NB I

Dárdai csapata a Bayern ellen

A magyar válogatott szövetségi kapitánya továbbra is bízik az atombunker-védekezésben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Dárdai Pál, a Hertha BSC edzője nem tudja elképzelni, hogy az utolsó öt bajnoki fordulóban ne szerezzen pontot a csapata. Még akkor sem, ha topcsapatokkal játszik, szombaton például mindjárt a listavezető és címvédő Bayern Münchennel idegenben – írja az origo.hu.

Nehéz sorozat előtt áll a német élvonal 13. helyén álló Hertha, a Dárdai Pál irányította csapatra ugyanis a következő három bajnokin a Bayern München, a Mönchengladbach és a Dortmund vár.

A berliniek játékában a legszembetűnőbb változás Dárdai érkezése óta a stabil védekezés, a csapat ennek is köszönheti jelenleg is tartó hétmérkőzéses veretlenségi sorozatát. Ráadásul ebből a hét bajnokiból ötször gólt sem kapott a csapat, csupán a Schalke (2-2) és a Hannover (1-1) vette be Thomas Kraft kapuját.

Szombaton Münchenben azonban komoly próbatétel következik, a Bayern hazai pályán eddig 12 győzelem és egy döntetlen mellett csupán egyszer kapott ki, és a 14 bajnokin összesen 43 gólt szerzett, és mindössze hatot kapott.

„A Bayern ellen majd meglátjuk, hogy a védelmünk mennyire jó és stabil. Ha Münchenben is jól védekezünk majd, akkor az azt jelenti, hogy igazán kompaktak vagyunk. Csodát senki se várjon tőlünk. Megvan a magunk rendszere, amihez szeretnénk tartani magunkat. Kemény sorozat vár ránk, de biztos vagyok benne, hogy fogunk pontokat szerezni. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy az utolsó öt fordulóban minden mérkőzést elveszítsünk” – nyilatkozta Dárdai.

A sérültek közül Hoszogaj Hadzsime még mindig talpsérülésével bajlódik, így nem is tudott a csapattal edzeni, de Roy Beerens állapota sem javult, a holland csatár fájlalja a bokáját.

„Roy nagyon korrekt a csapattal, azt mondta, hogy inkább pihenne még, mert annak semmi értelme, ha tíz perc után le kellene cserélnem. De nagyon hiányzik, ez látszott a Köln elleni, legutóbbi 0-0-s mérkőzésen is, hiszen így nem tudtam gyors játékost becserélni a végjátékra” – mondta Dárdai.

A magyar szakemberről egyébként a német sajtó is felsőfokon beszél, a Berliner Morgenpost például a klubtörténeti jelzővel illette a hétmeccses veretlenségi sorozatot. A klub történetében ő a harmadik edző, akinek ez sikerült, legutóbb 2006-ban volt példa ilyen szériára.

A Hertha edzők legnagyobb veretlenségi sorozatai

11 mérkőzés: Falko Götz (2004–2005)

9: Kuno Klötzer (1977–1978), Jürgen Röber (2001–2002)

8: Jürgen Röber (1998–1999)

7: Falko Götz (2005–2006), Dárdai Pál (2015)

Olvasói sztorik