Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója 11 óra 20 perckor, álmában megtért Teremtőjéhez – tájékoztatta családja az MTI-t.
A legendás kapus Dorogon kezdte pályafutását, 1943 és 1947 között volt a csapat játékosa. Klubjával 1944-ben imponáló eredménnyel nyerték a nemzeti bajnokság harmadik vonalát. Ugyanebben az évben a Magyar Kupában elődöntős volt a csapat, 1945-ben pedig már sikeres osztályozóval az NB I-be jutott.
Az 1945–1946-os évadban újoncként a 12. helyen végzett az eredetileg 28 csapatos mezőnyben a Dorog. A következő évadban azonban kiesett az első osztályból, miután a Győrrel azonos pontszámmal végzett, ám rosszabb volt a gólkülönbsége.
Grosics 1947-től a MATEOSZ, illetve Teherfuvar hálóját őrizte. 1950-ben került a kor sztárcsapatához, a Budapesti Honvédhoz, amely akkoriban az Aranycsapat legendás játékosainak a gyűjtőhelye volt.
Grosics Gyula háromszor ünnepelhetett bajnoki címet a Honvéddal; 390 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, valamint 1947 és 1962 között 86 alkalommal a válogatott kapuját is őrizte.
Részese volt az évszázad mérkőzésének nevezett 6-3-as londoni diadalnak. Tagja volt a helsinki olimpián (1952) győztes, valamint az 1954-es világbajnokságon ezüstérmes válogatottnak is. Összesen három világbajnokságon (1954, 1958, 1962) szerepelt.
1956-ban máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták, s kis híján börtönben végezte. Pestről száműzve ugyan, de a Tatabánya kapujában folytathatta pályafutását, ahol 1963-ig játszott. 1964-ben abbahagyta a labdarúgást, mert nem engedték, hogy a Ferencvároshoz igazoljon.
A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján olvasható megemlékezésből kiderül, hogy a kiváló kapust az újságírók hatszor választották be az aktuális év világválogatottjába. Négyszer jelölték Aranylabdára, s mind a négy alkalommal a legjobb tíz között szerepelt. 1999-ben beválasztották minden idők tíz legjobb kapusa közé, 1952-ben – az olimpiai győzelem évében – az Év Sportolója, 1959-ben pedig az Év Labdarúgója volt.
Tizenegy vébé-meccs
A FIFA statisztikái szerint 1954 és 1962 közt Grosics 21 FIFA-tornán játszott meccsen védte a magyar válogatott kapuját (ebben 15 nyert meccs volt és két döntetlen). A világbajnokságokon játszott 11 meccsen 17 gólt kapott, a hat világbajnoki selejtezőn hatot, az öt olimpián játszott meccsen pedig csak kétszer tudták bevenni a kapuját.
A legtöbb gólt egy találkozón belül az 1954-es világbajnokság két, németek ellen játszott mérkőzésén kapta. Az első csoportmeccset a válogatott 8-3-ra nyerte, viszont a döntőben óriási meglepetést okozva 3-2-re kikapott. Ezen felül Grosics további egy találkozón kapott még három gólt: az 1962-es budapesti, Hollandia ellen vívott 3-3-as találkozón.
Nem szeretett védeni
Az Aranycsapat legendás kapusa 2011. február 4-én, 85. születésnapja alkalmából hosszabb interjút adott az MTI-nek, amelyben a többi közt arról vallott, hogy csatár szeretett volna lenni.
– Nem szerettem védeni. Mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek és azoké a szégyen, akik gólt kapnak. Persze később, befutott kapusként már megváltozott erről a véleményem – mondta az MTI-nek akkor az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes labdarúgó, aki már 14 évesen bemutatkozott az élvonalban szülővárosa, a Dorog színeiben.
Arra a kérdésre, hogy elcserélné-e ötkarikás győzelmét a világbajnoki címre, igennel válaszolt.
