Feszült pillanatok jellemezték a BL-meccs végét.
Félrerángatta, majd élesen kritizálta a Tolnai Népújság szerkesztőjét a Paks vezetőedzője, Csertői Aurél a múlt hétvégi, Újpest elleni döntetlen után.
A válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön hirdet keretet a következő vb-selejtezőre.
A Manchester United legendáján kívül több neves külföldi sportlap is két óriási hibát ró fel a magyar játékvezetőnek.
Ez lesz minden idők legizgalmasabb szezonja Angliában?
Kétgólos hátrányból állt fel az Arsenal a Ludogorec otthonában kedd este a Bajnokok Ligája csoportkörében. Az ágyúsok győztes gólját Mesut Özil szerezte, méghozzá nem is akármilyet. A német középpályás először a kapusnak adott egy esernyőt, majd egy lövőcsellel két védőt fektetett el, végül az üres kapuba gurított. Profi, higgadt megoldás.
Gündogan duplázott Manchesterben, az utolsó pillanatban nyert az Atlético. Már négy csapat is a legjobb tizenhat között. Keddi BL-eredmények.
Az Eb-selejtezőre készülő magyar futsalválogatott nem tudta megnehezíteni a horvátok dolgát a két csapat keddi, zalaegerszegi felkészülési mérkőzésén.
Kissé tompán kezdte a mérkőzést a magyar csapat, a horvátok már a 2. percben góllal büntettek egy védekezési hibát, az 5. percben pedig megszerezték második találatukat is – kezdte a tudósítását az MLSZ hivatalos honlapja. Csak kétgólos hátrányban vette fel a ritmust a válogatott, de a támadójátékunk nem volt kifejezetten erős, így hiába kezdeményeztünk, és alakítottunk ki egy-két lehetőséget, a szépítő találat nem született meg. A horvátok letámadásra épülő futballja hatékonynak bizonyult, nemcsak megtartották szünetig az előnyüket, hanem a 18. percben egy fejesgóllal növelték is azt, így félidőben 0-3-ra álltunk.
A második félidőben kevesebb mint négy perc alatt négy szabálytalanságunk gyűlt össze, így a folytatásban arra is figyelni kellett, nehogy idejekorán kisbüntetők járjanak az újabb faultokért. Még a játékrész felénél sem jártunk, amikor támadásban először hoztuk le a kapusunkat és álltunk át az öt a négy elleni játékra. A 10. percben kapus nélküli játéknál eladtuk a labdát, a horvátok éltek a lehetőséggel, és 0-4-re alakították az állást. Nem sokkal később összegyűlt a hatodik szabálytalanságunk, de Matkovics Gábor kivédte a vendégek kisbüntetőjét.
A hajrában nagy erőket mozgósítottunk a becsületgól megszerzése érdekében (ekkor Dróth Zoltán sérülés miatt már nem volt a pályán), de a horvátok nagyszerűen védekeztek, igazán nagy helyzeteket nem tudtunk kialakítani. A végső dudaszóig nem változott az eredmény, a horvát válogatott megérdemelt győzelemmel zárta az összecsapást. A magyar csapat előtt szerdán nyílik lehetőség a visszavágásra, 19.00 órától ismét megmérkőzik egymással a két csapat a zalaegerszegi városi sportcsarnokban.
– Teljesen megérdemelten nyertek a horvátok. Az első percekben sikerült vezetést szerezniük, és onnantól nagyobb önbizalommal játszhattak, nekünk pedig futnunk kellett az eredmény után. Ellenfelünk nagyszerű játékosokkal rendelkezik, akik erős nyugati bajnokságokban szerepelnek, és ez látszott a játékukon. Hiányérzetem van, amiért nem sikerült gólt szereznünk, és igazán nagy helyzetből sem tudtunk sokat kialakítani, ezen még dolgoznunk kell, támadásban ugyanis hiányzott a minőség a csapatból – értékelt a mérkőzés után Sito Rivera szövetségi kapitány.
Magyarország-Horvátország 0-4 (0-3)
Magyarország: Tóth Gyula – Németh Péter, Szeghy Szabolcs, Harnicsh Ákos, Dróth Zoltán
Cserék: Matkovics Gábor, Tatai József, Klacsák Bence, Varga Csaba, Vas Ádám, Dávid Richárd, Komáromi Péter, Rábl János, Gál István
Juventus-Lyon 1-es és -4.5!
A H csoportban a taljánok nagy lépést tehetnek a továbbjutás felé…
A H csoportban vezet a Juventus 7 egységgel, mögötte következik a Sevilla (7), a Lyon (3) és a Dinamo Zágráb (0).
A Juve idei szezonjára eddig nem lehet különösebb panasz. A BL-ben még veretlenek a zebrák, legyőzték a horvátokat és a gallokat, csak a Sevillával remiztek. A Serie A-ban vezeti a tabellát, az utolsó két bajnokijukat behúzták: hétközben a Sampot végezték ki (4-1), majd szombaton este rangadón verték a Napolit – a győztes találatot Hoguain szerezte… A védelem összeállt, ennek ellenére lesznek hiányzók Allegri keretében: Evra, Pjaca, Dybala, Lichtsteiner, Madragora és De Ceglie nem lesz bevethető ma este.
