Rangadó

Rangadó

Az OTP Bank Liga 33., idei utolsó fordulójában a Debrecent fogadja a DVTK labdarúgó csapata Mezőkövesden. Szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatónkon Bódog Tamás és Novothny Soma válaszolt az újságírók kérdéseire.

Bódog Tamás: – Végre itt van az a mérkőzés, amire vártunk, amiért dolgoztunk az elmúlt két hónapban. Amit kértünk két hónappal ez előtt, hogy legyen a sorsunk az utolsó fordulóban a mi kezünkben, az hála Istennek megadatott. Remélem, hogy a játékosokkal közösen le fogjuk aratni a kemény munka gyümölcsét és bebiztosítjuk a bennmaradást. Természetesen voltak olyan mérkőzéseink, amik sikerülhettek volna jobban is, de úgy gondolom, a csapat mindent megtett, le a kalappal előttük a teljesítményük miatt. Ők is tudják, hogy az, amit mi játszunk, az csak akkor működik, ha mindig, mindent beleadnak. Jó érzések vannak bennem. A szurkolókkal közösen, a szurkolókkal mögöttünk meg is valósítjuk a célunkat.

Herczeg András: – Kiélezett mérkőzésre számítok, felfokozott hangulatban. Nagyon fontos meccs vár ránk, ezt mindenki tudja. Igazi rangadó lesz, hiszen mind a két tábor fantasztikusan tudja a csapatát segíteni. Minden meg kell tennünk annak érdekében, hogy jövőre is az NB I-ben szerepeljen a DVSC.

2017. 05. 26. 17:34

A Ferencváros május 27-én, 19.00-kor az NB I utolsó fordulójában az Újpestet fogadja a Groupama Arénában. A Derbi előtt a vezetőedző, Thomas Doll, valamint Hajnal Tamás mondta el várakozásait a klub hivatalos oldalán.

címlapkép: fradi.hu

2017. 05. 26. 17:05

Az Újpest és a válogatott egykori kiváló hátvédje, Urbán Flórián az elmúlt években előszeretettel ostorozza a magyar labdarúgás bizonyos szereplőit, jelenségeit. Gyakran nagyon is létező, aktuális problémákra, tünetekre hívja fel így a figyelmet.

Van egy rendszeresen visszatérő megjegyzése, ugyanis nagyon zavarja őt, hogy manapság a futballisták többsége zselézi a haját. Három mondat tőle ezzel kapcsolatban a közelmúltból:

„Aki zselés fejű, aki piperkőc, az nem fog küzdeni, mert nem fog megváltozni.”

„Megy a hajzselézés, de mentálisan nullák, sok esetben a pénzvágy hajtja őket, futballribancokat nevelnek.”

„Helyette a két zselés fejű piperkőcöt erőlteti.”

Persze, ebben a témában sincs új a nap alatt, nézzük csak az alábbi képet az 1950-es évekből

Bár akkoriban még nem hajzselét használtak, hanem disznózsírt vagy brillantint, de a lényege ugyanaz volt… Viszont a sportteljesítményre nem nyomta rá a bélyegét, ahogyan vélhetően most sincs hozzá túl sok köze

2017. 05. 26. 11:10
Olvasói sztorik