Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Nikolics: örülök, de csalódott is vagyok

A magyar támadó szerint a Real elleni 3-3 megmutatta, hogy senkitől sem kell félnie a Legiának.

A Nikolics Nemanjával a kezdőben felálló Legia Warszawa szerda este megszerezte első pontját a Bajnokok Ligájában, miután 3-3-at játszott a címvédő Real Madriddal odahaza – fegyelmi büntetés miatt zárt kapuk mögött. A 69. percben, 2-2-es állásnál lecserélt magyar támadó ugyan nem lőtt gólt, de csapata egyik legjobbjaként a legia.com természetesen őt is megkérdezte a történelmi sikerről:

– Összességében nagyszerű eredményt értünk el, nagy örömöt jelent számomra ez a Real elleni döntetlen, ugyanakkor egy kicsit csalódott is vagyok, hogy 3-2 után nem sikerült megtartanunk az előnyt – de utólag visszanézve természetesen a siker lesz a hangsúlyosabb. Karakteresen játszottunk, és szívvel-lélekkel küzdöttünk, a szurkolóinkért is. Ők sajnos nem láthatták élőben ezt a meccset, de éreztük, hogy ennek ellenére velünk vannak, ami nagy lökést adott a csapatnak.

– Vezetni a végjátékban a Real Madrid ellen, az valami fantasztikus érzés. A teljes kispadunk állva és ugrálva nézte végig a találkozó utolsó tíz percét. Sajnos a végén egyenlített a Madrid, de így is pontot szereztünk Európa legjobb csapata ellen – ami akár még nagyon fontos is lehet, ha hasonlóan jó játékot mutatunk be a hátralévő két csoportmeccsünkön is. Ez a meccs mindenesetre megmutatta, hogy senki ellen nem vagyunk esélytelenek, senkitől nem kell félnünk, mert a helyes hozzáállással bárki ellen jó eredményt érhetünk el – zárta értékelését Nikolics Nemanja.

A lengyelek a Bajnokok Ligája következő körében a Dortmund vendégeként lépnek pályára november 22-én, majd december 7-én a Sportingot fogadva zárják a csoport küzdelmeit.

Olvasói sztorik