszott, mindkettővel nyert bajnoki címet, összesen ötször. Kocsissal remekül megértették egymást a pályán, rengeteg gólt készített elő. 1950-ben a lengyelek elleni barátságos meccsen viszont nem előkészítőként csillogott: négy gólt szerzett az öt magyar találatból. 39-szer volt válogatott, a rákospalotai stadion az ő nevét viseli. Az 54-es világbajnokságon csak két meccsen, Korea és Uruguay ellen játszott, a döntőn Tóth Mihály helyettesítette.

Lantos Mihály(1928-1989) – a balhátvéd. 53 válogatott meccsén hátvéd létére öt gólt is szerzett, kettőt a svájci világbajnokságon (a brazilok elleni negyeddöntőben is betalált, tizenegyesből). Az MTK-n kívül nem játszott más klubban a hatalmas lövőerejű védő, aki később edzőként is sikeresnek számított. A Videoton és a ZTE kispadján is ült.

Czibor Zoltán (1929-1997) – a balszélső. Komáromból indulva lett a Fradi legendája, bár neki is át kellett mennie parancsra a Honvédba játszani. 43-szor szerepelt a válogatottban, gyors, remekül cselező szélső volt, igazi „bolond”, nem véletlenül volt ez a beceneve. Olimpiai és világbajnoki döntőn is gólt szerzett, összesen 17-szer talált be a válogatott játékosaként. 1956 után külföldön maradt, Kocsissal együtt játszott a Barcelona egyik aranycsapatában, amellyel hat év után nyerték meg a spanyol bajnokságot 1959-ben. Játszott BEK-döntőben is 1961-ben, Kocsissal együtt: ugyanabban a berni stadionban, ahol az Aranycsapat elvesztette a vébédöntőt – ők is vesztettek a Benfica ellen.

Hidegkuti Nándor (1922-2002) – a középcsatár. Az Aranycsapat egyik legnagyobb csillaga, minden idők egyik legjobb magyar csatára, aki saját posztján forradalmasította a futballt, a hátravont csatár játékával, a mai hamis kilences előfutáraként. A csapat játékának egyik legmeghatározóbb alakja volt. Az MTK-ban töltötte pályafutása legfontosabb részét, a Hungária körúti stadion az ő nevét viseli. 69 mérkőzésen játszott a nemzeti csapatban, 39 góljából hármat az Évszázad mérkőzésén szerzett Anglia ellen. Ezen kívül még két további mesterhármasa is volt a válogatottban. Edzőként Firenzében és Győrben is legenda lett, a toszkán klubbal Olasz Kupát és KEK-et nyert, az ETO-val – második vidéki csapatként – magyar bajnok. Tizenkét évig dolgozott Egyiptomban.

Puskás Ferenc(1927-2006) – a balösszekötő. A ma már nem létező poszt univerzális világklasszisa, az Aranycsapat és a magyar futball emblematikus alakja, minden idők egyik legnagyobb labdarúgója. A Honvéd és a Real Madrid legendája, két ország csapatával is járt világbajnokságon. A futballtörténelem egyik leghatékonyabb góllövője volt, a Honvédban 349 meccsen 358 gólt szerzett, a válogatottban 85 meccsen 84-szer talált a kapuba. A helsinki olimpia és a svájci világbajnokság fináléjában is gólt lőtt. 1956 után 25 évig nem tért haza, itthon sokáig a nevét sem lehetett leírni, miközben a Real Madridban, túl a harmincon, új karriert kezdett. Ötször volt magyar, hatszor spanyol bajnok, a BEK-et háromszor nyerte meg a madridiakkal, máig az egyetlen futballista, aki BEK-döntőn négy gólt szerzett (1960). Volt gólkirály itthon, Spanyolországban és a BEK-ben is. Edzőként is legendás lett, a Panathinaikosz csapatát elvezette a legrangosabb európai kupa döntőjébe (1971). Ausztráliában is edzősködött, 1981-ben tért haza Magyarországra. 1993-ban néhány mérkőzésen ült a magyar válogatott kispadján. Mindent, ami a magyar futballal kapcsolatban felmerül a világban, gyakorlatilag az ő nevéhez kötnek, Puskás nem csak extraklasszis labdarúgó volt, de jelenség és egy dicsőséges (futball)korszak szimbóluma – a mai napig.

Grosics Gyula(1926-2014) – a kapus. Dorogi születésű, később a Tatabányához kötődött, de az Aranycsapatba a MATEOSZ-ból, majd a Honvédból került be. A Fekete Párduc posztján a világ egyik legjobbja volt, és mivel több csapattársával ellentétben nem disszidált 1956 után, sokáig maradt a válogatott kapusa. Három világbajnokságon szerepelt, egyedüliként az Aranycsapat játékosai közül. Összesen 86-szor játszott a válogatottban. Tizenöt éven át volt a nemzeti csapat kapusa! 2008 márciusában a Ferencváros szimbolikus gesztussal leigazolta az akkor 82 esztendős legendát, a Sheffield United elleni barátságos mérkőzésen egy percre beállt a kapuba.

Buzánszky Jenő(1925-2015) – a jobbhátvéd. Az egyetlen játékos, aki vidéki klubból került be az Aranycsapatba, a Dorog legendája. Egy év kivételével egész pályafutását a Dorogi Bányászban töltötte, innen lett stabil válogatott, 1950-ben debütált és hat év alatt 49 mérkőzésen lépett pályára a csapatban. Az Aranycsapat utolsóként távozott klasszisa idős korában igazi futballnagykövet volt, soha nem mondott nemet, ha valahova hívták, gyerekekkel ugyanolyan szívesen beszélgetett a fociról, mint újságírókkal. A Nemzet Sportolójaként hunyt el, örökre lezárva az Aranycsapat földi fejezetét.

És a legendás felállás: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Hidegkuti, Kocsis, Puskás, Czibor.

Örökre velünk maradnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.