NB I

Szögre akasztotta cipőjét a Vasas korábbi válogatott támadója

A Fradit is megjárt csatár a közösségi oldalán búcsúzkodik.

Közösségi oldalán köszönt el csapatától Ferenczi István. A kilencszeres válogatott csatár ezúttal nem klubváltás miatt búcsúzkodott, hanem mert befejezte profi pályafutását – olvasható a hlsz.hu-n.

– Tisztelettel köszönöm a Vasas-Családnak, hogy része lehettem! A szurkolóknak a fogadtatást és a szeretetet, a csapattársaknak, hogy boldoggá tették pályafutásom végét, Vancsa Mikinek és Jámbor Jánosnak hogy bíztak bennem, (hogy legazoltak)!!!! Sok sikert kívánok mindenkinek! – írta Ferenczi.

A negyvenedik életévében járó labdarúgó 1995-ben, a Győri ETO színeiben – Kabát Péterrel és Füzi Ákossal együtt – mutatkozott be az élvonalban. Tartalmas, légiós évekkel tarkított pályafutása során megfordult Tatabányán, Zalaegerszegen, az MTK, a Levszki Szófia, az Osnabrück, a Vasas, a Rizespor, a Debrecen, a Barnsley, a Ferencváros, a Pápa, a Gyirmót, a Nagymegyer csapataiban, majd karrierje végén, immár harmadszor a Vasas csapatában.

Összesen 286 NB I-es mérkőzésen szerepelt és 101 gólt szerzett. A válogatottban kilencszer lépett pályára és két gól fűződik a nevéhez.

Olvasói sztorik