Rangadó

Rangadó

A magyar női válogatott szerdán felkészülési mérkőzésen 4-0-s győzelmet aratott a bolgár csapat felett Balmazújvárosban.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint Markó Edina a kulcsjátékosok közül Jakabfi Zsanettre és Csiszár Henriettára sem számíthatott. A kezdés előtt Fenyvesi Evelint köszöntötte a szövetség, a Ferencváros középpályása 25. mérkőzésén lépett pályára a nemzeti csapatban.

A magyarok a 23. percben Mosdóczi Evelin találatával szereztek vezetést, majd hét perccel később Zágor Bernadett növelte az előnyt. A fordulást követően az 55. percben Vágó Fanni szerezte a harmadik gólt, majd a 83. percben Zeller Dóra állította be a végeredményt.

2017. 06. 07. 18:58

Az AS Monaco szerdán bejelentette, hogy 2020-ig meghosszabbította Leonardo Jardim vezetőedző szerződését.

A 42 éves tréner a görög Olimpiakosz és a portugál Beira-Mar után a Monacót is bajnoki címig vezette, emellett a Bajnokok Ligájában az elődöntőig meneteltek. Ennek következtében több európai élcsapat ‒ mint például az Inter és az Arsenal ‒ megkörnyékezte őt, Kínából szintén kecsegtető ajánlata volt.

2017. 06. 07. 18:11

A Lazio szerdán bejelentette, hogy három évvel meghosszabbította Simone Inzaghi vezetőedző szerződését.

A klub korábbi csatára először tavaly ült a rómaiak kispadján, és bár úgy tűnt, hogy az argentin Marcelo Bielsa érkezik a helyére, ez meghiúsult és végül ő maradt az edző.

2017. 06. 07. 18:01

A Galatasarayban futballozó Wesley Sneijder azzal ünnepelheti a 33. születésnapját, hogy a holland nemzeti együttes válogatottsági rekordere lesz.

Dick Advocaat szövetségi kapitány szerdán közölte, hogy a játékmester kezdő lesz pénteken, a Luxemburg elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így 131. alkalommal öltheti magára a címeres mezt, ezzel megdönti a kapus Edwin van der Sar csúcsát.

Sneijder múlt héten állította be a rekordot, ugyanis előbb csereként pályára lépett a Marokkó ellen 2-1-re megnyert felkészülési találkozón, majd visszautazott klubjához az idény utolsó meccsére, ahonnan magángéppel repült Rotterdamba, s vasárnap az utolsó húsz percben ismét szerepet kapott az elefántcsontpartiak 5-0-s legyőzésekor.

„Nem a rekord az oka, hogy ennyit utaztam. Egyszerűen csak minden alkalmat kihasználok, hogy a nemzeti csapatban játszhassak” ‒ mondta Sneijder.

A hollandok rendkívül rosszul rajtoltak a mostani kvalifikációs sorozatban, ugyanis félidőben a csoportjuk negyedik helyén állnak hét ponttal a franciák, a svédek és a bolgárok mögött.

2017. 06. 07. 17:50

A francia válogatott és az AS Monaco tinédzser csatára, Kylian Mbappé úgy döntött, a következő szezonban is a hercegség csapatában szeretne futballozni ‒ értesült a Le Parisien című lap.

A Bajnokok Ligája-elődöntős klub vezetői a válogatott meccsek után találkoznak majd Mbappéval és a családjával, hogy tárgyaljanak a szerződése meghosszabbításáról. Az új megállapodás 2020-ig szólna.

A hírek szerint a játékos nagyságrendileg annyi pénzt kap majd Monacóban, amennyit az iránta érdeklődő európai sztárklubok kínáltak neki.

2017. 06. 07. 15:29

A 2004-ben meggyilkolt csecsen vezető, Ahmad Kadirov nevét venné fel az orosz Tyerek Groznij labdarúgócsapata, amely a klub elképzelése szerint a következő szezonban már Ahmad Groznij néven szerepelne.

„A szurkolók részéről több erre vonatkozó kérés is érkezett hozzánk, mi pedig megpróbálunk méltók lenni ehhez a névhez” ‒ mondta Ahmed Ajdamirov, a grozniji klub ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: első lépésként az apja örökét átvevő Ramzan Kadirovtól kérik tervük jóváhagyását. A jelenlegi csecsen vezető egyben a csapat tiszteletbeli elnöke is, és rendszeres látogatója az együttes mérkőzéseinek.

A Tyerek Groznij – amely a legutóbbi orosz bajnokságban az ötödik helyen végzett ‒ a 2011-ben átadott Ahmad Stadionban játssza a hazai mérkőzéseit.

2017. 06. 07. 15:09

Náci gesztusok miatt örökre kitiltott a futballstadionokból két szurkolót az sngol szövetség (FA).

Egyikük náci köszöntéssel fordult a német drukkerek felé a két ország válogatottjának márciusi barátságos mérkőzésén Dortmundban, másikuk Hitler-bajuszt formált magának az ujjaival, másik kezével pedig torokelvágást mímelt.

Mindketten az England Supporters Travel Club nevű csoport tagjai, akik idegenbe is elkísérik a nemzeti együttest.

Az FA a klub további 25 tagját sújtotta hosszabb-rövidebb idejű kitiltással különböző rendbontások miatt.

Az angol válogatott szombaton Skóciában vív világbajnoki selejtezőt.

2017. 06. 07. 15:04

A Svájci Labdarúgó Szövetség kijelölte a 2017. október 7-i vb-selejtező helyszínét: Magyarország Bázelben csap majd össze a hazaiakkal.
A bázeli St. Jakob-Park jelenleg Svájc legnagyobb labdarúgó-stadionja, mely 37 500 néző befogadására képes. A stadion az FC Basel pályája, de a nemzeti csapat mérkőzéseinek is gyakran ad otthont – írja az mlsz.hu

Itt rendezték a 2008-as Európa-bajnokság három csoportmérkőzését – köztük a nyitómeccset – két negyeddöntőt, és az egyik elődöntőt, valamint a 2016-os Európa Liga-döntőt, melyen a Sevilla 3–1-re verte a Liverpoolt.

A St. Jakob-Park négycsillagos UEFA-minősítéssel rendelkezik – ennél magasabb besorolást csak nagyobb befogadóképességű létesítmények kaphatnak. A stadion autóval, busszal, villamossal vagy vonattal is megközelíthető, olyannyira, hogy saját vasúti megállóval rendelkezik.

2017. 06. 07. 14:05
Olvasói sztorik