Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Hihetetlen történet az övé. A kilencvenes években a Magyar Televízióban mondott sporthíreket, a közelmúltban pedig Norvégiában volt labdarúgóedző. Oda Svédországból került, miután a norvégok felfigyeltek munkájára. Igazi sikertörténet Skandináviából – magyar módra. Ő Rokob Péter.
A Telesport korábbi riportere 2001-ben költözött Győrbe, elsősorban azért, mert a felesége győri származású. Négy évig dolgozott a Győri ETO FC-nél sajtóreferensként, illetve rövid ideig technikai vezetőként, alacsonyabb osztályú csapatoknál pedig edzőként tevékenykedett. 2006-ban újabb költözés következett, ezúttal Svédország volt a célpont. Orvosként dolgozó feleségének ott ajánlottak munkát. Amikor a svéd Elfsborg a Bajnokok Ligája selejtezőjében összekerült a Debrecennel, mindkét klub megkereste Rokob Pétert és a segítségét kérte, hiszen Skandináviában sem szakadt el a labdarúgástól, és edzőként is sikeres volt, ezért hívták Norvégiába, ahol öt esztendőt töltött. Idén nyáron elérkezett a hazatérés ideje, előbb a megyei másodosztályú Győrújbarátot irányította, majd kedden napvilágot látott a hír: ő lett a megyei első osztályban szereplő Lipót edzője.
Elhivatottságát jelzi, hogy új csapata edzőmeccse miatt még a tévében sem tudja megnézni a szerda esti Magyarország–Norvégia válogatott mérkőzést, bár a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a legkevésbé akkor örül, ha a magyarok a norvégok ellen játszanak, mert egy rendkívül szimpatikus országról, rendkívül szimpatikus emberekről van szó.
– Miért váltottak országot időközben?
– Svédországban sikerült egy negyedosztályú csapattal bajnokságot nyernem, ezután ajánlatot kaptam egy norvég klubtól, Oslo kertvárosi részéből – mesélte a Rangadó megkeresésére az 51 éves Rokob Péter. – Svédországban egy nagyon kis városban éltünk, ami kezdetben nagyon jó volt, nem volt semmi gondunk, de idővel váltanunk kellett, szerettünk volna nagyobb településre költözni, szebb természeti környezetben. Igazi skandináv területre vágytunk, ahol jobb iskola, több kultúra és rendezettebb élet van. Mivel a feleségem orvos, szintén jó ajánlatokat kapott.
– Melyek a legjelentősebb, legfontosabb különbségek a magyar és a norvég válogatott, illetve a magyar és a norvég labdarúgás között?
– A világ labdarúgásának elitjét tíz-tizennégy ország alkotja, ezek mindig sokkal jobban kvalifikált válogatottat tudnak pályára küldeni, olyan játékosokkal, akik a világ előtt járnak. Vannak olyan mini államok, amelyek a világ mögött járnak, de az Európa, illetve a világ középmezőnyébe tartozó válogatottak között manapság nagyon nagy különbségek nincsenek. Ezek hol jobb, hol rosszabb formában vannak, de alapvetően csodák nincsenek. Ez klubszinten is igaz a topcsapatokra. Amikor például a Paks megverte a Tromsöt, az meglepetés volt, de nem kapta fel a fejét egész Európa. A csoda az lenne, ha a Manchester United ellen nyertek volna. A legnagyobb különbség tehát nem ebben, hanem a hátországban van. A norvég labdarúgás nagyon biztos, nagyon vastag alapokon nyugszik. Több mint egymillió igazolt játékos van a négy és fél milliós országban! Rengeteg a műfüves pálya, amelyeket az új trendnek megfelelően be is fednek. Megfelelő beáramló anyagi háttérrel, támogatottsággal rendelkeznek lassan három évtizede. Ez biztosabb alap, mint Magyarországon.
– Milyen területen érződik leginkább a magyar futball lemaradása?
– Augusztus óta élek újra Magyarországon, és azt látom, hogy jó felé halad a labdarúgásunk, rendezettebbek a viszonyok, mint amikor kimentem. A norvég bajnokságban nincs Siófok és Eger, de Videotonból, Debrecenből és Győri ETO-ból tizenkettő is van. Ebben járnak előrébb, és megvannak a tradícióik és a technikai felkészülésük is. A hetvenes évektől egész évben játszható a labdarúgás, bár ez még mindig nem teljesen igaz, hiszen négyhónapos bajnoki szünetük van. Példaértékű, ahogyan felépítették a rendszerüket. A tömegesítésben borzasztóan le vagyunk maradva, ami az amatőr futballt, s az utánpótlást illeti. Ezzel együtt a magyarok győzelme a norvégok ellen számomra nem lenne meglepetés.
– Miért tértek haza?
– Hét évig éltünk külföldön, és soha nem is terveztünk, hogy végleg kint maradunk, nem is égettünk fel magunk mögött semmit. Az öt évre tervezett külföldi tartózkodásunk kitolódott még két évvel, de mindenképpen szerettünk volna hazajönni, hiszen például a fiam még sohasem járt magyar iskolába. Az ember ne ötvenévesen kezdjen új életet. Ha huszonéves lennék, sosem jönnék haza. Egyébként mindenkinek ajánlom, mert a világ sokkal tágasabba annál, hogy csak egyetlen országban élje le valaki.
– Ha már újra Magyarország, miért éppen Lipót?
– Szeretném hasznosítani a tapasztalataimat, ha csak egy ilyen kis közösségben is, mint Lipót. Nagyon szeretem a magyar labdarúgást, mindig is nagyon szerettem. Norvégiában szinte minden a labdarúgásról szól. A legnagyobb tehetségeik – részben az ország éghajlata miatt is – középiskolás korukban Angliába mennek. Ott kapnak inas-szerződést, tökéletes nyelvtudásra tesznek szert, és megvan az esélyük, hogy jó labdarúgó váljon belőlük, akár Angliában, vagy Norvégiában. Aki beválik, abból utána válogatott játékos lesz, ez a természetes és elfogadott út. Magasabb osztályba megy, és fejlődik a játékos, ezt sehol nem gátolják, mert akkor magasabb tudást vonnának meg tőle. Erről idehaza még csak beszélünk, de én látom, hogyan csinálják máshol. Ha csak Lipóton dolgozhatok. akkor is nagyon boldog leszek, mert itt jó körülmények vannak, és számomra mindig az a meccs a legfontosabb, amire én készítem fel a csapatomat, osztálytól függetlenül.
– Tényleg nem látja az esti válogatott meccset?
– Szerda este edzőmérkőzést játszik a Lipót, több olyan játékost is meg szeretnék nézni, aki számomra még új, ezért a válogatottat csak felvételről látom majd. Egyébként a legkevésbé akkor örülök, ha a magyarok a norvégok ellen játszanak, mert egy rendkívül szimpatikus országról, rendkívül szimpatikus emberekről van szó. Nagyon jó passzban van a magyar válogatott, de ha Norvégia ellen győzni tud, az tényleg nagyon jó felkészülés lesz, mert a norvégokat mindig nagyon nehéz legyőzni mentálisan, morálisan és fizikálisan is, ráadásul most fiatalok, ügyes játékosok is vannak a keretben, akik nyilván szeretnének bizonyítani. Hasonló munka és elhivatottság kell, mint a törökök ellen, de végre olyan válogatottunk van, amelynek lehet szurkolni!
