Kovács Zoltán szerint már fordulókkal korábban megnyerhette volna a bajnokságot a Vidi.
A kapus számára a legfontosabb a csapat BL-győzelme.
A tizedik Puskás–Suzuki Kupa A-csoportjának nyitómeccsén a Puskás Akadémia növendékei a Bayern München korosztályos csapatát győzték le 1-0-ra. A 79. percben Timári ügyesen bújt ki középen, és a német kapu jobb alsó sarkába helyezte a játékszert, ezzel pedig a magyar csapat begyűjtötte a három pontot – olvasható a pfla.hu-n.
A mérkőzés végén sor került a kötelező büntetőrúgásokra, amelyek pontegyenlőség esetén segítenek a döntésben, ezt a németek 3–1-re nyerték.
Korábban a Puskás–Suzuki Kupa nyitómérkőzésén a Budapest Honvéd 3-3-as döntetlent játszott a portugál Sportinggal. A pontegyenlőség esetén a helyezésekről döntő büntetőpárbajt 3–2-re szintén a portugál csapat nyerte. A Honvédnál Kecskeméti duplázott, Tömösvári pedig egyszer talált be.
FRISSÍTVE!
Lovrencsics Gergő a Vasas elleni megnyert kupadöntőn egy szerencsétlen ütközés következtében elvesztette az eszméletét, és két napot kórházban kellett töltenie. Az állapota szerencsére sokat javult, és pénteken orvosai hazaengedték feleségéhez, valamint újszülött kisfiához – számol be a zöld-fehér klubhonlap.
A hazaindulás előtt látogatta meg Gergőt a Vasas játékosa, Murka Benedek, akivel a levegőben ütközött a mérkőzésen. A Fradi Média kamerája is tanúja volt a találkozásnak és rögzítettük, hogy Eb-hős megpróbálta megnyugtatni fiatal pályatársát.
Előzmények:
A Ferencváros hivatalos közösségi oldalán számolt be a remek hírről: a Vasas elleni Magyar Kupa mérkőzés hajrájában megsérült, majd kórházba szállított Lovrencsics Gergőt pénteken hazaengedték a kórházból.
Sajtóhírek szerint a magyar középpályás Belgiumba igazolhat.
Igaznak bizonyultak a pletykák: a norvégnak mennie kellett.
A Gyirmót FC Győr sportszervezete folyamatosan tárgyal a labdarúgóival annak érdekében, hogy ütőképes játékos kerettel vágjon neki a következő bajnokságnak. Viszont kizárólag azokra a labdarúgókra számít, akik Gyírmóton akarnak maradni és itt szeretnének futballozni – írja a klub hivatalos honlapja. Présinger Ádám a mai napon így nyilatkozott és ezért vele újabb egy – egy éves szerződét kötött a klub. A csapatunk másik bal oldali játékosa, a télen érkezett Tamás Krisztián viszont távozik Gyirmótról és egy másik klubban folytatja a pályafutását, sok sikert kívánunk neki további pályafutásához.
Présinger Ádám 21 bajnoki mérkőzésen játszott az NB I – ben a 2016 – 2017 – es szezonban. A 28 éves védő, húsz alkalommal kezdő játékosként kapott szerepet. Présinger Ádám 2014 júliusában igazolt a Gyirmót FC Győr csapatához.
Tamás Krisztián Olaszországból tért vissza és az idén télen szerződött Gyirmótra. Az NB I tavaszi szezonjának hét mérkőzésén lépett pályára gyirmóti csapatban. Minden alakommal kezdő játékos volt és a Ferencvárosi TC elleni hazai találkozón egy gólt is szerzett.
A kilenc millió eurót érő csatár nem játszik a magyarok ellen.
Kedd délután a Ferencvárosi TC hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a hatvanszoros magyar válogatott támadót, Priskin Tamást. Úgy tűnik, a zöld-fehéreknél további jelentős erősítések jöhetnek, hiszen a csakfoci.hu információja szerint a holland első osztályban szereplő Heerenveen hátvédje, Kenneth Otigba már nagyon közel a klubhoz.
A magyar állampolgársággal is rendelkező játékos a 2016-17-es szezont a török Kasimpasánál töltötte kölcsönben, ahol tizenöt mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig egy gólt lőtt. Korábban már honlapunkon is olvashatták, hogy a Fradi az uruguayi River Plate játékosát, Fernando Gorriaránt is kiszemelte.
A Fradit is megjárt csatár a közösségi oldalán búcsúzkodik.
Megjelent az ajánlattételi felhívás a Szegedi Ifjúsági Centrum építésére, s ez alapján jövő decemberre elkészülhet az új szegedi futballstadion.
A szegedma.hu honlap pénteki tájékoztatása szerint a Szegedi Ifjúsági Centrum a Dorozsmai úton áll majd. A stadion mellett egy háromemeletes kiszolgáló épület valósulhat meg, a létesítmény teljes befogadóképessége 8136 fő lesz. Az aréna az MLSZ A, illetve az UEFA legmagasabb, négyes kategóriájú besorolásába esne, így akár Bajnokok Ligája- vagy Európa Liga-mérkőzések lebonyolítására is alkalmas lesz.
A stadion elkészültét követően – amelyre a július 17-i pályázási határidőt követően 17 hónapos határidővel számol a tender – fedett rendezvényközpont, sportcsarnok és grundfocipálya is épülne, valamint egy 260 férőhelyes amfiteátrum is megvalósul.
A Real korábbi kapusa szerint Aranylabdát is nyerhet az olasz.
Szinte nem volt olyan topbajnokság, ahonnan nem akarták volna megszerezni az Atalanta középpályását, Franck Kessiét. Korábban arról lehetett hallani, hogy többek között a Manchester United, a Napoli, a Juventus és a PSG is le akarja igazolni a húsz esztendős játékost, sőt, ügynöke szerint több mint húsz csapat érdeklődött iránta.
Kessié kedden orvosira érkezett az AC Milanhoz, pénteken pedig a klub hivatalos honlapja bejelentette, hogy az elefántcsontparti focista aláírt a csapathoz. A középpályás két évre kölcsönben érkezik a piros-feketékhez, akik ezt követően ha élnek opciós jogukkal végleg meg is vehetik ők.
#ACMilan signed @KessieFranck from @Atalanta_BC, on a two year loan with obligation to buy#weareacmilan pic.twitter.com/b9swANddxn— AC Milan (@acmilan) 2017. június 2.
Mindez Baloghot és Sallait is érintheti.
A francia tréner kijelölte huszonöt fős keretét.
Konkrét ajánlat még nem érkezett, pedig…
Mertens válaszolt is a londoni lehetőségre.
A kispesti Gazdag Dánielt a szombathelyi Rácz Barnabás beelőzte. Két Haladás-játékos az egyéni dobogón.
Az olasz Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Manchester United már nagyon közel áll Ivan Perisic megszerzéséhez. Sajtóhírek szerint a 28 éves horvát támadóért a manchesteriek 45,3 millió fontot fizetnek, aki a 2016-2017-es szezont tizenegy góllal és tizenkettő gólpasszal zárta.
A játékost egyébként 2020-ig köti érvényes szerződés a milánóiakhoz, de a szigetországi sajtó már biztosra veszi, hogy Perisic nyáron az Old Traffordra érkezik.
Korábban a Las Palmas érdeklődéséről lehetett hallani, ám a menedzsere újabb kérőket említett.
A fiataloknak szeretne lehetőséget adni a kapitány.
Sokkolta a kupadöntőben elszenvedett sérülés a Fradi-focista családját. A válogatott játékos apukája mesélte el, mit éltek át.
Légióskörkép: Guzmicsra nehéz feladat vár, Nikolics tovább szárnyalhat.
A Rangadó.hu értesülése szerint négy labdarúgótól köszönt el a klub.