Verbális konfliktus kíséri az amúgy is lassan haladó stadionfelújítást.
Zé Luís ezzel a hét csapatába is bekerült.
A játékvezetői jelentésben egyáltalán nem szerepel a Barcelona játékosának verbális kirohanása.
Mauricio Pochettino számára kínos a Leverkusen elleni vereség.
Legutóbb 23 millió fontot fizettek volna érte, most feljebb kúszhat az ár.
A Real Madrid edzője szerint kevésbé intenzíven játszottak a 2-0-s vezetés birtokában.
Közülük tízen jelenleg is a kék-fehéreket erősítik, 27-en pedig más klubokat.
Dimitar Berbatovnak nyár eleje óta nincs csapata.
A kiváló játékvezető szerint a technikának nincs hátránya a focibíráskodásban.
Engedély nélkül Olaszországba kirándult a Borussia Dortmund gaboni csatára.
A koppenhágai döntetlennel ugyan még nem jutottak tovább a „rókák”, de így is új rekordot állított fel a csapat.
Szalai Ádám, Németh Krisztián és Huszti sem panaszkodhat…
Warren Joyce vette át az angol másodosztályú Wigan Athletic irányítását.
A magyar támadó szerint a Real elleni 3-3 megmutatta, hogy senkitől sem kell félnie a Legiának.
A portugál edző a német világbajnok távozásáról beszélt.
A szerdai játéknap után három csapatnak nem maradt esélye a nyolcaddöntőbe kerülésre.
Összegyűjtöttük a BL szerdai játéknapjának összes jegyzőkönyvét.
Fordított is a Legia, de a Real Madrid hamar egalizált. BL-gólok.
Dróth Zoltán és Németh Péter sérülés miatt nem lehetett ott a csapatban.
Gareth Bale már az 58. másodpercben vezetést szerzett Nikolics Nemanja csapata, a Legia Warszawa otthonában, a zárt kapus Bajnokok Ligája mérkőzésen. Ez volt a Real Madrid történetének leggyorsabb BL-gólja. A meccs vége 3-3 lett. Íme a walesi klasszis fantasztikus találata
Karim Benzema a 35. percben növelte a madridiak előnyét.
Megírtuk: az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ő rendelte meg a munkálatokat, illetve nem áll szerződéses kapcsolatban a kivitelező Mester Építő Kft.-vel. A szakértő 63 pontban fogalmazta meg a nem elfogadható fejlesztéseket a Szusza Ferenc Stadionnal kapcsolatban, amelynek a jelenlegi tervek szerint november 22-e az átadási időpontja.
Erre reagálva a Nemzeti Sportközpontok (NSK) az MTI-hez szerda este eljuttatott állásfoglalásában leszögezte: „A Nemzeti Sportközpontoknak legfontosabb célja a beruházással kapcsolatban az, hogy a vonatkozó jogszabályoknak és szakmai szabályoknak megfelelő, de a létesítményt használók igényei szerint átalakított létesítmény kerüljön átadásra. Ezért mind az Újpest 1885 Labdarúgó Kft, mind az Újpesti Torna Egylet a tervezés minden fázisáról tájékoztatást kapott, és a koncepció tervek általuk történt jóváhagyását követően az engedélyezési-, valamint kiviteli tervdokumentáció is átadásra került részükre, sőt a Nemzeti Sportközpontok, a projekt kapcsán minden fontosabb mérföldkőnél széleskörű egyeztetést tartott a labdarúgóklub és az UTE bevonásával.”
Az NSK emlékeztetett arra, hogy a létesítmény rekonstrukciójára nettó 800 millió forint áll az építtető rendelkezésére, amelyből az első ütemben a stadion pályavilágításának fejlesztése, korszerűsítése készült el még 2015 augusztusában. A második ütemben a létesítmény szurkoló-kiszolgáló egységeinek, egyes lelátórészeinek felújítását, az eddig csak szerkezetkész Megyeri út felőli fejépület II. emeletén a sportklubok számára irodahelyiségek létrehozását, új – stadionon belüli – közlekedési útvonalak kialakítását tartalmazó kivitelezési munkái zajlanak. A végleges kivitelezési határidő 2016. november 22., ezt követi a műszaki átadás-átvételi folyamat, a használatbavételi eljárás lefolytatása.
Az NSK közölte, mivel a kivitelezés jelenleg is zajlik, a kivitelező a beruházást nem jelentette készre, a műszaki átadás-átvétel nem kezdődött meg, így az Újpest 1885 Labdarúgó Kft által felvett „hibalista” nem értelmezhető. A kivitelezésen jelenlévő műszaki ellenőrök folyamatosan nyomon követik a beruházás megvalósítását, a jogszabályoknak való megfelelőségét.
A közlemény szerint több olyan tétel is szerepel a közzétett listán, mely az Újpest 1885 Labdarúgó Kft-vel és az Újpesti Torna Egylettel egyeztetett tervekben nem szerepelt feladatként.
„Bízunk abban, hogy a Szusza Ferenc Stadion rekonstrukcióján minden érdekelt azért dolgozik vagy dolgozott, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeken belül mind a labdarúgócsapat, mind a szurkolók a legmagasabb szintű kiszolgálásban részesüljenek” – tette hozzá az NSK.
Az angol szövetség meghozta döntését José Mourinhóval kapcsolatban.