Nemzetközi foci

Dárdai szorgos mókusként gyűjtögeti a pontokat

„Következetes, mohó és határozott” – a Hertha korábbi játékosi és edzői is dicsérik a magyar edzőt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A német Bundesligában szereplő Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál eddig kiváló eredményeket tett le az asztalra a berlini klubbal, a statisztikák szerint még egyetlen edző sem kezdett ilyen jól a csapat kispadján. Dárdai remek bemutatkozása mellett néhány korábbi játékostárs sem mehetett el szó nélkül, ők a bz-berlin.de portálnak nyilatkoztak.

Jolly Sverrisson 1995 és 2003 között szerepelt a berlini együttesben, jelenleg Izland U21-es válogatottját irányítja.

– Pali igazán nagyszerű edző, minden képessége megvan ahhoz, hogy még jobb legyen. Edzőként éppen olyan, amilyen játékosként volt: rengeteg energiája van, keményen dolgozik és fegyelmet követel. Következetes, mohó és határozott. Amint átvette a Hertha irányítását, rögtön észrevehető lett, hogy egységes és szervezett a csapat.

A 43 éves, 37-szeres német válogatott Fredi Bobic 2003 és 2005 között volt a Hertha támadója.

– Számomra mindig is egyértelmű volt, hogy Dárdaiból jó edző lesz. Már korábban is világos elképzelései voltak, mindig egyenesen kimondta a véleményét a dolgokról. Pali nem fél semmitől, emiatt is végzi ilyen jól a dolgát. Megkapta a lehetőséget, amit ki is használ, tökéletesen illik a Herthához. A kérdés az lesz, hogyan tudja továbbfejleszteni a csapatot a jövőben. Dárdaiban van tűz, érti a játékosok nyelvét, és a lehető legtöbbet képes kihozni belőlük. Jelenleg is szorgos mókusként gyűjti a pontokat, hogy benntartsa a klubot.

Stefan Beinlich 2000 és 2003 között 64-szer húzhatta magára a berliniek kék-fehér szerelését.

– Pali már játékosként is főleg a védekezésre helyezte a hangsúlyt, nagyon sokat dolgozott védekezésben. Ő valójában egy csendes, elegáns és kényelmes ember, de a pályán ennek a tökéletes ellentéte, aki sokszor elvégezte a piszkos munkát a társai helyett. Mindig megszakad a csapatért, edzőként is ezt teszi, ez pedig hatással van a játékosokra is. Az eddigi eredményei önmagukért beszélnek.

A 62 éves Dieter Hoeness 1997 és 2009 között volt a berliniek menedzsere.

– Dárdai már korábban, játékosként is az edzői karriert tervezgette. Ha valami miatt nem igazán ment a csapatnak, megkérdeztem a véleményét. Ő nagyon jól tudta elemezni a problémákat, mindig kész megoldásokkal állt elő, és tényleg hatással volt rám. Mindig megtalálja a megfelelő hangot. A legjobbat hozza ki a csapatból, amely ezáltal sokkal magabiztosabbá vált. A Bayern, a Gladbach és a Dortmund elleni meccs újabb három vizsga lesz számára, annak ellenére, hogy az elmúlt fordulók során már bizonyított. Bár matematikailag még nem teljesen biztos a bennmaradás, a Hertha nem eshet ki. Az új szezonban megteheti a következő lépést edzőként, hiszen akkor nem csak a kiesés elkerülése lesz a cél. Dárdairól egy kicsit Thomas Tuchel jut eszembe, akit bedobták a mély vízbe, és a Mainz rögtön elindult felfelé.

A 61 éves Jürgen Rober volt a berliniek vezetőedzője 1997-ben, amikor Dárdai Pál odakerült Magyarországról.

– Számomra Dárdai a tökéletes Hertha-edző, mert népszerű, fociőrült, abszolút profi, aki tudja, hogyan kell kezelni a fiúkat. De lehet rossz oldala is, mivel inkább még játékosnak számít. Az volt a célja, hogy Bundesliga-edzővé váljon, és ez most valóra vált. A fociért él, éjjel-nappal ekörül forognak a gondolatai. Kívánom neki, hogy minél jobb edzővé váljon, bízom benne, hogy jó eredményeket ér el a klubbal. Ehhez szükségesek a megfelelő pénzügyi források, és egy jó edző. Az utóbbi már biztosítva van.

Olvasói sztorik