Rangadó

Rangadó

A Daily Telegraph értesülései szerint Harry Kane heti 120 ezer fontos fizetésért hajlandó meghosszabbítani szerződését a Tottenham Hotspurrel.

Az angol válogatott csatár jelenlegi kontraktusa értelmében hetente 60 ezer fontot keres, de ő szeretne a londoni klub legjobban fizetett játékosa lenni. Ezzel az a gond, hogy a Spursnél senki sem keres 100 ezer font felett. A Premier League előző kiírásának gólkirálya nem akar mindenáron távozni a Tottenham csapatától, de tisztában van a saját értékével, és a kérőivel, így nem csoda, hogy magas fizetést akar kicsikarni jelenlegi klubjától.

A 23 éves támadó a mostani idényben 7 tétmeccsen 3 gólt jegyzett. A jelenlegi szerződése 2020-ig érvényes, piaci értékét pedig 40 millió euróra taksálják.

2016. 11. 15. 13:17

Daniel Sturridge a több játéklehetőség reményében távozhat a Liverpooltól januárban – adta hírül a Daily Mirror. A 27 éves angol válogatott támadó csatár az idei szezonban még egy tétmeccset sem játszott végig, és a hírek szerint elfogadta, hogy Jürgen Klopp menedzser csak kiegészítőemberként számít rá.

Sturridge a Premier League-ben idén még nem talált a kapuba, de az Európa Ligában 116 perc alatt már négyszer is eredményes volt. A korábban Chelsea-ben, Boltonban és Manchester City-ben is megforduló játékos piaci értékét 21 millió fontra becsülik, és állítólag a West Ham United illetve a Stoke City is szívesen a soraiban látná.

2016. 11. 15. 11:36

A francia válogatott és a Manchester United sztárja az Elefántcsontpart elleni barátságos mérkőzésre készülve az egyik edzésen az UFC ír ikonját, Conor McGregort utánozta.

A ketrecharcos vasárnap történelmi győzelmet aratott, így már két súlycsoport világbajnoki övét is birtokolja, és híres a jellegzetes kígyómozgásáról, amit az összecsapások előtt szokott bemutatni. Ezt próbálta másolni Pogba, íme!

Paul Labile Pogba (@paulpogba) által közzétett videó, 2016. Nov 14., 13:28 PST

2016. 11. 15. 09:05

Ecuador-Venezuela 1-es és +2.5
A házigazda lényegesen erősebb kerettel rendelkezik, otthonában nem hibázik
A dél-amerikai selejtezőcsoportban 11 fordulót követően Ecuador a 4. helyen áll 17 egységgel. Otthonában erős, mérlege 3-1-1, csak a braziloktól szenvedtek vereséget a sárga-kékek. A formájuk viszont nem az igazi: a küzdelemsorozatot pazarul kezdték Gustavo Quinteros szövetségi kapitány fiai, négy győzelmet arattak zsinórban, 2016-ban viszont a lejátszott hét selejtezője közük csak egyet nyertek meg Paredesék: Chilét iskolázták le otthon október elején. Azóta viszont ikszeltek Velenciáék Bolíviában, majd a minap Uruguay-ban 2-1-ra maradtak alul. A keretben vannak igazán minőségi futballisták, elsősorban a támadósorban. Egy középső bekk, egy védekező, illetve egy támadó középpályás sérült, velük nem számolhat a szövetségi kapitány.
Noel Sanvicente alakulata megszerezte első sikerét a sorozatban a múlt héten: a bordók 5-0-ra végezték ki nagy riválisukat, az utolsó hely elkerülésért folytatott küzdelemben ugyancsak érintett Bolívia nemzeti tizenegyét. A gárda ötletesen, jól futballozott, Josef Martínezék már 10 perc alatt eldöntötték a három pont sorsát. Oteróék azonban így is mindössze 5 egységnél járnak, idegenben pedig kimondottan gyámoltalanul teljesítenek: 0-1-4-es sorukhoz 5-14-es gólkülönbség társul. A gárdában nem lehet ott Rondon, a WBA légiósa, aki az válogatott összetartáson sérült meg.
Tavaly novemberben fordított felállásban is nyerni tudott Ecuador, és jöttek is a gólok: a vége 1-3 lett. Ma is Caicedóék sikerét várjuk, no és találatokat, legalább hármat!

2016. 11. 14. 20:53

Négy mérkőzéssel folytatódott hétfő este a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának hetedik fordulója.

A héten edzőt váltó Haladás kiütötte a Göcsejt – 7-1-re nyertek a szombathelyiek. A Veszprém szoros meccsen verte a Nyírgyulajt, a Dunaferr győri vendégjátéka pedig nem kevesebb, mint 15 gólt hozott. A listavezető Rába ETO az Aramis otthonában is magabiztos sikert aratott.

Teremlabdarúgó NB I, alapszakasz, 8. forduló

Swietelsky-Haladás VSE – Göcsej SK 7-1
FC Veszprém – Nyírgyulaj KSE 2-1
Bőny-Szavill Consulting – Dunaferr Due Renalpin FC 6-9
Aramis SE – Rába ETO 2-8

Pénteken játszották:
Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Ferencvárosi TC Futsal-Fisher Klíma 4-1

2016. 11. 14. 20:34

David de Gea 2011-ben az Atl. Madridtól került Manchesterbe, azóta a 26 éves játékos a klub egyik legmeghatározóbb játékosává nőtte ki magát. A Vörös Ördögök portugál mestere, Jose Mourinho már ősszel több ízben hangsúlyozta: a spanyol kapus semmi áron nem eladó, miközben a Real Madrid hosszú ideje ostromolja kiszemeltjét.

A Marca legfrissebb beszámolójából az is kiderült: ha a Királyi Gárda komolyan gondolja, hogy lecsap a spanyol játékosra, bankot robbanhat. Kiderült ugyanis de Gea szerződésében van egy kivásárlási záradék, mely szerint 60 millió euró alatt senki nem szerezheti meg a kapust.

De Geát 2019 júniusáig köti szerződés a manchesteriekhez.

2016. 11. 14. 20:28
Olvasói sztorik