NB I

Arra ment az élete, amerre a labda gurult

Gimnazistaként zugdohányos volt, ám ezt karrierje kezdetén, 17 évesen abbahagyta, azóta nem is gyújtott rá.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A vasárnap, 89 éves korában elhunyt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat labdarúgója 2011. május 4-én, 86. születésnapja alkalmából az MTI-nek hosszabb interjút adott, melyben még arról beszélt, hogy szeretné megélni a századik születésnapját.

Akkor a világszerte elismert Aranycsapat egyetlen olyan kezdőjátékosa, aki vidéki klubban futballozott azt mondta az MTI-nek: „szerencsére jól érzem magam, minden évben elmegyek Esztergomban egy kivizsgálásra, ahol mindig összevetjük az eredményeket a tavalyival. Nincs semmi változás, szóval szeretném megérni a matuzsálemi életkort, azaz a száz évet” – tette hozzá.

Buzánszky rengeteg felkérésnek tett eleget. Mint mondta, ez „elvonja az ember figyelmét mindenféle betegségről”. Hozzátette: gimnazistaként zugdohányos volt, ám ezt karrierje kezdetén, 17 évesen abbahagyta, azóta nem is gyújtott rá.

Sportolói pályafutását a Dombóvári Vasutasnál kezdte, majd Pécsre, ezt követően pedig legnagyobb sikerei helyszínére, Dorogra került. A kezdetekben még csatárként rémisztgette az ellenfeleket, ám később hátra került a védelembe.

„A fociban a gól a legszebb dolog, de az edzőm azt mondta, hogy mivel kiöregedtek a védőink, nekem kell hátra mennem. Természetesen nem örültem neki, de nem vitatkoztam vele, aztán egy év múlva válogatott lettem” – nyilatkozott Buzánszky.

A Kazalnak becézett hátvéd a Buzánszky, Lóránt, Lantos összetételű válogatott hátvédhármas leggyorsabb tagja volt. Nemcsak a szerelésben és a védőmunkában tűnt ki, hanem az ellentámadások indításában is. Bátran vállalt előretöréseket, amelyeket rendszerint jó beadásokkal fejezett be.

„Büszke vagyok rá, hogy a világ legjobb csapatában futballozhattam, amelyre azóta is mindenki emlékszik” – mondta a legendás játékos.

Buzánszky hozzátette: soha nem fordult meg a fejében, hogy külföldön futballozzon vagy edzősködjön, mert annyira szerette Magyarországot. „Egyszer például Floridában voltunk, de nekem olyan honvágyam volt, hogy átírattam a hazaútra szóló repülőjegyemet, így három nappal korábban jöttem vissza.”

Arról is beszélt három éve, hogy nem tud elszakadni a futballtól, és ott segít, ahol csak tud, számos meghívásnak tesz eleget, amelyeken népszerűsíti a labdarúgást és élménybeszámolókat tart. „Arra ment az életem, amerre a labda gurult” – mondta.

Többször is hangoztatta, bántja az, hogy Grosics Gyulával nem korábban kapták meg a Nemzet Sportolója címet, amelyet végül 2011 áprilisában a Parlamentben mindketten átvehettek. „Nagyszerű érzés, hogy örömet tudtunk szerezni ennek az országnak. Úgy gondolom, a megbecsülésünk koronája ez a cím” – jelentette ki Buzánszky Jenő az MTI-nek 2011 májusában adott interjúban.

Olvasói sztorik