Hírek

Megnyílt a titkos bundaakta

Lengyel Kolos koronatanúnak semmit nem kell titkolnia, ezért felolvasták gyanúsítotti vallomását.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szerdán folytatódott a nemzetközi bundaügy tárgyalássorozata a Fővárosi Törvényszéken.

Nyitányként az ügyész közölte, hogy a vádalkus koronatanú, Lengyel Kolos vonatkozásában semmilyen titoktartási kötelezettség nem áll fenn, tehát bármilyen kérdésre válaszolnia kell. A vádhatóság képviselője elhozta a korábbi játékvezető (manapság fitneszedző) gyanúsítotti jegyzőkönyveit, amelyet a bíró ismertetett.

Eleinte nem beszélt, majd meggondolta magát – valószínűleg az előzetes letartóztatás hatására –, és részletes beismerő, őszinte feltáró jellegű vallomást tett. Az első történet egy Ferencváros–Videoton U19-es bajnoki találkozóról szólt. Lengyel ekkor vett részt először bundameccsen, de ekkor még nem volt beszervezve. Csakhamar megzsarolta a többieket: ha nem vehet részt ő is a csalásban, mások is megtudják, mit művelnek. Kihallgatásakor kifejtette: ezt nem zsarolásként kell értelmezni, de ne nézzék baleknak…

Egy-egy elcsalt meccsért állítólag 40 ezer forintot ajánlottak neki (ezt ő kevesellte, de elfogadta), és előnyös játékvezetői küldéseket. Abban az időben úgy gondolta: ha nem kerül feljebb bíróként az NB III-nál, akkor abbahagyja, mert nem fogja szidatni az anyját tízezres nagyságrendű összegért minden hétvégén. Aztán meggondolta magát, és úgy döntött, ha valóban nem léphet feljebb a hierarchiában, akkor részt vesz a csalásban, és kivesz belőle annyi pénzt, amennyit csak lehet.

A Vasas–Felcsút U19-es bajnoki volt az első, amelynek manipulálásában beszervezett csalóként részt vett Lengyel Kolos, mint partjelző. A négy piros lap közül szerinte három indokolt, egy pedig szakmailag vitatható volt. Később még 10-12 ilyen meccs következett. A korabeli vallomásban Kenesei Zoltán neve is felbukkant – állítólag ő is felhívta a koronatanút egy-egy mérkőzés előtt a csalással kapcsolatban. A Ferencváros–Békéscsaba ifjúsági találkozót fújta ezután, és a két meccsért összesen 200 ezer forintot kapott. A Honvéd–Zalaegerszeg U19-es meccsen 0-0-t kellett produkálniuk, és ez sikerült is, a tanú elmondása szerint George F. Hemingway is fel volt háborodva, annyira szétfújták a mérkőzést.

A bolíviai túráért másfél millió forintot kapott, és állták az összes költségét – például ötcsillagos szállodában laktak. A repülőúton nem ment velük senki más, Kenesei Zoltánék később csatlakoztak, nekik az volt a dolguk, hogy a beszervezett magyar játékvezetői stábot biztosítsák a tornára. Az egyik mérkőzésen állítólag Kenesei és Lázár is ott ült a lelátón, és headset segítségével utasítást adtak a bíróknak. A résztvevő csapatok és a helyi szövetség is rosszallását fejezte ki a magyarok tevékenysége miatt, ezért a helyosztókat nem ők vezették, átutaztak Ecuadorba, ott egy Roger nevezetű szingapúri ember várta őket, ki örökké focimezt viselt.

Lengyel korábbi vallomásából kiderült, hogy Kenesei és Lázár fogadásokat kötött egymás között arról, hogy vajon legközelebb melyik csapat mezét veszi fel Rogen… Ebből a kiruccanásból egyébként nem lett haszna a társaságnak. Kenesei számos alkalommal beszélt telefonon a – Dan nevű – nagyfőnökkel, aki soha nem mozdult ki Szingapúrból. Mivel visszanézhető volt az utaslistáról, hogy együtt utaztak a játékvezetők és Keneseiék, ilyen hibát később már nem követtek el.

Az argentínai túra során az Argentína–Bolívia (1-0) meccset a 103. percig vezette, és a 99. percben adott büntetőt a hazaiaknak, ezért a vendégek inzultálták, balhéban torkollott a találkozó, ezért rendőrmotorosok kísérték vissza őket a szállodába. Amikor több tízezer találatot adott ki a Google a saját neve beírásakor, akkor már tudta, hogy ebből nagy gáz lesz. Minden dél-amerikai hírportálon meg volt említve a manipulált meccsekkel kapcsolatban, a találkozó felvétele pedig felkerült a YouTube-ra.

