Hírek

Bosnyák siker, argentin góliszony?

A bosnyákok becsületbeli ügyként kezelik majd az utolsó meccsüket, Messiék pedig továbbra sem parádéznak...

Bosznia-Irán

Nigéria-Argentína

Honduras-Svájc

Ecuador-Franciaország

Bosznia-Irán 1!

Noha a két alakulat közül csak az irániaknak van esélyük a továbbjutásra, szerintünk a balkáni srácok amolyan becsületbeli ügyként kezelve a történetet behúzzák a három pontot.
Bosznia búcsúzott a vébétől – ám nyomban tegyük hozzá, hogy ehhez egy súlyos játékvezetői tévedés is kellett Nigéria ellen. Az argentinokkal kezdte a tornát a kosnyák alakulat, és bár 2-1-re kikaptak Besicsék, összeszedetten, szervezetten, és olykor egészen ötletesen futballoztak. Az afrikai alakulattal szemben ugyancsak nem vallott szégyent Safet Susic brigádja, ám a két vereség azt jelentette, hogy Dzekoék nem lesznek ott a legjobb 16 között.
A kiesés tényét nem volt könnyű beemelni, ráadásul ilyen körülmények között, ám annyira azért ismerjük a bosnyák mentalitást, hogy számukra épp olyan fontos lesz e kilencven perc, mintha még versenyben lennének. A keret erős, nemzetközi topligákban edződik a játékosok zöme. És azért a szerencse-(játékvezető)faktor is remélhetőleg változik – reménykednek Ibisevicék…
Iránnak egy pontja van (Nigéria 0-0), majd a perszák tisztességesen küzdve soványka vereséget szenvedtek a sokkal esélyesebbnek kikiáltott Argentínától. A zöld-fehérek masszívan tudnak védekezni, támadni pedig nem igazán. A stabilitás mindent felülír Carlos Queiroznál: két meccs, nulla rúgott gól, viszont csak egyszer kapituláltak Hosseiniék. A játékukra kereshetnénk cirádás jelzőket, de nem nagyon tudunk. Betonvédelem, Nekounam és Dejagah ugyan megpróbál olykor futballozni is, ám ők ketten vajmi kevésnek tűnnek…
És bármily furcsa, ha ma nyer Irán, Agüeróék meg össze-vissza verik Nigériát, továbbjuthat a portugál tréner irányította társulat. Mi viszont ebben nem hiszünk… A bosnyákokban érzünk annyi erőt, akaratot, hogy bebizonyítsák: igen is sokkal több van bennük, mint ami pontszámban megmutatkozott az első két játéknapon. Bizalmat szavazunk Lulicéknak, 2-es feletti szorzóért mindenképpen értékes odds-nak tűnik!

Nigéria-Argentína -2,5!

Argentína eddig három, Nigéria pedig csak egy gólt szerzett ezen a tornán. Egymás ellen egy igazságos döntetlen is elég lehet a csapatoknak, nem fognak fejjel a falnak rohanni.
Egyetlen pont is elég lehet Nigériának a boldogsághoz, amely jelen esetben a továbbjutást jelentené. Pedig nem így indult az afrikaiak vb-je, az első fordulóban elért döbbenetes 0-0 Irán ellen, illetve az ott mutatott kilátástalan játék nem sok jóval kecsegtetett. Aztán Boszniát mégis legyőzték a sasok, még ha ehhez kellett egy kis bírói segédlet is. Nigéria remekül öli az ellenfelek játékát eddig, nem könnyű ellene játszani és emellett Emenike, Babatünde és Mikel gyorsaságát kihasználva félelmetesen kontrázik a gárda.
Argentína eddig nem mutatott túl sokat. Bosznia ellen szerencse – gondolunk itt a gyors öngólra – is kellett a győzelemhez, Irán ellen pedig egy Lionel Messi. A Barca sztárja nélkül komoly gondban lenne a csapat, aki még úgy is a hátán viszi a válogatottat, hogy nincs élete formájában. Hátul és a középpályán, de még elől is várakozások alatt teljesít Argentína. Agüero semmit nem csinált eddig, még Di Maria az, aki próbál kezdeni valamit a labdával, a védelem viszont hozza a tőlük elvárt szintet, azaz betliznek rendületlenül. Irán nagyon közel járt legutóbb ahhoz, hogy gólt lőjön, ez egy keményen támadó ellenfél ellen nagyon kevés lesz.
Még jó, hogy Nigéria nem egy offenzív focit játszik. Ez a találkozó tippünk szerint ki fog merülni egy kemény rugdosódásban. A döntetlen ugyanis mindkét félnek megfelel. Nigéria továbbjut, Argentína pedig megőrzi első helyét a csoportban.

Olvasói sztorik