Hírek

Most sem marad egyben a Kozármisleny

Csodás őszi szezont zárt a Kozármisleny az NB II-ben, hiszen a harmadik helyről várhatja a folytatást. Hogy milyen játékosokkal, az majd eldől.

Ha együtt maradna ez a csapat, bizony nem kizárt, hogy a bajnokság végén is a dobogón lenne. Az első hely elérhetetlen, de egy ezüstöt vagy egy bronzot meg lehetne csípni – írja a bama.hu.

De már eldőlt, hogy a keret biztosan nem lesz ugyanaz tavasszal, mint ősszel. Elsősorban a PMFC-től kölcsönkapott játékosok miatt. Mint azt korábban megírtuk, Atóra a Kozármisleny nem tartott igényt, Fodor Ferencet és Eszlátyi Istvánt visszarendelik a megyeszékhelyiek a felkészülés kezdetére, míg Sólyom Csabától és Godslove-tól megváltak, ők kereshetnek maguknak új csapatot.

– Sólyom Csaba csapatunk egyik legfontosabb láncszeme volt, és remélem, az is marad – mondta a kapussal kapcsolatban Feleki Attila, a Kozármisleny elnöke. – Miután a PMFC utánpótlásában marad, mint kapusedző, bízunk benne, hogy nálunk folytatja: erre már kezet is fogtunk, csak a részleteket kell még megbeszélnünk. Kiváló sportembert ismertünk meg benne!

Az szinte biztosra vehető, hogy a nigériai Godslove nem marad Sólyom csapattársa Kozármislenyben. A középpályással ugyan szerződést bontott a PMFC, így elvileg Márton Gábor együttesében is folytathatná, ám ismerve a klub anyagi lehetőségeit, erre gyakorlatilag semmi esély nincs.

Más a helyzet Fodor Ferenccel. Az angol Oldhamtől igazolt védőt ugyanis visszarendelte a pécsi csapat, de minden bizonnyal tavasszal is szeretné kölcsönadni.

– Ha nem tartanak rá igényt, s nem más klubnak adják kölcsön, mi továbbra is szívesen látnánk – fogalmazott Feleki Attila. – Ami fontos, hogy ne februárban dőljön el a sorsa, jó lenne, ha január közepéig megtudnánk, számíthatunk-e rá.

Az őszi csapatból tehát Ato, Godslove és Eszlátyi nem marad, könnyen elképzelhető, hogy Fodor sem, így új játékosokra van szükség. A Kozármisleny vezetősége általában nem az utolsó pillanatban szokott kapkodni, jó előre kiszemeli már azokat a tehetségeket, akikben lát fantáziát.

– Hónapok óta foglalkozunk már néhány játékossal, de sok konkrétumra még nem jutottunk velük kapcsolatban, pedig jó lenne, ha a január kilencedikei kezdésre már eldőlne néhány kérdés. Ráadásul Rácz Ferencnek is akadnak kérői, vinné egy NB I-es és két NB II-es csapat is, de ő azt nyilatkozta, hogy a tavaszi félévet még nálunk szeretné tölteni – mondta Feleki Attila.

A bama.hu információi szerint a Rácz Ferenc iránt érdeklődő élvonalbeli klub a Paks. Nem kérdés, a technikás, kivételes képességekkel megáldott játékos az első osztályban is megállná a helyét.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik