Nagy ünneplést csapott az angol bajnok.
Batshuayi góljával nyert a Chelsea; Barkley találata is három pontot ért Liverpoolban.
A Manchester United játékosának édesapja 79 éves korában hunyt el.
Az angol játékos iránt a Galatasaray érdeklődik.
A sereghajtó hamar vezetést szerzett a Slovan otthonában.
2020-ig írt alá a marokkói játékos.
Varga Barnabás hétvégén részese volt a Red Bull Salzburg legyőzésének, de nem titkolja: több lehetőségre vágyik a Mattersburgnál.
Olasz sajtóhírek szerint a Tottenham Hotspur vezetőedzője, Mauricio Pochettino pályázik a legnagyobb eséllyel az Inter kispadjára. A milánóiak edzőjét, Stefano Piolit néhány nappal ezelőtt menesztették, helyét pedig a szezon hátralévő három mérkőzésére Stefano Vecchi vette át, aki a Primavera csapatot irányította.
Az Inter elsőszámú jelöltje az új szezonra nézve a posztra Antonio Conte volt, ám az olasz mester vélhetően hosszabbít a Chelsea-vel. Diego Simeone neve is felmerült a csapatnál, ám az argentin tréner vélhetően a következő idényben is az Atl. Madridot irányítja majd.
A Sky Sport úgy tudja: Pochettino szerződésében van egy ötmillió eurós kivásárlási záradék, a milánói kék-feketék pedig hajlandóak kifizetni ezt az összeget. Az Inter emellett évi tízmillió eurós fizetéssel csábítja a Spurs a dél-amerikai szakvezetőjét.
Spanyolországba költözhet az angol válogatott támadó.
Az élvonal 31. fordulójában a biztos bent maradásért küzdő DVSC a Ferencváros otthonába látogat. A találkozó előtt a debreceniek mestere Leonel Pontes így nyilatkozott a klub hivatalos oldalán az esélyekről.
– Igazán kemény volt az Újpest elleni meccsünk, amelyen nem játszottunk jól – kezdte a portugál mester. – A legfontosabb azonban az volt, hogy megszerezzük a három pontot. Szerencsés góllal nyertünk emberhátrányban, de minden játékos jól teljesített a kilencven perc során. Most viszont már teljes mértékben a Ferencváros elleni összecsapás van a középpontban. Jó formában vannak a zöld-fehérek, jó focit játszanak, gyors csapatról van szó. Nagyon veszélyesek a kontráik és szeretik sokat birtokolni a labdát. De vannak gyengeségeik is, ezeket próbáljuk majd kihasználni. Biztos vagyok benne, hogy mind a két fél számára kemény összecsapás lesz. Tisztelni fogjuk ellenfelünket, de mindent megteszünk majd, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Külön oda kell majd figyelnünk Böde Dánielre, aki egy erős, gyors, technikás labdarúgó. Szeretnénk, ha minél több szurkoló buzdítana bennünket a stadionban, hisz az Újpest legyőzésében is rengeteget segítettek nekünk. Ezúton szeretném nekik ismét megköszönni, hisz kiváló hangulatot teremtettek a Nagyerdei Stadionban.
Teltház lesz Rómában a Genoa elleni bajnokin.
Pápai Kristóf, Lencsés Balázs és Réti Patrik aláírták életük első profi szerződését. Mindhárman a Vidi saját nevelésű labdarúgói és mindannyian az idei szezonban mutatkoztak be a felnőttek közt – írja a Videoton hivatalos honlapja.
Pápai Kristóf 1998-as születésű, 9 éves kora óta focizik a Vidiben. A villámléptű szélső első NB III-as szezonjában 14 meccsen négy gólnál jár.
Lencsés Balázs szintén 1998-ban született és ő is 9 éves kora óta a Vidi labdarúgója. A fiatal védő eddig 15 alkalommal szerepelt az NB III-ban – ezeken egy gólt lőtt – emellett 12 mérkőzésen lépett pályára ebben a szezonban a Vidi U19-es csapatában, ahol hétszer volt eredményes.
