Rangadó

Rangadó

A jövő évi Európa-bajnokságról lemaradt holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Danny Blind szerint nincs elég minőségi játékos az országban.

Bár a 2016-os franciaországi tornán már nem 16, hanem 24 csapat vehet részt, a selejtezősorozatban rendkívül gyengén teljesítő Hollandia nem lesz ott a mezőnyben.

Az 1988-ban kontinensbajnoki aranyérmes, háromszoros világbajnoki döntős csapat kedden a csehek ellen zárta a kvalifikációs mérkőzéseket, Amszterdamban. A második félidőben tíz emberrel játszó vendégek 3-2-re nyertek, így a hollandok az A csoport negyedik helyén végeztek. A lefújáskor kiderült, hogy a győzelem sem lett volna elég számukra a továbbjutáshoz, mert Törökország legyőzte Izlandot, ezzel biztosította a harmadik helyezést.

– Az egész selejtezősorozat miatt csalódottságot érzünk. Sajnos nem voltunk elég jók – nyilatkozta Danny Blind szövetségi kapitány, aki július elején vette át a posztot Guus Hiddinktől, de négyből három meccset elvesztettek az irányításával. Az edző szerint a keretüket sújtó sérüléshullám volt a kudarc egyik legfőbb oka.

– Nagyjából 12-15 játékosunk hiányzott. Mi nem Németország vagy Spanyolország vagyunk, Hollandiának nehéz megbirkózni ezzel. Az országban egyszerűen nincs elég minőségi játékos ahhoz, hogy komoly változások történhessenek – magyarázta Blind.

Hasonlóan vélekedik az AP hírügynökség is, amely elemzésében kiemelte, hogy a hollandoknak az 1970-es évek eleje óta minden generációban voltak világklasszis játékosaik (példaként Johan Cruyff, Marco van Basten, Dennis Bergkamp és Robin van Persie nevét említve), akiknek nincsenek méltó utódaik.

– Ez egy kollektív kudarc – kesergett Wesley Sneijder, aki mélyen tudása alatt játszott kedden.

A generációváltás elkerülhetetlennek tűnik, de a Manchester United középpályása, a nagy reménységként számon tartott Memphis Depay is például csak három gólt szerzett eddigi 21 válogatottsága alkalmával.

A bukás nem csupán azért tűnik nagyon látványosnak, mert csak Lettország és Kazahsztán ellen tudtak nyerni az egész selejtezősorozat folyamán, hanem mert Hollandia tavaly nyáron bronzérmet ünnepelhetett a brazíliai világbajnokságon. A hollandok legutóbb a 2002-es vb-ről maradtak le, és mostani kudarcukkal tovább erősítettek egy érdekes statisztikát: 1982 óta a világbajnoki harmadik helyezettek – Németország kivételével – képtelenek voltak kiharcolni a következő Eb-szereplést. A szurkolók számára rossz hír lehet, hogy a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőcsoportja – Franciaországgal és Svédországgal – sokkal nehezebbnek tűnik, mint amilyen a mostani volt.

2015. 10. 15. 10:02

Lázok Jánosnak egy makacs hátfájása kiújult, emiatt kényszerült kihagyni a keddi és mai edzést, így nagy valószínűséggel nem számíthat rá a Vasas szakmai stábja a szombati Diósgyőr elleni hazai mérkőzésen – írja a Vasas hivatalos honlapja.

2015. 10. 15. 07:14

A Paks ma kikapott, és kiesett a Magyar Kupából. Ahogy arról korábban beszámoltunk a Tiszaújváros Fc tréfálta meg Csertői Aurél csapatát.

A klub honlapjának beszámolója szerint azonban nem ez volt az egyetlen veszteség.

A mérkőzés első félidejében két játékosunk összefejelt, Varga Milán és Bor Dávid, a szünetben kórházba szállították őket kivizsgálásra – írják.

A játékosok állapotáról nincs információ.

2015. 10. 14. 23:32

A DVTK vereséget szenvedett és kiesett a Magyar Kupából Kozármislenyben a helyi NB III-as csapat ellen. A találkozót a helyszínen tekintette meg Árki Gábor sportigazgató, aki a klubhonlapnak elárulta, lesz következménye az eredménynek.