A Lyon sikerrel vette az első akadályt, magabiztosan verte a horvátokat, utána viszont két vereséget szedtek össze a fehérek: előbb Sevillában, majd otthon a Juvétól kapott ki minimális különbséggel a gall alakulat (1-0 és 0-1). A bajnokságban kissé szeszélyesen teljesítenek Bruno Genesio fiai: kikaptak otthon a Guingamptól, majd győzni tudtak Toulouse-ban. A pontvadászatban csak a 8. helyen tanyáznak Perrinék, vendégségben igencsak szerény, 2-1-3-as mutatóval. A keretben Grenier és Jallet sérült, azaz egy bekk és egy középpályás sérült.
A Juventust érezzük egyértelműen a találkozó esélyesének, ám azt nem feltételezzük, hogy Mandzukicék gólfiesztát rendeznének. Nyer a házigazda, de kevés találattal kalkulálunk. Tippünk így: 1-es és -4.5!
Sevilla-Dinamo Zagreb (0-1) 1!
Az andalúzok otthon nem ismernek kegyelmet, ma is három pontot szereznek!
A H-jelű kvartettben a Juvénak és a Sevillának 7-7 pontja van, a Lyonnak három, a zágrábiaknak egyelőre nulla.
A képlet roppant egyszerű: ha ma nyer a Juventus és a Sevilla, mindkét alakulat továbbjutott a legjobb 16 közé.
A spanyol alakulat jól szerepel a bajnokságban is, a Ramon Sanchez Pizjuan-ban eddig valamennyi meccsét behúzta, Jorge Sampaoli bátor, bevállalós futballt játszat Nasriékkal. Hosszú győzelmi sorozata szakadt meg a fehér-pirosaknak a hét végén: Gijonban meg kellett elégedniük egy ponttal a délieknek. A keretben Trémoulinak, Krohn-Dehli és Carlos Fernandez sérült – ők nem számítanak jelenleg alapembernek, nélkülük is brutális kezdőt tud pályára küldeni a dél-amerikai szakember.
A horvát bajnok ősz eleji bukdácsolása nem múlt el nyom nélkül, a gyenge szereplés miatt immáron a bolgár Ivaylo Petev ül a kékek kispadján. A bajnokságban hatpontos hátrányban a 2. helyen állnak a fővárosiak, a BL-ben pedig eddig nem jött össze a pontszerzés. Sőt, még gólt sem rúgtak Coricék: a találati mutatójuk 0-8 – a 3. hely megszerzésére sincs nagyon esélyük Mateléknek. A formájuk javuló tendenciát mutat, ennek ellenére nehéz elképzelni, hogy a sevillai hengert feltartóztatnák a horvátok. A keretben egy belső bekk és egy védekező középpályás nem lesz bevethető.
A Sevilla ma bebiztosíthatja továbbjutását – és Viettóék élnek is a lehetőséggel. Győz a házigazda, a végén pedig lesz közte kettő. Tippünk így hendis H!
A mérkőzés 11. percében vitatható szituáció történt a Barcelona büntetőterületén belül, az angolok támadója, Sterling megtolta Umtiti mellett a labdát, majd nagyot esett. A magyar játékvezető, Kassai Viktor határozottan szabadrúgást ítélt kifelé, és sárga lapot adott a színészkedő játékosnak.
Óriási hibát vétett a játékvezető a PSV vezető találatánál, Arias egyértelműen lesen volt társa próbálkozásakor.
A Besiktas és a Napoli 1-1-es döntetlent játszott a Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában.
A Besiktas – Napoli Bajnokok Ligája mérkőzés után egymásnak feszült a két csapat szurkolótábora. Azt a felvételek alapján nehéz megállapítani, hogy tábor úszta meg kis kisebb sérülésekkel az attakot.
A támadósora teljes, a többi csapatrésze viszont hiányos a Barcelonának. A keddi BL-meccsek kezdői.
Branislav Ivanovic meg akar küzdeni a helyéért, ám ha nem sikerül, akkor is Londonban maradna.
Négy pontjukba fáj Nelson Cabrera játszatása, Chile és Peru ajándékpontokat kapott.
Vészhelyzet miatt mindenkinek el kellett hagynia a létesítményt.
Komoly helyről kapott indokolatlan kritikát németországi légiósunk.
A 2010-es BL-győzelem óta a kilencedik edző ülhet le a távozó Frank de Boer után a milánói kispadra – eredményt senki sem ért el.
A skót pub szerencsétlenkedése után még egyszer visszavágott a német gárda.
A Real Madrid egykori vezetőedzője szerint Karim Benzema a klub elnökének, Florentino Pereznek a kedvence, ezért kap helyet a kezdőben Alvaro Morata helyett.
Maximilian Philipp valószínűleg élete gólját lőtte.
Az erdélyi trénerrel, akit Ugandában is tárt karokkal várnak, szlovák portál készített hosszú interjút.
A Manchester United csütörtökön a Fenerbahce vendégeként lép pályára az Európa-ligában. A csapatot sok angol szurkoló is elkíséri Isztambulba, s külön biztonsági védelmet kapnak, rendőri felvezetés mellett közelíthetik meg a stadiont.
A szurkolóknak egyáltalán nem tanácsolják, hogy egyénileg, tömegközlekedési eszközökkel utazzanak a helyszínre. Az amerikai kormány tájékoztatása szerint megnőtt a terrorveszély a térségben, így állampolgárainak azt tanácsolta, hogy hagyják el az országot.
Ráadásul korábban már ért atrocitás angol szurkolókat Törökországban, még 2000-ben az UEFA Kupa elődöntőjében két Leeds szurkolót szúrtak le, s a támadás során életüket vesztették.