Válogatott

Ilyen magyar kezdőcsapatot még nem láttál

Bernd Storck szövetségi kapitány már korábban beharangozta, hogy lehetőséget biztosít több fiatalnak.

A 2018-as világbajnokság házigazdáját fogadja a magyar válogatott a Groupama Arénában (20.30, tv: M4 Sport). A felkészülési meccsnek sosem látott csapattal fut neki a házigazda, hiszen jó ideje tudni lehetett, hogy – különböző okok miatt – például Szalai Ádám, Elek Ákos és Nagy Dominik sem bevethető.

A mieink német szakvezetője a kezdőcsapatba jelölte Márkvárt Dávidot, a Puskás Akadémia középpályását, és ott lesz a pályán az NB I gólkirálya, Eppel Márton is.

– Igazán erős riválissal mérhetjük össze tudásunkat – fogalmazott a kapitány az mlsz.hu oldalon. – Az orosz csapat nagyon szervezetten futballozik, rendkívül gyors átmenetekkel dolgozik, támadásból védekezésbe és védekezésből támadásba egyaránt. Általában ötös védőlánccal áll fel, és ez egy nagyon kompakt felállást eredményez, emellett játékosaik a Konföderációs Kupa előtt bizonyára jó formában érkeztek Budapestre. Számunkra remek teszt lesz a mérkőzés, már csak azért is, mert pénteki ellenfelünk, Andorra hasonló játékrendszerben futballozik.

A két kezdőcsapat

MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Bese, Lang, Kádár, Hangya – Márkvárt, Nagy Á. – Dzsudzsák, Kalmár, Stieber – Eppel.

OROSZORSZÁG: Akinfejev – Kudrjasov, Vasin, Dzsikija, Zsirkov – Szamedov, Zobnyin, Glusakov, Golovin – Szmolov, Buharov.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik