Jérémy Mathieu felépülése jól haladt, ám december végéig újra harcképtelenné vált.
Ezekkel a gólokkal maradt alul NB III-as riválisával szemben a Videoton FC.
Néha a saját feje után megy a játékos?
A 46 éves szakember négyéves szerződést írt alá.
A Leeds United elleni Ligakupa mérkőzésen másodszor kapott lehetőséget a Liverpool felnőtt csapatában Ben Woodburn, aki kedd este rekorder lett. 17 évesen és 45 naposan minden idők legfiatalabb játékosa lett a walesi, aki a Pool felnőtt csapatában eredményes tudott lenni. (A korábbi rekordot az ikonnak számító Michael Owen tartotta, az Aranylabdás sztár száz nappal volt korosabb 1997-es rekordjánál.)
Emellett azért is emlékezetes marad Woodburn találata, mert a gól pontosan azon a napon (november 29-én) született, amikor a legendának számító számító Steven Gerrard debütált vörös-mezben – csak 18 évvel korábban.
További érdekesség, hogy míg 1998-ban Steven Gerrard, addig 2016-ban Ben Woodburn neve nem szerepelt a hivatalos programlistán.
Mindezek után talán nem teljesen meglepő, hogy a 17 éves tehetségben máris Gerrard utódját látják a Mersey-parti drukkerek.
Jose Mourinho fel akar készülni a Zlatan Ibrahimovic utáni időkre.
Turzó József, az MVFC Berettyóújfalu vezetőedzője benyújtotta lemondását, melyet a mai napon elfogadott Mezei József a klub tulajdonosa – olvasható a futsalhungary.hu oldalon.
– Érzelmi alapú döntést hoztam, amely nem volt könnyű, hiszen 17 éve „eszem” Mezei József csapatainak kenyerét, azaz 19 éves korom óta kisebb megszakítással játszottam, vagy edzősködtem Mezei József berettyóújfalui csapataiban. Most azonban úgy érzem, hogy váltanom, változnom kell, és ehhez közegváltásra is szükségem van. Nincs konkrét ajánlatom, tervem, de mindenképpen szeretnék a futsalon belül maradni – nyilatkozta a Futsal-Hungarynak a sikeres edző.
Turzó József játékosként bajnoki címet nyert a másodosztályban, majd az első osztályban is a Berettyóújfaluval. Edzőként magyar bajnokságot, és magyar kupát is nyert a csapattal, a Futsal Cup-ban pedig az Elit Roundba vezette a berettyói csapatot.
Az RB Leipzig edzője, Ralph Hasenhuttl is esélyes a menedzseri posztra.
Djuricin édesapja a Rapidnál vállalt munkát, ez is elég volt a pletykákhoz.
A sérült Bonucci-Dani Alves párost pótolhatja a Chelsea védője.
A nyolcaddöntőbe jutásért játszik a Palermo és a Spezia az Olasz Kupában.
Xabi Alonso egyik legfrissebb interjújában bevallotta: akkor lenne a legboldogabb, ha a Bayern München játékosaként egy csapatban játszhatna C. Ronaldóval.
A páros korábban hat szezont húzott le egymás mellett a Real Madrid színeiben, együtt bajnokságot, kupát és Bajnokok Ligáját is nyertek. A portugál klasszis teljesítményét ősszel több kritika is érte, Alonso pedig állítja: a 31 éves játékost – aki az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve már 19 gólnál jár 18 mérkőzésen – tárt karokkal várnák a német rekordbajnoknál.
– Örülnék, ha újra egy csapatban játszhatnánk, Ronaldo életveszélyes az ellenfél kapuja előtt – mondta a spanyol középpályás.
Kiütéssel nyert a Honvéd és a DVTK; tizenegyesekkel estek ki a szombathelyiek.
Kitartás, állóképesség, rugalmasság. Megnézi azt is, hogy szellemileg, mentálisan mennyire erős, mennyire kitartó valaki.
A Real Madrid régen várta ilyen komoly előnnyel az el Clásicót, de ettől még bármi megtörténhet szombaton. Mennyi múlik a két edzőn?
A török bajnokságban szereplő, és a magyar középpályást, Koman Vladimirt is a soraiban tudó Adanaspornál is megemlékeztek a héten tragikus repülőgép-balesetet szenvedő Chapecoense-játékosokról. A török klub focistái és a szakmai stáb a szerdai edzésen egymásba kapaszkodva körbeálltak és egyperces gyászszünettel emlékeztek az elhunytakra.
A magyar válogatott színeiben parádés teljesítményt nyújtott ősszel Szalai Ádám, a rajongók nagy örömére a Hoffenheim támadója kedd este új képpel jelentkezett hivatalos Facebook oldalán. Így pókerezik a magyar játékos:
Daru Bence számára véget ért az ősz.
A brazil klub alelnöke megszólalt a következő hetek céljaival kapcsolatban.
Technikai tudásának is köszönhetően válhat az FCK kulcsjátékosává a magyar szélső.
Élete legszebb pillanataként élte meg Caio Júnior a San Lorenzo elleni továbbjutást.
A Vasas német trénere szerint ennek ellenére így is maradandót alkothat csapata.
A brazil Dalcio alkotta a Chapecoense tragédiája után.
Özil és Di María is újra habfehérbe öltözhet.