Hírek

Szabadkán játszik az U21-válogatott

A márciusi mérkőzéseken a bő keret minden játékosa lehetőséget kaphat a bizonyításra.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

A magyar U21-válogatott harmadik csoportmérkőzésére készül a Regionális Bajnokság küzdelmeiben. Róth Antal csapata ősszel hazai pályán két döntetlent játszott, tavasszal két idegenbeli összecsapás után alakul ki a hármas csoport végeredménye. A szerdai ellenfél az a szerb válogatott lesz, amely szeptemberben 3-3-as döntetlent ért el Kecskeméten. Azon a találkozón Ugrai Roland mesterhármast szerzett, a vendégek számukra szerencsés körülmények között, a 93. percben egyenlítettek.

– A felkészülésünk eddigi szakaszáról elmondható, hogy minden összetartásunk kiválasztó jellegű volt, nem állandó kerettel dolgoztunk – mondta az MLSZ honlapján Róth Antal szövetségi edző. – A felkészülés végéhez közeledünk, hiszen nyáron már tétmérkőzések következnek, ennek megfelelően az eddigiekben foglalkoztatott több mint hetven játékos közül már csak egy bő harmincas keretben gondolkodunk. Márciusban két másik felkészülési mérkőzést is játszunk (22-én Montenegró, majd 26-án Finnország ellen), ezt a három összecsapást egy blokként kezeljük, és igyekszünk az összes szóba jöhető játékosnak lehetőséget adni.

A szeptemberi együttesből ezúttal nem mindenki állhat a szakmai stáb rendelkezésére, Jova Levente, Baráth Botond, Vécsei Bálint és Vernes Richárd csapata kupamérkőzése miatt nem csatlakozhatott a kerethez, hasonló okok miatt hiányzik Kovács István és Szolnoki Roland, és a külföldön játszó labdarúgók sem utazhattak haza az összecsapásra.

Az U21-válogatott kerete

Kapusok: Dombó Dávid (Vác), Nacsa Péter (Pápa)

Védők: Króner Martin (Vác), Poór Patrik (MTK), Tóth Ferenc (Veszprém), Kelemen Dávid (MTK), Farkas Norbert (Puskás Akadémia)

Középpályások: Windecker József (Siófok), Patvaros Zsolt (Kecskemét), Tölgyesi Viktor (Gyirmót), Szakály Attila (Haladás), Radó András (Haladás), Kleinheisler László (Puskás Akadémia), Pekár László (Kecskemét)

Támadók: Skriba Máté (Tatabánya), Ugrai Roland (Haladás), Vass Patrik (MTK), Bacsa Patrik (Diósgyőr)

Olvasói sztorik