Hírek

Laki Zoltán is a munka miatt vonul vissza

Berdó Balázs után Laki Zoltán is munkahelyi elfoglaltság miatt távozott Kozármislenyből.

Kapcsolódó cikkek

Újabb alapember távozott a másodosztály meglepetéscsapatából. Az NB II Nyugati-csoportjának jelenlegi harmadik helyezettje, a Kozármisleny munkahelyi elfoglaltság miatt kénytelen nélkülözni a jövőben Laki Zoltánt. A 26 éves csatár korábban a Fehérvár FC, a Szentlőrinci SE és a Pécsi MFC játékosa volt, 2007 óta erősítette a Kozármislenyt. Szinte mindig jellemező volt rá, hogy csereként beállva lendített csapata szekerén, a 2008–2009-es szezonban kilenc, a legutóbbi idényben hét gólt szerzett, a mostani bajnokságban pedig három találatnál járt. A halk szavú, szerény játékos a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, elégedett a most lezáruló pályafutásával.

– Nehéz döntés volt?
– A munka miatt meg kellett hozni ezt a lépést. A vezetőkkel és az edzővel közösen megbeszéltük a helyzetet, és így láttuk jónak. Nem lehet így folytatni… Az E.ON-nál dolgozom informatikusként, és egyre többet utazom Budapestre, ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem volt már olyan az edzéslátogatásom, mint korábban – ismerte el a Rangadó érdeklődésére Laki Zoltán.

– A jelenlegi beosztása komolyabb perspektívát jelent, mint a másodosztályú labdarúgás?
– Igen. Nagy jól érzem magam a munkahelyemen, ezt semmiféleképpen sem szerettem volna feladni. A sportolással, testmozgással persze nem állok le, hogy mit fogok csinálni, azt még nem tudom pontosan, de valami mindenképpen marad, ami összeegyeztethető a munkámmal és a magánéletemmel.

– Szép és eredményes pályafutás van ön mögött.
– Kozármislenyben igen, én is így gondolom, de nem csak az én véleményem számít, hanem a szurkolók és a vezetőség megítélése is befolyásolja ezt a tényt. Viszonylag jónak mondható, hiszen a gólok számát és meccsek számát nézve is az élbolyban vagyok.

Nem erre tette fel az életét

Természetesen nagyon fog hiányozni a baranyaiaknak Laki Zoltán, hiszen egy bármikor bátran bevethető, gólerős (csere)játékost kell nélkülözniük a jövőben. Nem véletlen, hogy gondterhelten nyilatkozott a Rangadó.hu megkeresésére Márton Gábor, az együttes vezetőedzője.

– Leültem vele beszélgetni, és elmondtam, hogy az én oldalamról mik lennének az elvárások – mesélte a tréner. – Tudomásul kell venni, hogy van egy nagyon komoly munkahelye, és nem akarja otthagyni. Ez teljesen érthető, hiszen a mai magyar futballra nem lehet alapozni, főleg a másodosztályban. Előfordult, hogy nem tudott jönni edzésre. Nem tud folyamatosan részt venni az edzésmunkában, és ez meglátszott a teljesítményén is. Nagyon sokat segített, mindig lehetett rá számítani, de az említett okok miatt főleg csereként. Mindig tudtam, hogy van a kispadon egy olyan ember, akivel beleválthatok a meccsbe, hiszen gólokra, gólpasszokra képes. Jó képességű, remek adottságú futballista, aki azonban nem erre tette fel az életét. Sajnálom, mert olyan adottságai vannak, amelyeket nem lehet tanítani, csak születni lehet vele! A munkahelyi elfoglaltságait tolerálnunk kellett, de toleráltuk is, mert sokat segített a csapatnak.

Nincs könnyű helyzetben Márton Gábor, hiszen Berdó Balázs és Laki Zoltán abbahagyta a játékot, Andruskó Attila játékjogát az MLSZ felfüggesztette a bundaügy miatt, Samuel Ato szolgálataira a Kozármisleny nem tartott igényt, de Fodor Ferenc, Eszlátyi István, Sólyom Csaba, Godslove és Rácz Ferenc is távozhat…

– Godslove szerződését a Pécsi MFC felbontotta, mi pedig nem tudunk számára olyan feltételeket kínálni, mint a megyeszékhelyiek. Nem tudjuk mi lesz vele, elképzelhető, hogy mégis nálunk marad, szerényebb anyagiak ellenében. Már beszéltek az elnökünkkel – mesélte a másodosztályú együttes vezetőedzője. – Eszlátyi Istvánra mi nem számítunk. Én megadtam neki a lehetőséget, de nem élt vele, számomra ő csalódást jelent, és ezt neki is elmondtam. Fodor Ferenc tudomásom szerint nagyon szeretne maradni, de a PMFC játékosa, és vannak anyagi kérdések, amelyek tisztázásra szorulnak. Azt is hallottam, hogy a Pécs esetleg máshova akarja kölcsönadni, amennyibe nem számít rá. Úgy vélem, hogy az NB I-es szintet még nem üti meg, és ezt neki is elmondtam. Folyamatos játéklehetőségre lenne szüksége a továbbiakban is, hiszen ősszel egyáltalán nem nyújtott rossz teljesítményt.

– Sólyom Csaba helyzete érdekes, hiszen a Pécs szerződést bontott vele, mint játékos, de főállású kapusedzőként a klubnál maradt. Vele már megállapodtunk, nálunk fog védeni továbbra is – mesélte tovább a részleteket Márton Gábor. – Rácz Ferenccel kapcsolatban volt egy megkeresés. Hirtelen karrier az övé, korábban a Szombathelyről és Ajkáról is eltanácsolták. Nem én tanítottam meg futballozni, de sikerült vele megértetnem bizonyos dolgokat. Zseniális futballista, csak szépen, finoman kell az ő fejét irányba terelni, és ki fog jönni a klasszisa. Fél év alatt nagyon felkapott játékos lett, de véleményem szerint nálunk marad, bár elég komoly érdeklődés van iránta.

A Kozármisleny trénerének érkezőkről egyelőre nincs semmi híre.

– Posztra szerettem volna igazolni, és mivel fiatal a csapatunk, rutinosabb játékosokat szeretnék – mondta Márton Gábor. – Hogy milyen reális esélyünk van, az egy-két héten belül eldől. Az őszi idény végén is azon múlt a teljesítményünk, hogy kevés rutinos labdarúgónk van, és a fiatalság elfáradt, hiszen a kilencven százalékuk még soha nem játszott ilyen bajnokságban, ilyen terheléssel, ráadásul ilyen szép eredménnyel. Bízom benne, hogy megoldódik a kérdés, hiszen nem mindegy, hogy mikorra alakul ki a végleges keret. Úgy néz ki, hogy félévente csapatot kell építenem… Másfél év alatt több csapatot építek itt, Kozármislenyben, mint egy tíz éve dolgozó edző, bárhol máshol!

A másodosztályú csapattal, és a fent elmondottakkal, illetve leírtakkal szorosan kapcsolatos, hogy Wittrédi Dáviddal a játékos kérésére szerződést bontottak, mert külföldön szeretné folytatni pályafutását. Rácz Ferencért pedig konkrét ajánlatot tett az MTK és a Tatabánya!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.