Annak idején azt vallotta, hogy a Bp. Honvéd – Slovan Duslo Sala edzőmeccsen Borgulya Istvántól kapta az utasítást a kütyüs telefonon. Korábbi játékvezetőtársait alaposan bemártotta, hiszen hangsúlyozta, hogy M. Tamás, Selmeczi Krisztián és Cs. János mindenről tudott. A törökországi túra után 20 ezer amerikai dollárt kapott, utána pedig kitört a botrány itthon, és behívták őket az MLSZ-be meghallgatásra. Ennek ellenére Kenesei megbízatásából elvállalt egy újabb bundatúrát, ezúttal Dubaiban, másfél millió forintért. Erre Cs. János már nem utazott, mert megviselte őt a balhé, nyugtatókat szedett.

Az évek során kapott bundapénzt elélte, kaszinóban eljátszotta. Azt vallotta, hogy Kenesei, Lázár és Schultz az Arany Kupa meccseinek eredményét akarta manipulálni a kubai válogatott játékosainak beszervezésével.

Lengyel szerint egy hazai U19-es meccs előtt Cs. János magánakcióba kezdett, Keneseiék kihagyásával bundázott, néhány játékos beszervezésével. Azt is elmondta, hogy 2008–2009-ben az egyik magyar korosztályos válogatott Szerbia, Wales és Szlovákia elleni találkozói is manipuláltak voltak – ezt Lázár Mátyástól tudta meg. A játékvezető az évek során igazi bundaszakértővé vált, elmesélte, hogy a nagyfőnök (Tan Seet Eng) száz esetből 95 alkalommal nyert a fogadáson, ezért már ki voltak akadva rá a fogadóirodák.

Lázár az egyik külföldi túra előtt azt mesélte Lengyelnek, hogy a ferihegyi repülőtéren utaznak rájuk a vámosok, mindig kiveszik a sorból és alaposabban átvizsgálják, mint egy átlagos utast. Egyszer a megengedettnél nagyobb összegű valutát találtak nála, de ő adott az egyiküknek ötszáz eurót, és ezzel el volt intézve az ügy…

A bíró negyed 11-kor végzett a felolvasással, és háromnegyed óra szünetet rendelte el.

FRISS:

Lengyel Kolos tanúmeghallgatási jegyzőkönyvének ismertetésével folytatódott a tárgyalás, de a bíró előrebocsátotta, hogy jelentős egyezés van a gyanúsítotti jegyzőkönyvek tartalmával, ezért csak azokat a részeket ismerteti, amelyek újdonságot jelentenek a korábban elhangozottakhoz képest. Komáromi Andrea ügyvédnő nem véletlenül észrevételezte, hogy a két jegyzőkönyv között szó szerint egyezések vannak, nagyrészt a szófordulatok és a bekezdések is megegyeznek, tehát vélhetően control C + control V segítségével készült, annak ellenére, hogy állítólag hat órán keresztül tartott a kihallgatás.

Új elem, hogy idézte Kenesei szavait, aki korábban úgy fogalmazott: fontos, hogy mindig mindenki ki legyen fizetve, mert a rendszer bizalmi elven működik. Lebukás után nem fognak tudni egy meghatározott havi összeggel segíteni a játékvezetőknek, de az ügyvédet biztosítják nekik, igyekeznek újabb bundákat szervezni, és abba bevonni őket. Állítása szerint Cs. János volt a társaság gyenge láncszeme, mert gyógyszert szedett a gyenge idegeire, ezért a lebukás után várhatóan összeroppan, és el fog mondani mindent – ehhez képest mindez éppen Lengyel Kolossal történt…

Az is elhangzott, hogy állítólag a Debrecen korábbi, a Pécs jelenlegi kapusa, a montenegrói Vukasin Polekszics is benne van a bundázásban. Egy másik történet: George F. Hemingway összehívta az NB I-es klubok vezetőit, és közölte, néhány embert kirúg a Bp. Honvédból a manipulációban való részvétel miatt, és elvárja, hogy őket a többiek se alkalmazzák.

A bíró külföldön készült képeket is mutogatott, ezeket is tartalmazzák az akták – bizonyára ezeket is Lengyel Kolos bocsátotta a hatóság rendelkezésére. A mai napon elhangzottakkal kapcsolatban a védők a következő alkalommal (november 19.) tehetnek fel kérdéseket Lengyelnek.

A bundaügynek ez a vonala november 10-én, 12-én, 14-én és 17-én (Wilson Ray Perumal további meghallgatásával), illetve november 19-én és 21-én (Lengyel Kolos további meghallgatásával) folytatódik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik