NB I

Henning Bergtől megvált a Videoton

Igaznak bizonyultak a pletykák: a norvégnak mennie kellett.

Kapcsolódó cikkek

Bár még a Honvéd ellen elveszített bajnoki döntő után is kevesen gondolták volna, váratlanul mégis távozik a Videoton FC-től a 2016 nyarán, vagyis egy éve kinevezett Henning Berg.

A játékosként a Manchester Uniteddel BL-győztes és bajnok, a Blackburn Roversszel pedig szintén angol elsőséget gyűjtő szakember novemberben az NB III-as Budafok ellen esett ki csapatával a Magyar Kupa-sorozatból és bár az NB I-ben ezüstéremre vezette a klubot, a Budapest Honvéd mögött – főleg a finálé fényében – ezt egyértelműen csalódásként élte meg a fehérvári közönség és a jelek szerint a vezetőség is.

Berg távozásáról először szerdán jelentek meg pletykák és csakhamar biztossá vált az is, hogy az utódjának kikiáltott Marko Nikolics friss szerb bajnokként és kupagyőztesként lemondott a belgrádi csapat éléről, nem sokkal később pedig gyakorlatilag lenyilatkozta, hogy aláírt a Videotonhoz.

– Számomra is csalódás az kupakiesés és a bajnokság végeredménye, pedig nagyon közel álltunk az aranyéremhez. Mindazonáltal örülök annak, hogy a csapat fejlődött az elmúlt egy évben, mi szereztük a legtöbb gólt és mi kaptuk a legkevesebbet, ami legtöbbször elég ahhoz, hogy egy csapat megnyerje a bajnokságot. Élveztem a Székesfehérváron töltött időt, örülök, hogy a Videoton FC vezetőedzője lehettem. Természetesen köszönettel tartozom a játékosoknak, a stábnak és a vezetőségnek, a legjobbakat kívánom nekik! Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni a szurkolók szezonban nyújtott támogatását és segítségét is! – mondta búcsúzóul Henning Berg a vidi.hu-n.

Olvasói sztorik