Réti Patrik társaihoz hasonlóan 1998-as születésű, 11 éves kora óta a Vidi játékosa. 2012 és 2016 között a Puskás Akadémia együttesében szerepelt, majd tavaly nyáron tért vissza, és azóta a Vidi II egyik meghatározó játékosává nőtte ki magát, mint középpályás.
A fotó a vidi.hu-ról származik.
Az utóbbi időszakban mindhárom fiatal futballista több alkalommal is meghívást kapott Henning Berg vezetőedzőtől az első csapat edzéseire.
– A klub részéről az, hogy szerződést kötöttünk a három fiatal játékossal, egyfajta megelőlegezett bizalom. Az edzéseken, és helyenként a második csapat bajnoki mérkőzésein mutatott teljesítményükkel rászolgáltak erre. Hogy a jövőben mit érnek el a labdarúgásban, most már csak rajtuk múlik, a klub a lehetőséget megadta számukra, ez a profi szerződés mindenképp biztonságot és segítséget nyújt nekik. Azzal mindenki tisztában van, hogy még rengeteg munka vár rájuk, sokat kell még fejlődniük. A fiatalabb korosztályban szereplő játékosok részére fontos üzenete lehet annak, hogy három saját nevelésű labdarúgó kapott profi szerződést – nyilatkozta a vidi.hu-nak Kovács Zoltán sportigazgató.
Szintén a Vidi II-vel kapcsolatos hír, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Baksa Dénessel valamint Véninger Bertalannal.
Újabb edzőváltás az NB I-ben – legalábbis egy 25 másodperces videó erejéig. A szombati DVTK-Mezőkövesd élvonalbeli bajnokira ugyanis a miskolci születésű humorista, Aranyosi Péter toborozza a szurkolókat, aki a diósgyőri klub vezetőedzőjeként mutatkozik be. Az anyag végén aztán a DVTK igazi vezetőedzője, Bódog Tamás is feltűnik a képen, megnyugtatva ezzel a drukkereket, hogy természetesen nem történt váltás a kispadon.
A L’Équipe szerint az Anderlecht játékosa 23 millió euróért érkezett.
A szókimondó tréner úgy érzi, a Videoton, a Ferencváros és a Vasas is pontokat hullajt a 31. fordulóban – NB I-es előzetes.
Dolberg elárulta, hol akar játszani a következő szezonban.
Korábban beszámoltunk arról, hogy Csonka András peches öngóljával a magyar válogatott 1-0-s vereséget szenvedett az U17-es Európa-bajnokság negyeddöntőjébe, az elődöntőbe így a törökök jutottak.
A Ferencváros fiatal védekező középpályása az első percekben parádés cselekkel csapta be a rivális játékosait, íme a mozdulatsor videón:
A Real és a Juve párharcát német, míg az Ajax és a Manchester United összecsapását szlovén játékvezető kapta.
Szélesi Zoltán szerint csak az eredmény miatt lehetünk csalódottak.
Nem hosszabbítja meg Holger Badstuber szerződését a Bayern München. A német bajnokcsapat honlapjának pénteki beszámolója szerint a 28 éves hátvéd megállapodása június végén jár le, de mivel nem hosszabbítják meg, 15 év után távozik a klubtól.
Badstuber 2002-ben Stuttgartból került a Bayern utánpótlásába. A tavaszi idényben a Schalke 04 együttesében játszik kölcsönben, de ott sem tartanak rá igényt a továbbiakban. Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern elnöke elmondta, hogy a védő minden bizonnyal külföldön folytatja pályafutását.
Badstuber tagja volt a 2010-ben világbajnoki bronzérmes német válogatottnak, a bajorokkal a többi között öt bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját is nyert, az elmúlt években azonban többször is súlyosan megsérült, ami kihatott a karrierjére.
Szélesit elküldték a kispadtól.
A negyeddöntőben Törökország ellen vívhatja ki a továbbjutást az U17-es Európa-bajnokságon a magyar válogatott. A 19. percben ezzel együtt a ferencvárosi Csonka öngóljával ellenfelünk szerezte meg a vezetést. Mutatjuk
A zöld-fehérek szombaton a Debrecen ellen játszanak fontos bajnokit hazai pályán.
Az Európa Liga-szereplés a tét a Hertha számára.