NB II

Nagyjából összeállt a Kozármisleny

Nagy mozgás már nem lesz az NB II-ben szereplő Kozármisleny SE csapatánál.

Nem lesz több afrikai futballistája a Kozármisleny csapatának. A PMFC-től kölcsönkapott nigériai Godslove és a ghánai Ato már egy évre elkötelezte magát, újabb színes bőrű játékos érkezése nem várható. A 21 éves, elefántcsontparti Doumbia Siakának még lett volna esélye a szerződésre, de a csatár hiába lőtt három gólt edzőmeccsen a Pécsváradnak, nem marasztalták. Miként az egy évvel idősebb kameruni balhátvédet, Makop Alaint sem – írja a Dunántúli Napló.

– A három gól még nem minden, egyszerűen nem tettek rám olyan benyomást, hogy a leigazolásukat javasoltam volna – nyilatkozta Márton Gábor, a Kozármisleny vezetőedzője. – Nagy mozgás innen kezdve már nem lesz a keretben, a kölcsönbe érkezett pécsiekkel már elegen vagyunk. Bár próbajátékra várunk még egy-két embert, merthogy a baloldalra kellene játékos, meg talán belsővédő is.

A szakvezető a PMFC-különítménnyel kapcsolatban megjegyezte, hogy ugyan egyik-másik futballistánál – így elsősorban Eszlátyi Istvánnál, Fodor Ferencnél és Atónál – látszik a meccshiány, hasznára válhatnak a Kozármislenynek. Márton dicsérte Godslove-ot, szerinte nagy nyeresége lehet a csapatnak.

– A képességei alapján akár NB I-es focista is lehetne, de ő és Ato örömfocit játszanak, ez pedig az eredményesség rovására megy – jegyezte meg a tréner. – Le is kellett ülnöm velük megbeszélni azt, hogy mondjanak le a cirkuszról, és ne mindig a látvány legyen náluk a legfontosabb.

A PMFC erre az új idényre öt labdarúgót adott kölcsön a Kozármislenynek, akik lendíthetnek az NB II-es csapat szekerén.

– Arra vártunk, hogy a PMFC felkerüljön az NB I-be, mert tudtuk, hogy segíthetünk egymáson – mondta Feleki Attila, a Kozármisleny elnöke. – Matyi Dezső klubtulajdonossal sokat tárgyaltunk, mert hosszú távú együttműködésre törekszünk velük. Olyanra, amely kölcsönösen jó mindkét félnek.

A kölcsönbe kapott focistáik szerződése változatlan feltételekkel él tovább a PMFC-nél. A Kozármisleny hozzájárul a fizetésükhöz (nem publikus, hogy mennyivel), a prémiumukat pedig teljes egészében fizeti.

Olvasói sztorik