Hírek

Négy pécsi Kozármislenyben

A PMFC és a Kozármisleny SE megállapodása alapján négy pécsi játékos a másodosztályú együttesnél folytatja pályafutását.

[p]Godslove, Ato és Eszlátyi István a múlt hét óta már Kozármislenyben készül, Sólyom Csaba a közelmúltban csatlakozott Márton Gábor edző együtteséhez. A játékosok egy évre, kölcsönbe kerültek az NB II Nyugati-csoportjában szereplő csapathoz.[/p]

[p]– Elsősorban védeni szerettem volna – nyilatkozta a PMFC hivatalos honlapján a kapus, Sólyom Csaba. – Dibusz Dénes olyan formában van jelenleg, hogy kirobbanthatatlan a kapuból. Ugyan Mészáros Ferenc vezetőedző számított rám, ezért is hosszabbítottak velem szerződést, de én meccset akartam játszani. Ekkor jött Kozármislenyből az ajánlat, hogy elsőszámúként számítanának rám, ami nagyon megtetszett, ezért megbeszéltem a dolgokat a PMFC vezetésével, a szakmai stábbal, és korrekt módon elengedtek.[/p]

[p]Sólyom Csaba egyébként továbbra is a PMFC szolgálatában marad: az utánpótlásban tevékenykedik a nyártól, mint kapusedző, szinte a teljes utánpótlást ő felügyeli majd U12-től U19-ig.[/p]

[p]Fodor Ferenc kapcsán a két klub még tárgyal egymással, a napokban a fiatal védő ügyére is pont kerülhet.[/p]

[p]Az orosz-grúz Irakily Kvekveskiri Szigetszentmiklóson folytatja. A két klub megegyezett egymással, így a ballábas játékos egy évre, kölcsönbe a másodosztályú SZTK-Erima együtteséhez igazolt.[/p]

Olvasói sztorik