Rangadó

Rangadó

Nigériai sajtóhírek szerint az Újpest közel áll ahhoz, hogy leigazolja a Enugu Rangers 20 éves középpályását, Obinna Nwobodót. A scorenigeria.com.ng beszámolója szerint a játékos már hazánkban tartózkodik és próbajátékon vesz részt a lila-fehéreknél.

A portál cikke szerint a fiatal középpályásnak az Újpest már szerződést is kínált, ám Christian Chukwu, a nigériai klub elnöke azt nyilatkozta, hogy, hogy a magyar csapat még nem vette fel a kapcsolatot velük Nwobodo átigazolása kapcsán.

A középpályás hazája U20-as válogatottjával 2015-ben megnyerte az Afrika-kupát, ám egy sérülés miatt a későbbi világbajnokságról lemaradt.

2017. 06. 06. 09:51

Lehullott a lepel, végre bemutatták a szeptemberben megjelenő FIFA 18 videojáték borítóját, amely nagy változást hozott az elmúlt évekhez képest. Az elmúlt három esztendőben kétszer Lionel Messi, egyszer pedig Marco Reus választották a borítóra, a legújabb játékot viszont a Real Madrid BL-győztes csillaga, Cristiano Ronaldo arcával adják majd el.

A játékot kiadó EA a bemutató dátumát is közzétette, ami szeptember 29. lesz. Ez a bejelentés történelmi pillanat a négyszeres Aranylabdás portugál klasszis számára is, hiszen korábban még sosem szerepelt a népszerű videojáték borítóján.

2017. 06. 06. 09:00

Az Il Resto del Carlino információi szerint a Nagy Ádámot foglalkoztató Bologna vezetősége az AC Milan olasz válogatott középpályásával, Andrea Polival tárgyal.

A 27 éves, 5-szörös válogatott játékost 2013-ban 9.7 millió euróért vették a milánió piros-feketék a Sampdoriától, de a legutóbbi szezonban 13 tétmeccsen csupán 380 percet játszott. Poli a Bolognában évente 700 ezer eurót kereshet, az átigazolási összeg pedig 2-3 millió euró között mozoghat. A játékos a középpálya több pontján is bevethető, de a legotthonosabban középen mozog, így akár vetélytársa is lehet a klubnál futballozó Nagy Ádámnak.

2017. 06. 06. 08:44

A Newcastle United korábbi elefántcsontparti válogatott középpályása, Cheick Tioté edzésen lett rosszul és veszítette életét. Beszámolók szerint a kínai másodosztályú Bejcsing BG játékosa a hétfői tréningen rosszul érezte magát, összeesett a pályán, szíve megállt, majd kórházba szállították, ahol nem tudták megmenteni életét. Tioté 30 éves volt, a legutóbbi két világbajnokságon képviselte hazáját. Korábban az Anderlechtben, a Rodában és a Twentében is megfordult.

ÚLTIMO: El ex Newcastle, Cheick Tioté, falleció hoy luego de descompensarse en el entrenamiento. Q.E.P.D pic.twitter.com/HGSsFdaqLt— 100% Fichajes Fútbol (@FichajeGoleador) 2017. június 5.

Tioté legemlékezetesebb gólja, amelyet Newcastle játékosként még az Arsenal ellen jegyzett:

2017. 06. 05. 17:50

Cristiano Ronaldo hivatalos közösségi oldalán mutatta be, hogy a sikeres Bajnokok Ligája-döntő után megvált hajától. A portugál sztár pár órával később azt is elárulta a Real Madrid TV-nek, miért szabadult meg fürtjeitől.

– Ez egy ígéret volt. Megfogadtam, ha megnyerjük a BL-t és gólt is lövök, megválok a hajamtól. Magam vágtam le, nem tehettem mást – mondta tréfásan a klasszis.

Do you like it?????? Cristiano Ronaldo (@cristiano) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 4., 09:15 PDT

My man Cristiano Ronaldo (@cristiano) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 4., 17:28 PDT

2017. 06. 05. 15:58

ÍA Akranes – Breidablik +2.5
A kiesési rangadótól gólokat várunk, nem is keveset!
Az Akranes pocsékul kezdte a bajnokságot, sorozatban négyszer kapott ki – némi vigaszt jelentett, hogy a kupában legalább túlélte az első két kanyart a gárda. Aztán a múlt héten az IBN vendégeként már a szebbik arcát mutatta a brigád: 4-1-re nyert, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a hajrában emberelőnyben sikerült magabiztossá tenni a sikert. Jelenleg ez a három pontja van a csapatnak, otthon eddig valamennyi meccsét elveszítette (0-0-3). A védelme gyenge, de azért az előrejátékban van potenciál, gólkülönbsége 5 meccsen 11-14, mind az 5 bajnokiján jött a +2.5-ös opció. Friss sérült nincs a keretben.
A Breidablik tavaly a középmezőnyben zárt, extra céljai az idei évre sem lehetnek – már a kupából is kiestek a zöldek. Tokicék 6 egységet húztak be eddig, három verés után jött a két siker, tegyük hozzá, hogy nem topcsapatokat győztek le. Idegenben 1-0-1-es mutató áll a társulat neve mellett, amely 4/1-es over/under statisztikával rendelkezik. A középpályán van két hiányzó, de ők már régóta nem bevethetők.
Mindkét gárda jó élményekkel érkezik a meccsre. A vendégek az esélyesebbek, de a gólokban jobban bízunk, tippünk így: +2.5

Magyarország-Oroszország -2.5
Felkészülési meccset vív egymással a két válogatott a Groupama Arénában. A mieink számára nem indult jól a 2017-es esztendő, Portugáliában sima, 3-0-ás vereséget szenvedtek Dzsudzsákék az aktuális Európa-bajnoktól. A vereség előtt is valószínűsíthető volt, hogy nem jutunk ki a vébére, de ezzel a zakóval már minden lényegi kérdés eldőlt. Ennek tudatában Berndt Storck szövetségi kapitány fiatalításba kezdett, így ma többen is bemutatkozhatnak a nemzeti csapatban. Csapatunkra a héten Andorra elleni selejtező vár – azért annak simának kell lennie. Az oroszok selejtezők nélkül készülnek a hazai rendezésű, 2018-as világeseményre. Az Eb-n leszerepelt gárda vérfrissítésen esett át, a stabil, jó eredmények viszont egyelőre váratnak magukra. Ikszeltek a belgákkal, előtte kikaptak Elefántcsontparttól, verték a románokat, de alulmaradtak a katariakkal szemben. A napokban még Chilével találkozik a „nagy testvér”. Mindkét oldalon a csapatépítés folyamata zajlik, óvatos meccset és kevés gólt várunk. Tippünk így: -2.5!

GAIS-Trelleborg -2.5! X2
Nem lesz sok gól, és a vendégek nem esélytelenek…
A svéd második vonalban a 11. fordulót rendezik. A GAIS 12 egységgel a 11. helyen tanyázik, 2-1-1-es hazai mérlegéhez 3-2-es gólkülönbség társul. A formája totálisan kiszámíthatatlan, minden kimenetelt produkált az elmúlt hetekben. A keretben van hiányzó, két bekk is kidőlt a sorból. A Trelleborg az 5., a dél-svéd alakulat 16 egységig jutott, lendületben van, három játéknap óta veretlen, viszont idegenben azért nem brillírozik (1-2-2). A találatokat inkább hazai környezetben termeli, vendégként a gólkülönbsége 6-6. Egy csatár és egy védekező középpályás sérült. A kikötővárosiak ma meglephetik a göteborgi ellenfelüket, kevés gólos meccsen pontot, pontokat hozhat el a Trelleborg. Tippünk így: -2.5 és X2

2017. 06. 05. 15:55
Olvasói sztorik