Rangadó

Rangadó

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Lejátszotta első edzőmérkőzését a PMFC. A pécsi együttes ellenfele a horvát élvonalbeli NK Osijek volt. A hazaiaknál pályára lépett a Vasas egykori csapatkapitánya, Katona Máté is.

A 16. percig kellett várni az első helyzetre: ekkor Pavlic beadását Kurtovic fejelte kapura, de a hazaiak hálóőre, Steer Bence magabiztosan fogta a labdát – derül ki a pécsi klub honlapjának tudósításából.

Két perccel később már a másik kapu előtt adódott helyzet, amit Városi Viktor gólra is váltott: Márkvárt egy remek kiugratás után vezethette kapura a labdát, a tizenhatoson belülre érve középre passzolt, Városi pedig egy méterről a kapuba helyezett, 1-0.

Az első félidőben inkább a hazaiak veszélyeztettek többet, azonban komoly lehetőség előttük sem adódott.

A második játékrész közepén egy trükkös vendég-szabadrúgás okozhatott volna kellemetlen perceket, azonban Babic sorfal alatt ellőtt labdájára még Steer leért. A játékrészben még kevesebb helyzetet lehetett feljegyezni a csapatok neve mellé. A Pécs tartotta előnyét, és ha jobban koncentrál, akkor akár nagyobb arányban is legyőzhette volna eszéki ellenfelét.

2014. 01. 15. 19:40

Házon belüli edzőmérkőzést játszottak Pakson: Délczeg Gergely szerezte az újév első gólját.

2014. 01. 15. 17:44

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Cristiano Ronaldo nevelőegyesületénél is méltán büszkék CR7 sikereire. A volt edzői nem győzik dicsérni, a gyerekek pedig igazi példaképnek tartják, aki végig szurkolták a hétfő esti díjátadó ünnepséget.

2014. 01. 15. 13:44

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

A VfL Bochum kapusa, Alexander Luthe a Borussia Dortmund elleni edzőmérkőzésen kapott egy olyan öngólt, amelyet legutóbb a zágrábi Maksimir Stadionban láthatott a közönség Paul Robinsontól

2014. 01. 15. 13:33
Olvasói sztorik