– Ötvenkettően még a legjobbak szerepeltek az olimpián, mert a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség csak ötvenhatban szabályozta, hogy szinte kizárólag utánpótláskorúak szerepelhetnek a nyári játékokon, így a Helsinkiben aratott diadal rendkívül értékes. Ennek ellenére már akkor is a világbajnokság volt a sportág csúcsa. Életem legfájdalmasabb emléke az 1954-es berni vébédöntő, elsősorban azért, mert ez azon ritka esetek egyike, amikor nem az ellenfél nyert, hanem mi vesztettünk – mondta Grosics, aki haláláig követte a futballt, de már csak televízióban, mert egészségi állapota ezt tette lehetővé.
A pályafutása során Fekete Párducnak becézett sportember egészségével kapcsolatban akkor azt mondta, nem dicsekedhet, panaszkodni pedig nem akar. Bevallása szerint három szívinfarktus érte, az egyiknél, amikor elesett, eltört a bordája, amely megsértette a tüdejét. Utána többször lyukadt ki a tüdeje, emiatt öt éve hosszú ideig kezelték kórházban.
– A rekeszizmot húzták rá a problémás területre. Azóta nincs gondom vele, csak a légzésem vált nehezebbé, már egy apró séta is kifáraszt. Minden héten vizitre kell járnom, illetve vissza kell fognom magam, mert veszélyes lehet az egészségemre a sok közszereplés.
A Dorogon született, 86-szoros válogatott hálóőr akkor még nem volt a Nemzet Sportolóinak tagja, és mint mondta, szavakkal nem kifejezhető, mekkora megtiszteltetésnek gondolja ezt a címet. Alig több mint egy hónappal később pedig – 2011-ben – bekerült az illusztris társaságba csapattársával, Buzánszky Jenővel együtt.
A játékosként elért kiváló eredményei mellett arra nagyon büszke volt, hogy Budapesten iskolát, Gyulán pedig labdarúgó-akadémiát neveztek el róla. Hozzátette, amikor ennek jelentőségébe belegondol, elsősorban azokra emlékezik, akik lehetővé tették számára, hogy ilyen pályafutása legyen, külön kiemelve a szüleit.
– Ami tegnap történt, az nem foglalkoztat. Viszont gyermekkorom emlékei egyre élesebbek. Számomra fontos ezek újraélése. Úgy kell viszonyulni a sporthoz, hogy legyenek élmények, melyekre öregkorában szívesen gondol vissza az ember. De csak az élheti át újra ezeket az emlékeket, aki mindent megtett a sikerekért – mondta három éve Grosics, akinek életéről Keresztlécen címmel készült dokumentumfilm.
Buzánszky: együtt mentünk volna Berlinbe
Grosics Gyula pénteki halálával Buzánszky Jenő maradt az egyetlen élő tagja a legendás Aranycsapatnak. Mély fájdalommal értesült barátja elvesztéséről. Az MTI-nek elmondta: pénteken kora délután együtt kellett volna utaznia Grosiccsal Berlinbe. A Német Labdarúgó Szövetség ugyanis meghívta őket az 1954-es berni világbajnoki döntő hatvanadik évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre.
– A barátom marad örökre. Együtt éltünk át szép sikereket és kudarcokat. Mindig lehetett rá számítani – mondta az MTI-nek telefonon a repülőgép felszállására váró Buzánszky. – A napokban kórházban volt, és mondta, hogy nem tud jönni Berlinbe velem. Reméltem, hogy felgyógyul, hazamehet, és megint mehettünk volna ünnepségekre, baráti összejövetelekre. Ennek a közös útnak most vége.
Az 1954-es svájci vébé berni fináléjában a németek meglepetésre 3-2-re legyőzték az Aranycsapatot.
A főváros saját halottjának tekinti
A főváros saját halottjának tekinti a pénteken 88 éves korában elhunyt Grosics Gyulát, a legendás Aranycsapat kapusát. Tarlós István főpolgármester az MTI-hez eljuttatott közleményben mély részvétét fejezte ki a család felé.
„Grosics Gyula halála fájdalmasan érinti Budapest valamennyi polgárát. Budapest Főváros (feltehetően mások mellett) saját halottjának tekinti minden idők legnagyobb magyar futballkapusát. Grosics Gyula nemcsak világhírű labdarúgó, hanem kiváló magyar hazafi volt” – olvasható a közleményben.
A Magyar Olimpiai Bizottság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség is jelezte, hogy saját halottjának tekinti Grosics Gyulát.
