Magyar foci bajnokok ligája

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

A kiváló játékvezető szerint a technikának nincs hátránya a focibíráskodásban.
Kemény szavak
A Manchester United egykori kiváló védője, Rio Ferdinand élesen bírálta a magyar bírót a BL-meccs után.
– Sterling az egész meccsen fenyegette a Barcelona kapuját, és a szóban forgó szituáció egyértelműen tizenegyes volt. Nem tudom, hogy Kassai milyen meccset nézett, biztos éppen pislogott, amikor az eset történt – mondta.

Kassai Viktor játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékvezetői bizottságok értékelése számít igazán.

A 41 éves magyar bíró csütörtökön, az M4Sport Sportreggeli című műsorában azt mondta, az életéhez hozzátartozik a kritika, a mérkőzések közben kialakult helyzetek egy részét többféleképpen is lehet értelmezni, de az ellenőrök minden találkozó után kivesézik a munkájukat.

Kassai kedden este a hazai sikerrel zárult Manchester City – FC Barcelona (3-1) Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést vezette, de az összecsapás után több szakértő és az angol sajtó is arról írt, hogy a magyar játékvezető sok hibát követett el.

A 11. percben Raheem Sterling tört be a tizenhatoson belülre, amikor Samuel Umtiti a lábára lépett, ezért a csatár elesett. Kassai viszont nem tizenegyest ítélt, hanem műesésért sárgát adott a hazai csapat szélsőjének. A 74. percben a Manchester City megszerezte a harmadik és egyben utolsó gólját, azonban a magyar bíró nem vette észre, hogy a labda Sergio Agüero kezéről pattant Ilkay Gündogan elé – foglalta össze a lényeget a Lokál.

A tesztelés fázisában lévő videobíróról Kassai azt mondta, a decemberben, Japánban sorra kerülő klubvilágbajnokságon – amelyen egyetlen európai bíróként ő is ott lesz – szintén kipróbálják majd az újítást.

„A technikának nincs hátránya, inkább meg kell találni azt a módszert, amellyel előnyösen és hatékonyan használható” – mondta a technológiai vívmányról a játékvezető, s hozzátette: a legfontosabb kérdés, hogy mikor alkalmazzák a videobírót, illetve hogy ki fogja alkalmazni.

A klubvébéről azt mondta, Ring Györggyel és Tóth Vencellel együtt egy olyan feladatot kaptak, amit eddig még nem, s mivel ők is készülnek a 2018-as oroszországi világbajnokságra, a felkészülés részeként kezelik ezt az eseményt.

Olvasói sztorik