– Minősíthetetlen, kiábrándító – osztotta meg véleményét a látottakról a DVTK sportigazgatója a mérkőzést követően. – Kozármislenyben egyedül a továbbjutás lett volna elfogadható, azonban mindent elárul a találkozóról, hogy egy NB III-as csapat ellen egyetlen épkézláb helyzetet sem tudtunk kialakítani. Nehéz mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy mi vár ránk, de azt láttam, hogy a csapat nem érezte át a felelősséget. Ilyen nincs, a mai teljesítményt nem hagyhatjuk szó nélkül, pénzbüntetésre számíthat mindenki, aki kivette a részét a kudarcból. A szurkolókat nagyon sajnálom, azokat is, akik időt és pénzt nem sajnálva elutaztak velünk, és azokat is, akiknek a televízió előtt kellett végignézniük ezt a gyalázatos produkciót – tette hozzá.

2015. 10. 14. 23:22

Novembertől Belgium vezeti majd a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, ezzel a rangsor 1993-as bevezetése óta a nyolcadik nemzet lesz, amely a rangsor élén áll.

– Büszkék vagyunk – fogalmazott röviden Vincent Kompany, a belga válogatott csapatkapitánya, aki a hír hallatán nem feledkezett meg megemlékezni arról, hogy miközben ők az élre kerülnek, az ősi rivális hollandok csak negyedik helyen végeztek Európa-bajnoki selejtezőcsoportjukban, így nem jutottak ki a jövő évi, franciaországi kontinensviadalra.

A tavalyi brazíliai világbajnokságon negyeddöntős belga csapat csoportelsőként biztosította helyét az Eb-n. Belgiumból az elmúlt években olyan sztárjátékosok kerültek a nemzetközi futballvilágba, mint Kevin De Bruyne, Romelu Lukaku vagy Eden Hazard. Utóbbi a világranglista kapcsán azt emelte ki, hogy bár most az élre kerülnek, de teljesítményüket a megszerzett trófeák alapján ítélik majd meg. De Bruyne különlegesnek ítélte a helyzetet, a védő Thomas Meunier pedig egyenesen bizarrnak, hogy Belgium Németország és Brazília előtt szerepel majd a rangsorban. Marc Wilmots szövetségi kapitány elégedettnek és büszkének nevezte magát.

A FIFA-világranglistát korábban Brazília, Argentína, Spanyolország, Hollandia, Franciaország, Németország és Olaszország vezette.

2015. 10. 14. 16:28

Szerdán Nyonban tartották az UEFA Futsal Cup 16 résztvevős elitkörének sorsolását. A magyar bajnok Rába ETO együttese kvalifikálta magát a legjobbak közé, a sorsoláson pedig egy csoportba került a címvédő kazah Kajrat Almatival.

A 16 gárdát négy darab négyes csoportba osztották. A győriek a C-csoportba kerültek, rajtuk kívül egy kiemelt csapat, illetve a selejtezőcsoportokból két győztes jutott. A második helyen továbbjutó ETO a címvédő mellett az orosz Ugra Jugorszkot és a cseh EP Chrudimot kapta ellenfélnek.

Minden csoport első helyezettje jut be az áprilisi négyes döntőbe. A csoportmeccsek november 10-én kezdődnek.

A-CSOPORT: Inter FS (spanyol), Lidszelmas (fehérorosz), Kremlin Bicetre United (francia), KMN Dobovec (szlovén)

B-CSOPORT: Tulpar Karagandi (kazah), ASD Pescara (olasz), Halle-Gooik (belga), Zelezarec Szkopje (macedón)

C-CSOPORT: Kajrat Almati (kazah), Ugra Jugorszk (orosz), EP Chrudim (cseh), Rába ETO

D-CSOPORT: Ekonomac Kragujevac (szerb), Slov-Matic Bratislava (szlovák), Benfica (portugál), Lokomotiv Harkiv (ukrán)

2015. 10. 14. 15:58
Olvasói sztorik