Magyar foci

„Csalódottak vagyunk, az egész országért küzdöttünk”

Szélesi Zoltán szerint csak az eredmény miatt lehetünk csalódottak.

Kapcsolódó cikkek

Korábban beszámoltunk arról, hogy a magyar U17-es válogatott 1-0-s vereséget szenvedett Törökországtól, így a mieink legjobb esetben a világbajnoki indulást jelentő ötödik helyért vívhatnak majd pótmérkőzést.

A törökök elleni mérkőzés után az MLSZ hivatalos csatornáján Szélesi Zoltán szövetségi edző és a játékosok is nyilatkoztak.

Szélesi Zoltán: – Csak az eredmény miatt lehetünk csalódottak. Ugyanakkor örülök neki, hogy a csapat az egész Eb-n, így a törökök ellen is bizonyította, hogy felveszi a versenyt a legjobb európai válogatottakkal is. Nagyon fontos versenytapasztalatokat szereztünk a tornán, a negyeddöntőben pedig kis dolgok döntöttek. Mindkét válogatottnak megvoltak a lehetőségei, a törökök végül egy szerencsétlen öngóllal megnyerték a meccset. Nincs idő, és nem is szeretnénk ezen rágódni, most a regeneráció, a csapat fizikai és mentális felkészítése a legfontosabb, hiszen várhatóan pályára lépünk az 5. helyért, ami szintén nagyon fontos összecsapás lesz. Ami a játékvezetőt illeti: nem rá, magamra voltam dühös az adott szituációban, amikor elküldött a kispadról, de ezen nem múlt semmi, a segítőim pontosan tudták, mit kell tenni a hátralévő időben

Szerető Krisztofer: – Csalódottak vagyunk, az egész országért küzdöttünk, remélem, az ötödik helyért pályára léphetünk.

Mocsi Attila: – Ma elemezni kell a hibáinkat, de holnap már az előttünk álló feladatra kell készülni.

Olvasói sztorik