NB I

Már csütörtökön bejelenthetik a Vidi új edzőjét? Nikolics nyíltan beszél új klubjáról

Európa Liga-szereplőről van szó.

Bár a 2016-17-es idény összességében kétségtelenül csalódás a Videoton FC számára, arra talán senki nem számíthatott reálisan, hogy a rendelkezésre álló nagyon rövid időben a vezetőedzőt, Henning Berget elküldi a klub és még olyan utánpótlást is talál a helyére, akinek már igen komoly rutinja van és elismertnek is számít a szakmában.

Márpedig egyre inkább biztos, hogy ez a helyzet: Marko Nikolics ugyanis azután, hogy lemondott a Partizan Beogradnál, immáron interjúban is emlegeti a Videotont.

Több szerb portálon egyébként már biztosra veszik, hogy a tréner aláír Fehérváron.

– A fiatal tréner elfogadta a Videoton ajánlatát és a következő szezonban a magyar második helyezettet irányítja majd – írja például a Sportskacentrala.com.

A Rangadó.hu most a Mondo.rs cikkéből idéz – Nikolics nekik szólalt meg először lemondását követően.

– A vezetőség mindent megtett annak érdekében, hogy maradásra bírjon, de az okoknak semmi közük a Partizanhoz. Tíz, a ligában eltöltött év alatt elértem a csúcsra, megnyertem mindent, amit lehetett – kezdte a 37 éves szakember, aki 2008-ban 29 évesen lett először vezetőedző, méghozzá a Rad Beogradnál.

– Három-négy ajánlatom is volt az elmúlt tíz napban Belgiumból, Oroszországból és Magyarországról. A következő szinten is ki szeretném próbálni magam, ez egy tisztán profi döntés. Ki vagyok éhezve az új kihívásokra, hogy olyan helyen dolgozzak, ahol a csapat bajnok szeretne lenni – folytatta kissé meglepően, hiszen a Partizannal éppen most lett bajnok.

– Természetesen a Bajnokok Ligája a legnagyobb kihívás, de az a projekt, amelyet most elfogadtam, nem két hónapra szól és nem csak az Európa Ligáról, hanem hosszú távról. Ez egy jól szervezett klub egy új edzőközponttal egy gyönyörű országban és gyönyörű városban – fogalmazott a Vojvodinánál és az Olimpija Ljubljanánál is megfordult tréner, aki ezek szerint nem Bajnokok Ligája-indulóhoz írt alá, így a szintén érdeklődő Club Brügge kizárható.

Leonardo nem érkezik a Vidihez

Nikolics érkezésével együtt felröppent az a hír is, hogy hozna magával egy támadót Belgrádból. A jelek szerint ez nem a 25 éves, hárommillió euróra taksált, főként balszélsőként játszó Leonardo lesz, hiszen a brazilért bejelentkezett a görög PAOK, amely a Mondo szerint két és fél millió eurót már letett érte az asztalra.
A másik jelölt, akit a fehérváriak szívesen láthatnának, Uros Djordjevics lehet, de a mostani idényben 24 gólos csatár ára talán még ennél is magasabb lehet.

Olvasói sztorik